Szent Eulália: A vértanú gyermek, akit az Úr hóval takart be – Szentek élete
Szent Eulália – szűz vértanú
* Merida, Spanyolország, 291 + Merida, 304. december 10.
Spanyolországban, Meridaban született 291-ben.
Eulália tizenhároméves gyermekleányként lett vértanú. Történetét Prudentius írta meg.
Keresztény családban született, és gyermek volt még, amikor fölfigyelt arra, mint viszik Diocletianus császár parancsára a keresztényeket kínpadra, máglyára, börtönbe. Fölébredt a szívében a vágy, hogy kövesse őket a vértanúságban. Édesanyja el akarta terelni a gyermek figyelmét a szörnyű és mégis lelkesítő benyomások alól, ezért elvitte a kislányt egy vidéki birtokukra. Eulália azonban nem tudott felejteni, egyre inkább gyalázatnak érezte, hogy ő „megfutamodott”, nincs ott a többiek között.
Kilopózott tehát éjnek idején a házból, és nekivágott a sötétségnek. Reggelre mégis Meridában volt a pogány bíró előtt.
– Keresztényeket kerestek? – kiáltotta ott. – Itt vagyok én! Izisz, Apolló, Vénusz (hallott róluk mesélni) semmik! Emberképzelet alkotásai. A császár is semmi, mert ilyen isteneket tisztel.
A bíró először kímélni akarta, hiszen látta, hogy még gyermek az, aki így beszél előtte. Biztatni kezdte Euláliát, hogy csak az ujja hegyével érintse az áldozati tömjén egy szemecskéjét, és nem lesz bántódása!
Gondoljon a szüleire, a gondtalan életre, egy boldog házasságra, ami vár rá…
A kislány hallgatta a bíró beszédét, de nem szólt semmit. Hanem egyszer csak odaugrott a bálványok tiszteletére emelt oltárhoz és lerúgta róla az égő tömjént.
Erre a hóhérlegények megfogták és kínozni kezdték, hogy rábírják a hittagadásra, karmos vasakkal tépték gyönge testét. Eulália pedig úgy fogadta a sebeket, mint Jézus szent sebeinek rajzolatát a saját testén:
„Lám – kiáltotta -, téged írnak a testemre, Uram. Gyönyörűséggel olvasom az írást, Jézusom: a te győzelmed emlékeit, szent sebeidet hirdetik. Szent nevedet dicséri a kiömlő bíborpiros vér is.”
Kínzói ezt látván, félretették a vasakat, nem tépték többé a testét, hanem fáklyákkal kezdték égetni. A láng belekapott a hajába, lassan az egész fejét beborította. Isten és a szeretet kicsi tanúja 304. december 10-én meghalt. A békességben nyugvó testre pedig ragyogó friss hó hullott az égből, az Úr maga gondoskodott a temetéséről.
