Fourier Szent Péter: „A gyermekek oktatásának ingyenesnek kell lennie” – Szentek élete
Fourier Szent Péter – áldozópap, rendalapító
* Mirecourt, Lotaringia, 1565. november 30. +Gray, Felso-Burgundia, 1640. december 9.
Pierre Fourier 1565. november 30-án született a lotaringiai Mirecourt-ban egy kereskedő fiaként. Mivel nagyon tehetséges volt, apja már tizenhárom éves korában elküldte, a jezsuiták kollégiumába.
Húszévesen belépett ágostonos kanonokjai közé. A kanonokok élete azonban egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy bárki is épülhessen rajta. A rendi fegyelem siralmas volt, és a novíciusokkal csaknem úgy bántak, mintha fegyencek lettek volna. Derűs, szeretetre méltó kedélyével Péter friss életet vitt a dohos légkörbe. Huszonnégy évesen pappá szentelték és ismét Pont-á-Moussonba küldték. Miután tanulmányait a doktorrá avatással befejezte, visszatért Chaumousey-be és megkísérelte megjavítani a szellemet és a szokásokat. Ez magától értetődően az idősebb rendtagok nemtetszését váltotta ki, olyannyira, hogy elhatározták: menesztik a kellemetlen békebontót.
Három plébániát ajánlottak neki, s Péter Mattaincourt-t, valamennyi közül a legnehezebbet választotta. A Vogézeknek ez az erkölcsi tekintetben meglehetősen züllött, kis faluja részben kálvinista volt. Harminc éven át tevékenykedett itt Péter példás módon, mint plébános, és áldásos munkája csakhamar meghozta gyümölcsét. Még ma is eleven a vidéken „a mattaincourt-i jó atya” emléke.
Már bemutatkozásakor megmagyarázta, hogy teljesen a faluért akar élni. „Aki nem plébános, nem is sejti, hogy mennyire szereti a plébános plébániájának gyermekeit” – mondta később. Egyesületeket alapított, hitoktatást tartott, és a távollevők után elment még a kocsmába is. Különösen sikeres volt az általa alapított biztosító pénztár. Mindenki, aki nehéz pénzügyi helyzetbe került, kölcsönt vehetett föl ebből a pénztárból, és csak akkor kellett visszafizetnie, ha jobbra fordult a helyzete. Ezáltal sok emberen tudott segíteni.
Voltak olyan nehézségei, amelyek a vegyes vallású helységekre jellemzőek: lemorzsolódás és a vallásosság gyengülése a vegyes házasságok miatt. Péter plébános úgy ítélte, hogy sok visszásság oka a tudatlanság, ám csak a tehetősek járhattak iskolába.
Hosszú imádkozás és megfontolás után végül eljutott a megoldáshoz: a gyermekek oktatásának ingyenesnek kell lennie. Először összegyűjtötte a fiúkat. Az idő azonban nem volt még érett hozzá; amit akart, az csak ötven évvel később sikerült.
A sikertelenség nem szegte kedvét; most a lányok ingyenes iskolai oktatásával kísérletezett. Hívei között talált négy fiatal lányt, akik elfogadták a vezetését. Először kolostorba küldte őket Poussey-ba, hogy ismerkedjenek meg a szerzetes élettel, ezután ő maga képezte ki mindannyiukat tanítónőnek. Naponta tartott számukra pedagógia órát. Oktatási módszereik bámulatosan korszerűek voltak. A lányoknak nemcsak az olvasás, írás és számolás elemi ismereteit kellett elsajátítaniuk, hanem gyakorlati képzést is kaptak. Felkészítették őket arra, hogy számlákat és nyugtákat állítsanak ki, továbbá szóban és írásban folyékonyan és ügyesen ki tudják fejezni magukat. Ez utóbbit Péter atya azért is a szívén viselte, mert ő maga kiemelkedő stílusban írt.
A más vallásúak iránti magatartásában is megnyilvánult az a szeretet, mely a szentekre mindig is jellemző. Nővéreinek lelkére kötötte, hogy a protestáns gyermekekkel barátságosan és szeretetreméltóan bánjanak: „Ne engedjék meg a többi gyermeknek, hogy csúfolják őket! Ne beszéljenek rosszallóan a vallásukról! Egyedül csak a katolikus vallás igazságságairól tanítsanak, a többit bízzák Istenre.”
Péter azt akarta, hogy apácái elsősorban tanítónők legyenek. Ezzel azonban az egyházjogászok merev ellenállásába ütközött, akik a szerzetesnők szigorú klauzúrájának évezredes előírásaihoz ragaszkodtak. Csak hosszú és nehéz küzdelem után sikerült elnyernie alapítása, elismerését. Csak Páli Szent Vincének sikerült megvalósítania azt a gondolatot, amely egyre jobban utat tört az Egyházban: legyenek olyan Istennek szentelt nők, akik klauzúra és szerzetesruha nélkül a világban végzik apostolkodásukat.
Péter plébánost a püspöke 1625-ben népmissziók tartásával bízta meg. Tárgyilagos, szeretetre méltó stílusával mély benyomást gyakorolt. Tükröt tartott a katolikusok elé, akik rossz példájukkal részesek a hitszakadás vétkében.
Végül azt a nehéz feladatot kapta, hogy reformálja meg Franciaország ágostonos kanonokjait. Ez minden ellenállással szemben is sikerült neki, s közben még mindig Mattaincourt plébánosa maradt. Csak 1632-ben, amikor a kanonokok általános elöljárójává választották, mondott le kedves plébániájáról.
Munkabírása kimeríthetetlen volt. Fölsorolt teendői mellett számos népmisszión prédikált, s kiterjedt levelezést folytatott, bár legtöbb levelét éjszaka kellett megírnia. Élete utolsó éveiben magára vonta a hatalmas Richelieu bíboros neheztelését, és száműzetésbe kellett mennie. Itt halt meg 1640-ben.
