Valóban tisztelnünk kell mindenkit? Azokat is, akik nem érdemlik meg?
Hogyan tiszteljük annak az embernek a méltóságát, aki adott esetben megbántott minket, mások ellen vétett, vagy olyan módon él, amelyet mélyen elítélünk?
A tiszteletet nem érdemlő emberek tisztelete valószínűleg az emberi kapcsolatok három legnagyobb kihívásának egyike. Hogyan tiszteljük valakinek a méltóságát, amikor megbántott minket, másokat bántott meg, vagy olyan módon él, amelyet mélyen helytelenítünk? A katolikus nézőpont ebben a kérdésben egy központi és egyértelmű elven nyugszik: Minden emberi lény Isten képmására teremtetett, és mint ilyen, veleszületett méltósággal rendelkezik.
Ezt a méltóságot nem jó viselkedéssel vagy erkölcsi tökéletességgel érdemeljük ki, hanem Isten adja ingyen – ez a tény a katolikus tisztelet tanításának lényegét képezi.
Ezért, amikor tiszteletet tanúsítunk mindenki iránt, összhangban cselekszünk azzal, amit igaznak tudunk. Mások viselkedése nem kényszeríthet minket arra, hogy eláruljuk a magunkévá tett igazsághoz való ragaszkodásunkat.
Isten teremtményei
Aquinói Szent Tamás a tiszteletet az igazságosság erényéhez köti. A Summa Theologica című művében Aquinói Szent Tamás az igazságosságot úgy határozza meg, mint mindenkinek megadni azt, ami neki jár. Ez nem csupán azt jelenti, hogy cselekedeteik alapján jutalmat vagy büntetést adunk nekik; azt jelenti, hogy elismerjük azt, ami nekik Isten teremtményeiként jár. Ebben az értelemben a tisztelet az igazságosság egy formája, amely elismeri minden ember belső értékét, függetlenül attól, hogyan cselekszik. Ez tükrözi azt az igazságosságot, amelyet Isten mutat irántunk: a ki nem érdemelt kegyelmet és irgalmat a saját tökéletlenségünkkel szemben.
A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 1931) megerősíti ezt az elképzelést azzal, hogy kijelenti: „Az emberi személy tisztelete föltételezi ennek az elvnek a tiszteletben tartását: “minden egyes embernek a felebarátot — kivétel nélkül — úgy kell tekintenie, mint saját »alteregóját«, gondoskodva elsősorban az életéről és a hozzá szükséges eszközökről”.
Más szóval, valakinek a tisztelete, még akkor is, ha úgy érezzük, nem érdemli meg, többről szól, mint a külsőséges udvariasságról – arról szól, hogy magunkéval egyenlő méltóságot tulajdonítunk nekik.
Tisztelet elszámoltathatósággal
De ez a tisztelet nem passzív. A katolikus tanítás nem azt sugallja, hogy egy személy tisztelete azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyjuk hibáit, elnézzük bűnös viselkedését vagy mentegetjük az igazságtalanságot. Az igazságosság, ahogy Aquinói Szent Tamás kifejti, magában foglalja a helyreigazítást. Az őszinte tisztelet magában foglalhatja valakinek az elszámoltatását, nem bosszúból vagy felsőbbrendűségből, hanem a lelke iránti szeretetből és aggodalomból. Kereshetjük az igazságosságot az elszámoltathatóság formájában, miközben szilárdan ragaszkodunk ahhoz az igazsághoz, hogy minden ember Isten szeretett gyermeke.
Jézus tanításai nyújtják a legvilágosabb útmutatást ebben a tekintetben. A Hegyi Beszédben Jézus arra szólít fel minket, hogy szeressük ellenségeinket és imádkozzunk azokért, akik üldöznek minket (Mt 5,44). Ez a keresztényi tisztelet radikális természete – a szeretetet, irgalmat és méltóságot kiterjeszteni még azokra is, akik szemünkben méltatlannak tűnnek.
Amikor közelebbről megvizsgáljuk Krisztus példáját, látjuk, hogy az emberiség iránti tisztelete soha nem függött az egyén viselkedésétől. Jézus nem azért fordult a vámosokhoz, prostituáltakhoz és bűnösökhöz, mert helyeselte a tetteiket, hanem mert meglátta bennük azt, ami mások számára gyakran láthatatlan volt: az Istentől kapott méltóságukat és a megváltás lehetőségét.
Fontos különbségtétel
Ez nem jelenti azt, hogy lábtörlőknek kell lennünk, vagy csendben el kell tűrnünk a rosszat. A katolikus hit egyensúlyban tartja az igazságosságot az irgalmassággal.
Egy Szent Ágostonnak tulajdonított mondás („Gyűlöld a bűnt, szeresd a bűnöst”) valahogy megragadja annak lényegét, hogyan kell másokhoz viszonyulnunk. Valakinek a tisztelete azt jelenti, hogy elismerjük a méltóságát, de azt is lehetővé teszi számunkra, hogy ellenezzük azokat a cselekedeteket, amelyek ártanak vagy lealacsonyítják az emberi életet. Ellenezhetjük valakinek a tetteit, és mégis tisztelhetjük a személyiségét.
Végül pedig a tisztelet azok iránt, akik nem tűnnek rá méltónak, lehetőség a személyes átalakulásra. Ezekben a pillanatokban kapunk meghívást arra, hogy növekedjünk alázatban, szeretetben és megértésben. Krisztus szeretetét tükrözzük, amikor másokat a tökéletlenségeikben tisztelünk, ahogy Ő is tisztel és szeret minket a mi tökéletlenségeinkben.
Másoknak ezen a radikális, krisztusi módon való tisztelete nemcsak lehetséges – hanem egyenesen katolikus hivatásunk része.
Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia
