Ne az anyós döntse el, milyen ágyat kap a baba – Válaszkereső
A Válaszkereső legújabb részében Pécsi Rita neveléskutató a családon belüli határokról, a szülők egységéről és az anyósok túlzott szerepvállalásáról beszélgetett a hallgatók kérdései nyomán. Már az első levél is tipikus helyzetet rajzolt meg: egy 37 hetes kismama írta, hogy két és fél éves kisfia kiságyát az újszülöttnek szánják, ám az anyósa szerint ezzel a nagyobbik gyermek lelke „sérülne”, ezért új ágyat kellene venni.
Rita szerint ebben a történetben több probléma is húzódik: egyrészt a kisfiú hónapok óta a szülők között alszik, ami a későbbi elválás szempontjából nem szerencsés, másrészt az anyós túlzott befolyása is komoly feszültséget okozhat a fiatal családban. A neveléskutató hangsúlyozta:
a házasságot és a gyereknevelést csak a házastársi egység talaján lehet jól élni.
A nagyszülő jószándéka nem kérdés, de „a beleszólás a nevelésbe – még ha szeretetből történik is – mindig határsértés”.
„A legnagyobb ajándék, amit az anyós adhat a gyereke házasságának, az az elengedés” – mondta. A tanácsokat csak kérésre érdemes megfogalmazni, mert különben könnyen mérgező helyzet alakul ki, amely sokkal többet árthat a családnak, mint maga a kérdés, amiben a vita elindult. A konkrét helyzetben a féltékenység természetes ösztön – magyarázta –, de nem új bútorokkal vagy játékokkal kezelhető, hanem kapcsolati élményekkel, amelyek megerősítik a gyermekben: a szülői szeretet nem fogy el, ha megosztjuk.
A következő kérdés egy apától érkezett, aki arról számolt be, hogy otthon „mindig az anyuka szava az utolsó”. Pécsi Rita szerint ez is a házaspári egység megbillenésének jele.
„Ha mindig az egyik fél dönt, a másik pedig csak enged a békesség kedvéért, akkor a gyerek elveszíti az iránytűjét”
– fogalmazott. Az ilyen helyzeteket nem a gyerek előtt kell rendezni, hanem nyugodt körülmények között, őszinte beszélgetéssel. A feleségnek pedig tudatosan teret kell adnia az apának:
„Az apának nem statisztaszerepe van, hanem irányító, megerősítő szerepe, amely nélkül a gyermek nem tudja megtanulni a biztonságot és a döntésképességet.”
A műsor végén egy egyedülálló anya kérdésére is sor került, aki azt szerette volna tudni, hogyan tarthatja a családi szerepeket a helyükön, ha nincs férfi a házban. Pécsi Rita elismerte, hogy ez az egyik legnehezebb élethelyzet, de nem szabad abba a csapdába esni, hogy az anya „egyszerre akar apa is lenni”.
„Az önazonosság megőrzése fontosabb, mint a tökéletesség”
– mondta. Ugyanakkor hozzátette: a gyerekeknek szükségük van férfi mintákra, amelyeket a tágabb közösségben – például nagypapa, tanár, edző, pap vagy baráti családok – révén megtapasztalhatnak. Az anya számára pedig elengedhetetlen, hogy legyen kivel megosztania a nehézségeit, különben a gyerek könnyen „társszerepbe” csúszhat.
A beszélgetés végén a neveléskutató ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyereknevelés alapja mindig a felnőttek kapcsolata. Ha a szülők egységben vannak, a nagyszülők tiszteletben tartják a határokat, és a család közösségben él, akkor minden más helyzet – legyen az féltékenység, szerepzavar vagy nehéz élethelyzet – kezelhetővé válik.
