Szent Keresztről nevezett Szent Terézia Benedicta (Edith Stein) – Szentek élete

Szent Keresztről nevezett Szent Terézia Benedicta (Edith Stein)
– kármelita apáca, vértanú

*Breslau (Boroszló), Németország, 1891. október 12. +Auschwitz, 1942. augusztus 9.

Edith Stein, az akkor Németországhoz tartozó Breslauban, Lengyelországban született, egy mélyen vallásos zsidó család tizenegyedik gyermekeként.

Edit kétéves volt, amikor apja 1893 nyarán meghalt. A család megélhetését biztosító, fakereskedést az anya, Auguste Courant vette kézbe.

Auguste asszony a jó gazdálkodás mellett nagyon fontosnak tartotta a jótékonyságot is, ezért ismételten megtette, hogy szegény vásárlóinak, miután azok kifizették a vásárolt fát, visszaadta a vételárat.

Gyermekeit a példájával nevelte, s ha valamire azt mondta, „ez bűn”, minden gyermek tudta, hogy azt nem szabad megtennie.

Editben kezdettől fogva nagy vágy élt az igazság megismerésére. 1911-ben kitűnően érettségizett. Beiratkozott a breslaui egyetem germanisztika-történelem-pszichológia szakára. Édesanyját elkísérte ugyan a zsinagógába, de ateistának vallotta magát, és abbahagyta az imádkozást. Mint később maga megvallotta, mindez jóval korábban, mintegy tizennégy éves korában kezdődött.

Pszichológiai tanulmányai során sokszor találkozott a Göttingenben tanító Edmund Husserl nevével, akiről azt hallotta, hogy egyedül őt érdemes olvasni, mert mindenki tőle merít. Husserl zsidó filozófus, a fenomenológia atyja volt.

Max Scheler személyében találkozott először katolikus gondolkodóval, általa egy addig számára teljesen ismeretlen világgal, ami nagyon elgondolkodtatta.

Közben kitört az első világháború, s az államvizsga letétele után Edit azonnal önkéntes vöröskeresztes nővérnek jelentkezett.1916-ban Husserl asszisztensként magával vitte Editet, aki itt ismerkedett meg Martin Heideggerrel. 1917-ben megvédte doktori disszertációját. Emlékezései szerint ez év novemberében találkozott először a kereszttel: Reinach professzor Flandriában elesett a harctéren. A felesége magához hívta Editet, s ebben az özvegyben találta magát szemben először egy ekkora csapás keresztény értelmezésével. Az özvegy ugyanis nem vigasztaltatta magát, hanem fájdalmát a keresztből merített erővel viselte. Ez Editre akkora hatással volt, hogy visszanyerte a hitét, de már nem a zsidóságban, hanem a megfeszített Krisztusban. Később, röviddel a halála előtt erre utalva mondta: „Ezért már a beöltözésemkor csak az volt a kívánságom, hogy a keresztről nevezzenek el.”

Editnek nagyon tetszett a filozófia, s nagyon tetszetősen tudott róla beszélni. Husserl 1919 elején magántanárságra ajánlotta.

1921 augusztusában egy kivándorolni készülő baráti házaspár meghívta magukhoz és fölkínálták neki, hogy válasszon a könyveik közül, amit csak akar. Edit Avilai Nagy Szent Teréz Önéletrajzát emelte le a polcról. Olvasni kezdte, és nem tudta letenni. Egyetlen éjszaka alatt elolvasta, s a végére érve ennyit mondott: „Ez az igazság!” Megtalálta a gyermekkora óta keresett igazságot, de nem a filozófusokét, hanem azt a személyes Istent, akiről Teréz vallott. Még azon a délelőttön megvásárolta a katolikus katekizmust.

Elment a plébániatemplomba, s életében először végighallgatott egy szentmisét. Nagy meglepetésére tanulmányai alapján mindent értett. A szentmise után bekísérte az öreg papot a plébániára, s közölte, hogy szeretne megkeresztelkedni. A plébános, azt mondta, hogy ez csak bizonyos előkészületek után lehetséges, s megkérdezte, kitől tanult. Edit csak annyit mondott: „Kérem, főtisztelendő úr, vizsgáztasson le.” A vizsgáztatás során kiderült, hogy Edit minden szükségeset tud.

1922-ben a plébániatemplomban Editet megkeresztelték, és először részesedett a szentáldozásban. A keresztségben a Terézia Hedvig nevet kapta. Ettől kezdve a zsolozsmát naponta imádkozta. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján Speyerben, a püspök magánkápolnájában kapta a bérmálás szentségét.

Ezután hazament, és megmondta édesanyjának: „katolikus vagyok”. Anyját ekkor látta először sírni. Egyetlen családtagja sem helyeselte lépését. Ennek ellenére fél évig otthon maradt, együtt böjtölt édesanyjával, elkísérte a zsinagógába. Ismételten megtörtént, hogy amikor a rabbi ajkán fölhangzott a „Halljad Izrael, a te Istened az egyetlen” ima, édesanyja odasúgta Editnek: „Hallod ezt? Csak egyetlen Istened van!”

Editet azonban már nem lehetett megingatni. Sőt egyre erősödött benne a vágy, hogy kármelita legyen.

Speyerben a domonkos nővérek tanítónőképzőjében tanárként, irodalmat és filozófiát tanított, lakást a kolostorban kapott.

Szigorú tanárnő volt. Növendékei tisztelték, ugyanakkor bizalommal voltak iránta. Egyik tanítványa mondta róla: „A doktornő németet tanított, de igazában mindent átadott nekünk.”

Speyeri éveiben széleskörű kapcsolatok alakultak körülötte, tanácsait papok és szerzetesek is kérték. Nagyon szeretett ajándékozni: ismerősei név- és születésnapjáról mindig megemlékezett. És minden szombaton levelet írt a mamának.

A főapát úgy látta, hogy a speyeri tanítónőképző szellemileg nem elég Editnek, ezért az egyetem felé terelgette. 1931-ben Edit átköltözött Münsterbe, s a Deutsches Instimt docense lett. 1932 tavaszán kezdett tanítani. Ekkor kezdtek feltűnni a falakon a horogkeresztek. Edit a maga éles eszével azonnal fölismerte az egész németországi zsidóságot fenyegető veszedelmet, s hogy intézetét megkímélje a származása miatti kellemetlenségektől, 1933-ban abbahagyta a tanítást. Le akart utazni Rómába, hogy személyesen kérje XI. Pius pápát egy, a zsidókérdésről szóló enciklika kiadására, de végül csak egy levelet írt a Szentatyának.

Április elején utazását megszakítva Kölnben, a kármeliták templomában részt vett egy szentórán, ahol fölajánlotta magát a népére váró kereszt személyes hordozására. Miután Walser főapát is beleegyezését adta, májusban fölvételét kérte a kölni konventbe.

Augusztus közepén Edit hazautazott édesanyjához, aki változatlanul értetlenül fogadta, ami lányával történt. Október 12-én, a sátoros ünnep utolsó napján Edit ismét elkísérte 84 éves édesanyját a zsinagógába. Hazafelé menet édesanyja megszólalt:

– Ugye, szép volt a beszéd?

– Igen – felelte Edit.

Mire a mama:

– Zsidóként is lehet jámbor az ember.

– Igen, ha mást nem ismert meg.

Erre a mama:

– Miért is ismerted meg?! Én semmit nem akarok ellene mondani, lehet, hogy nagyon jó ember volt, de miért tette magát Istenné?!

Másnap reggel Edit elutazott, és Nagy Szent Terézia ünnepén átlépte a Kármel küszöbét. Amikor először beszélt a priorával, ezt mondta neki: „Nem az emberi tevékenység segít rajtunk, hanem Krisztus szenvedése. Ebben szeretnék részt venni.”

A világban aratott sikerei és negyvenkét éves kora ellenére az első perctől kezdve belesimult a kolostori életbe, s szinte eltűnt az emberi szemek elől. 1934-ben a barátai, professzorai, munkatársai és egykori tanítványai jelenlétében Walser főapát kezéből átvette a szerzetesi ruhát, és a Szent Keresztről nevezett Terézia Benedicta nevet kapta.

Mint szerzetesnő teljesen az Úr kezére hagyatkozva élt.

1935 húsvétján tette első fogadalmát. Szombatonként a levél édesanyjának változatlanul elment, de a mama nem válaszolt. Csak a nővére, Róza tartotta vele a kapcsolatot. Amikor Terézia Benedicta megírta, hogy letette a fogadalmát, a Rózától jött levél alján Édesanyja üdvözlete is ott állt.

Sőt, a mama, mert tudni akarta, milyen körülmények között él a lánya, meglátogatta a kármelita kolostort. 1936 a fogadalomtétel órájában a mama meghalt, teljesen megbékélve leányával. A temetés után Róza is elindult a katolikus Egyház felé, s karácsonykor Kölnben megkeresztelkedett. Fehér keresztelői ruhája Terézia Benedicta köpenye volt.

Május elsején kapta meg a fekete fátylat, s emlékképén Keresztes Szent János szavai álltak: „A hivatásom ezután az, hogy jobban szeressek.”

Közben a nemzetiszocialisták gyűlölete a zsidók ellen egyre nőtt. Terézia Benedicta nővér tudta, hogy jelenléte veszélybe sodorhatja az egész kolostort. Fölmerült, hogy külföldi kolostorba kellene mennie, ő legszívesebben Betlehembe ment volna, de erre nem volt mód. 1938 szilveszter éjszakáján a kolostor orvosa átmenekítette autóján a holland határon az echti Kármelba. 1939 nagyböjtjén, feketevasárnap írásban kért engedélyt a priorától, hogy engesztelő áldozatul fölajánlhassa magát a világ békéjéért.

Ebben az időben Keresztes Szent Jánossal foglalkozott. Egy nagy monográfiát akart írni a szent születésének 400. évfordulójára (1942). E mű A kereszt tudománya címmel befejezetlen maradt.

1940-ben a nővére, Róza is belépett az echti Kármelbe, és portásnő lett. Még ugyanebben az évben a németek megszállták Hollandiát. 1942-ben a két Stein nővért beidézték a Gestapóhoz Maastrichtbe. A hivatalba lépve Terézia Benedicta nővér így köszönt: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” Később megmagyarázta ezt az emberileg oktalan tettét: tudomására akarta hozni ellenségeinek, hogy ő tudja, itt nem politikáról, hanem a Jézus és a sátán közti ősi harcról van szó.

Ettől kezdve mindkettőjüknek viselniük kellett a sárga csillagot, de egyelőre hazaengedték őket.

1942 májusában újra beidézték őket, ezúttal Amsterdamba. Terézia Benedicta nővér egyre jobban látta, hogy fizikailag is közeledik a kereszthez. Elöljárói tárgyalásokat kezdtek egy svájci kolostorral, hogy oda menekítsék, de ő nem akarta.

1942-ben a holland katolikus püspökök és protestáns vezetők táviratban tiltakoztak Christiansen tábornoknál a zsidók üldözése miatt. Július 26-ra, vasárnapra a püspökök pásztorlevelet küldtek, amit minden templomban föl kellett olvasni, s ez tartalmazta a távirat szövegét is. A németek megpróbálták megakadályozni, de az utrechti érsek visszautasította e beavatkozást, s a körlevelet fölolvasták. Erre válaszul a németek az összes katolikus zsidót a legveszélyesebb ellenségnek nyilvánították, és elrendelték deportálásukat keletre. Ezzel a németek elrettentő példát állítottak minden, zsidók mentésével próbálkozó személy elé.

Terézia Benedicta nővér július 28-án vette hírét, hogy egyik bátyját családjával együtt koncentrációs táborba hurcolták. Augusztus 2-án délután megjelent két SS-tiszt a kolostorban.

Benedicta és Róza nővéreket keresték. Terézia Benedicta nővér engedélyt kért a főnöknőtől egy utolsó, rövid imára. Bement a kápolnába, és a tabernákulum előtt – mint fogadalma letételekor – a földre borulva megismételte első fölajánlását Jézusnak népéért és a világ békéjéért.

Másnap a westerborki gyűjtőtáborba vitték őket. E tábor a holland rendőrség felügyelete alatt állt. Még megengedték, hogy üzeneteket és leveleket küldjenek a foglyok, akik között Terézia Benedicta és Róza nővéreken kívül még nyolc apáca és két szerzetespap volt.Egy kölni fogoly, aki a csoportból megmenekült, elmondta, hogy Terézia Benedicta nővér vigasztalta, ápolta, bátorította a többieket. Augusztus 7-én reggel indították a csoportot Speyeren át Auschwitz felé, ahova augusztus 9-én érkeztek meg.

Auschwitzban az állomáson a foglyokat szokás szerint azonnal két csoportba osztották: munkaképesekre és akiket a „fürdőbe” vittek. A két nővér az utóbbiak közé került. Megfosztották őket ruháiktól. A másik csoportból életben maradtak közül többeknek feltűnt a gázkamrák felé menetelők közül két nő. Az egyik szinte a hátán vitt egy, a gyöngeségtől és rémülettől félig eszméletlen öregasszonyt; a másik egy 7-8 év körüli gyermeket vitt az ölében.

1942 augusztus 9-én Auschwitzban meghalt.