Szent Poimen: A sivatag irgalmas bölcse – Szentek élete

Szent Poimen – szerzetes

*Egyiptom, 340 körül +Szketisz?, 450 körül

Szent Poimen szerzetes Egyiptomban született 340 körül.

Poimen egészen fiatalon 355 körül Szketisz pusztájába ment, ahol Egyiptomi Szent Makariosz élt. Csaknem mindenütt, ahol Poimen felbukkan, hat testvére is megjelenik vele együtt.

Az 5. század elején a nomád mazikok, az Egyiptomot régóta rémületben tartó rablók rátámadtak a békés szerzetestelepre, szétrombolták a templomokat, kolostorokat és a szerzeteslakokat, megöltek sok szerzetest, a többieket pedig elűzték. Ekkor Poimen testvéreivel együtt Terenuthébe telepedett át, a Nílus deltájának délnyugati részére, ahol a régi szerzetesség ismert központja volt.

Száműzetésük helyére érve a testvérek elhatározták, hogy együtt maradnak (valószínűleg tanítványok is tartoztak hozzájuk), Anub pedig kialakította a közösség életrendjét. Elrendelte, hogy hét közben valamennyien magányos cellákban tartózkodjanak, és csak hét végén jöjjenek össze. Éjszaka négy órát aludtak, négy órát zsolozsmáztak, a fennmaradó négy órában pedig dolgoztak. Nappal a hatodik óráig dolgoztak, a kilencedikig a Szentírást olvasták, majd elkészítették szűkös ételüket, amely vadon termő gyümölcsökből és növényekből állt. Poimen később egyszer elbeszélte: „Mindazt, amit a gondnok elénk tett, megettük, és elképzelhetetlen volt, hogy valamelyikünk is azt mondta volna: Hozz nekünk valami mást! – vagy: Ezt nem kívánjuk! Az egész időt békében és nyugalomban töltöttük.”

Poimen valószínűleg még egyszer visszatért a Szketiszbe övéivel együtt, amikor megint helyreállt a nyugalom, de 434-ben át kellett élnie a mazikok második betörését is, amely ismét menekülésre kényszerítette. Hogy ezúttal hová ment, és hol halt meg, nem tudjuk biztosan. A hagyomány szerint 110 évig élt.

Élete teljesen olyan volt, amilyen akkoriban az egyiptomi szerzeteseké. Poimen egész életén át szerzetes volt, semmi más. Magasabb képzettsége alig lehetett, görögül bizonyára nem tudott. Nem volt szervező vagy kifejezett vezetői természet, vagy legalábbis nem akart vezetni. Azonban – amint testvére, Anub egyszer kifejezte – rendelkezett a szó adományával.

Személyes aszkézise szigorú és következetes volt. Bevallotta, hogy gyakran több napon egymás után vagy egy egész héten át is böjtölt. Testvéreinek mégis a „könnyebb”, a „királyi utat” tanácsolta, amennyiben hosszú tapasztalata alapján azt ajánlotta nekik, hogy mindennap egyenek, de mértékkel. Egyébként is mindenkor kész volt a mértékletességre. Feltehetően tőle származik ez a kijelentés: „Nem azt tanultuk, hogy testünket öljük meg, hanem a szenvedélyeinket.” Egy testvérének, aki valami súlyos hibája miatt három éven át akart vezekelni, azt mondta: három nap valódi bűnbánat elég arra, hogy megengeszteljük Istent.

Szigorúság önmagával szemben – irgalmasság mások iránt. Ez minden nagy szív sajátja, így Poimené is. Egy napon néhány testvér föltette neki a kérdést:

– Atyánk, ha azt látjuk, hogy testvéreink az istentiszteleten elbóbiskolnak, föl kell-e keltenünk őket?

Poimen így válaszolt:

– Ha látom, hogy bóbiskol egy testvér, feje alá teszem a térdemet, és hagyom, hadd aludjék.

Mint minden igazi szerzetes, ő is visszariadt a különcségektől.

A misztériumok ünneplése volt életének a középpontja. Mint az egész szerzetességben, Poimen életében is döntő szerepet játszott a Szentírás. Ez volt szerzetesi életének vezérfonala s az igazi istenfélelem útja. Találó képben hasonlította össze egyszer Isten igéjének hatékonyságát a vízével:

„A víz természete szerint gyöngéd, a kő pedig kemény. Ha azonban egy vizesedény a kő fölött függ, a víz cseppenként kivájja a követ. Így Isten igéje is finom és gyöngéd, a szívünk pedig kemény. Hamármost az ember gyakran hallgatja Isten igéjét, akkor megnyílik a szíve az istenfélelem számára.”

Éberség, önuralom és megkülönböztetni tudás, ez a három erény a lélek jó útitársa. – Minden rossz kezdete a szétszórtság. – Az ember akarata vasfal a lélek és Isten között, s az ellenállás sziklája. – Tanítsd meg az ajkadat, hogy azt mondja, ami a szívedben van! – Fékezd meg a szelet! Ahogyan ezt nem tudod megtenni, úgy felbukkanó gondolataidat sem tudod megfékezni. A te dolgod viszont az, hogy ellenállj nekik. – Megtörténhet, hogy egy ember látszólag hallgat, a szíve azonban megítél másokat; az ilyen ember szüntelenül beszél.

Ez a három dolog mindenekelőtt hasznos: félni az Urat, imádkozni és felebarátunkkal jót tenni.

– Minden szertelenség az ördögtől való. – Nincs szükségünk másra, csak éber lelkületre. – Ne vess meg senkit, ne ítélj meg senkit, ne mondj senkiről rosszat, és Isten nyugalmat ad neked.

Apró mozaikok ezek, de elegendőek ahhoz, hogy megmutassanak egy nagy, tiszta és igen alázatos embert, aki belső gazdagságából beszélt és tanított, s aki irgalmas és szeretettel teli tudott lenni, mert ő maga is megtapasztalta Krisztus irgalmasságát és szeretetét.