Szentek elete 07.15 Solano Szent Ferenc scaled

Solano Szent Ferenc: „Egyedül Istennek legyen tisztelet és dicsőség!” – Szentek élete

Solano Szent Ferenc – ferences áldozópap, misszionárius

* Montilla, Dél-Spanvolország, 1549. március 10. + Lima, Peru, 1610. július 14.

Ferenc Spanyolország déli részén született, Córdoba közelében 1549-ben. E területet csak röviddel azelőtt foglalták vissza az araboktól. Szülőfaluja, Montilla szellemi légköre kedvezett a missziós mozgalmaknak. Gyakran esett szó az afrikai muszlimokról s a nemrég felfedezett Amerika népéről.

Ferenc a jezsuitáknál részesült az alapfokú oktatásban, s értelmessége, határozott akarata, felebaráti szeretete és jellemének szilárdsága miatt csakhamar elnyerte társai és tanítói nagyrabecsülését. 1569-ben belépett szülőfaluja ferences kolostorába. Ugyanebben az évben lépett be Córdobában a jezsuitákhoz Alonso de Bárzena, akivel húsz év múlva Ferenc megnyerte a keresztény hit számára a lulokat, az észak-argentínai Tucumán közelében levő indió törzset.

Fogadalma letételéig, amint 16. században Spanyolországában szokásos volt, szigorúan vezekelt. 1570-ben szerzetesi fogadalmat tett, majd két évre a Sevilla közelében levő Nuestra Senora de Loretóba küldték, ahol pappá szentelték.

Nemsokára újoncmester lett a Córdoba közelében fekvő San Francisco del Montéban. Tanítványait egyszerűségre, alázatosságra, imádságos és felebaráti szeretettől áthatott magatartásra nevelte; ha pedig hibázott valamelyikük, ő maga vezekelt a rábízottért.

1583-ban Sierra Morénába helyezték szintén novíciusmesternek. Amikor a közeli Montoro városban pestis tört ki, átment ápolni a betegeket. Később a Granada közelében lévő zubiai Szent Lajos kolostorban lett kedvelt népszónok s a betegek és foglyok apostola.

Életszentségének híre mind jobban terjedt, ezért afrikai misszióba kérte magát, hogy elmeneküljön a népszerűség elől. Ehelyett Amerikába küldték. 1589-ben szállt hajóra tizenegy társával együtt. A missziós csoportot az argentínai Tucumán tartományfőnöke vezette. Májusban kötöttek ki a kolumbiai Cartagenában. Ferenc gyalog vágott át Panamán, hogy a Csendes-óceánon ismét hajóra szálljon Peru felé. A hajó azonban Kolumbia nyugati partja előtt viharba került és elsüllyedt. Az utasok egy szigetre vetődtek, ahol Ferenc két hónapig atyja volt a hajótörött csoportnak, s a néger rabszolgákat, 80 embert, akiket már a hajón oktatni kezdett, megkeresztelte. Két hónap múlva egy hajó fedélzetére vette, és Peru északi partjára vitte mindnyájukat. Ferenc azonban Limába ment, ahonnan Tucumánba küldték. Az Andokon át vezető kb. háromezer kilométeres utat gyalog tette meg.

Tucumán 1578-ban kapta az első olyan püspököt, aki hivatalba is lépett: Francisco Vitoriát. Az előzőleg kinevezettek ugyanis vagy nem foglalták el helyüket, vagy nehéz utazásuk közben meghaltak. Egyre érezhetőbbé vált a hithirdetők hiánya, s a ferencesek provinciálisa Ferencet küldte erre a missziós előörsre. Rövid idő alatt elsajátította a tonokota nyelvet. Tizenöt évig tartó szakadatlan missziós munkával hirdette az evangéliumot sok ezer indiónak, s meg is keresztelte őket La Rioja tartománytól Paraguayig (jó ezer kilométeres körzetben), mindenekelőtt a Magdolna folyamnál és a Socotonio mellett levő falvakban. Betegeket gyógyított, tanácskozott törzsfőnökökkel, prédikált a népnek, és mindenki Isten küldöttének tekintette. Még napjainkban is tisztelik a meszticek (spanyolok és indiánok leszármazottai) azt a helyet, ahol a szent lakott, étkezett vagy hegedülni hallották, tehát a kunyhók romjait, melyekben tartózkodott, konventjében a celláját, a narancsfát, amely alatt imádkozott vagy muzsikált.

Tizenöt éven át járt-kelt ezen a missziós földön, ahol a spanyolok nem mindig mutatták a legjobb példát. Amikor Ferenc – már a 17. század elején – elhagyta e vidéket, hogy visszatérjen Limába, a környék valamennyi indiója részesült a keresztségben.

Ferenc 1595-ben a limai ferences kolostor első házfőnöke lett. Élete utolsó éveiben rendkívül nagy volt a hatása Limában; hozzájárult ehhez, hogy mindenkit bámulatba ejtettek állandó csodatettei. Az Újvilág csodatevőjeként emlegették. Tetterejét az imádságból, a ferences alázatosságból és a teljes szegénységből merítette. Szenvedélyesen tisztelte rendjének atyját, Assisi Szent Ferencet és Szent Bonaventurát: lelki-szellemi örökösük akart lenni.

1610. július 14-én halt meg a limai nagy konvent szentmiséje alatt. Utolsó szavait följegyezték: „Egyedül Istennek legyen tisztelet és dicsőség!” Egyszerű önátadása, amellyel a felebaráti szeretetet gyakorolta, csodálatot keltett egész Amerikában. Lima városi tanácsa a nép sürgetésére különleges patrónusának hirdette ki. Ezt követte sok dél-amerikai város, s Argentína, Uruguay, Chile és Peru köztársaságai is apostoluk- és oltalmazójukként tisztelik.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.