Miért viselnek a papok különböző színű miseruhákat?

Bármilyen színű miseruháról beszélünk, amelyet a pap a mise során visel, az egyedi, önmagán túlmutató jelentéssel bír, és többrétegű lelki szimbólummal rendelkezik.

Az Egyház liturgikus éve során a papok különböző színű miseruhákat viselnek. Ezek a színek nem véletlenek, hanem egy mélyebb jelentést tükröznek, és egy különleges lelki témára mutatnak rá.

Az ősi időktől fogva, amikor egy pap szentmiseáldozatot celebrált, egy nagy, poncsószerű öltözéket, úgynevezett kazulát (miseruhát) vett rá a hétköznapi ruhájára. Ez az öltözék a földművesek hétköznapi római viseletéből alakult ki, akik a nagy poncsót azért viselték, hogy az megvédje őket az elemektől. A VIII. századra a kazula a klérus tagjainak lett fenntartva, és néhány évszázaddal később sajátos színeket használtak.

Kezdetben a fehér volt az egyetlen liturgikus szín. A IV. századra kezdtek különféle színeket alkalmazni. A ma használatos színeket csak a XII. században véglegesítették.

A színeket úgy alakították ki, hogy különféle lelki igazságokat emeljenek ki az egyházi naptár napjának alapján. Így, ha valaki misén vett részt, az rögtön felismerte a színt és azt ahhoz az évszakhoz vagy naphoz társította, amelyet ünnepeltek. Ez elvezette az embereket a hit mélyebb megismeréséhez, valamint megerősítette őket abban a spirituális tanításban, amelyet át kellett adni.

Liturgikus színek

Az alábbiakban található a liturgikus év alapszíneinek a listája, valamint azoké a kiegészítő színeké, amelyeket az Egyház történelme során használtak.

A fehér a szentséget, az ártatlanságot, a tisztaságot és az igazságosságot szemlélteti. A húsvét és a karácsony örömteli időszakában viselik, továbbá a mi Urunk olyan ünnepein, amelyek nem köthetők szenvedéséhez és halálához, valamint a Boldogságos Szűz Mária ünnepein, és az angyalok és olyan szentek ünnepein, akik nem ontották vérüket keresztény hitükért.

A piros a vér színe. A szeretetet, a tüzet, a szenvedést és az áldozati vért szimbolizálja. Virágvasárnap és nagypénteken hordják, Jézus szenvedéstörténetéhez köthető napokon, továbbá pünkösdkor és olyan szentek emléknapján, akik életüket adták a hitükért (vértanúk).

A zöld színt a tavaszhoz társítják. Az új életet, a megújulást és a reményt képviseli. Nálunk az évközi időszak színe, míg az ortodoxok pünkösdkor használják.

A lila reprezentálja a bűnbánatot és a bűnök miatti szomorúságot. Advent és nagyböjt idején viselik, illetve olyan alkalmakkor, amelyek a bűnbánathoz és a vezekléshez kötődnek.

A fekete hagyományosan a halált jelképezi, amelyet viselhetnek gyászmiséken és mindenszentek napján.

A rózsaszín az örömnek a tündöklő színe, amelyet csak két napon hordanak az Egyház liturgikus éve során: advent harmadik vasárnapján és nagyböjt negyedik vasárnapján. A rózsaszín miseruha jelzi a bűnbánati időszak végét és jelenti be a karácsony és a húsvét közelgő ünnepeit.

Aranyszínű miseruhát ritkán hordanak a misén, hogy kiemeljék az ünnep különlegességét. Ilyen a húsvét, a karácsony vagy más nagy jelentőségű nap. A liturgikus palettán rendszerint a fehéret helyettesíti.

Néhány más miseruha az egyháztörténelem során:

Az ezüst abban hasonló az aranyhoz, hogy az a fehér ünnepélyesebb változata.

Kék miseruhát, vagyis amelyben a kék a domináns szín, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére viselnek, és csak bizonyos helyeken engedélyezik.

A történelemben az Egyház a különféle ünnepekre a színek különféle árnyalatát is használta. A bizánci és ortodox egyházakban egy olyan ősi szöveget követnek, amely egyszerűen felosztja az összes színt alapra, sötétre és világosra. Ez lehetővé teszi a sok, különböző keleti rítus számára a széleskörű variációkat.

A liturgiában mindennek célja van, és arra szolgál, hogy elvezesse az embereket a Krisztussal való mélyebb kapcsolatra.

Írta: Philip Kosloski
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Aleteia