Szír Szent Efrém: A Szentlélek hárfája – Szentek élete

Szír Szent Efrém – diákonus, egyházatya

* Niszibisz, Mezopotámia, 306. + Edessza, Mezopotámia, 373. június 9.

Efrém 306-ban a mezopotámiai Niszibiszben született, amely akkoriban a Római Birodalom erős és fontos határerődítménye volt. Efrém korának Egyháza hatalmas ellenfelekkel állt szemben. Az antik pogányság bár hanyatlóban volt, még nem tűnt el teljesen, és Hitehagyó Julianus császár idejében ismét megmutatta hatalmát. A mezopotámiai asztrológia, amely ősidők óta jelen volt a régióban, hatással volt a keresztények gondolkodására is. A gnózis hívei, különösen Edessza környékén, jelentős számban éltek.

Ezekben az évtizedekben éles határháborúk folytak a Római Birodalom és a perzsa birodalom között. E háborúk során Efrém hazája, Niszibisz többször is ostrom alatt állt, és végül 363-ban, Julianus veresége után, a perzsák kezébe került. Ez az esemény Efrém életében is jelentős fordulatot hozott.

Szülei keresztények voltak, és a keresztény hitben nevelték, de Efrém csak tizennyolc éves korában keresztelkedett meg. Niszibisz városának ősi keresztény múltja volt, és itt, az ottani arám dialektusban alakult ki a szír irodalom, amelynek alapítója és legjelentősebb képviselője Efrém lett.

Eleinte remeteként élt egy távoli sziklabarlangban Edesszában, de nem sokkal később már tanítani kezdett az edesszai iskolában. Itt írta meg aszketikus műveinek nagy részét. Bár visszavonultan élt és diákonusi rangja volt, aktívan részt vett Edessza vallási életében. Nagyra becsülték jámborságáért, tudományáért, de leginkább költői tehetsége miatt. Egyiptomba tett utazása hamarosan legendák tárgyává vált, és sokan csodálták e rendkívüli férfi alakját.

Efrém elsőrendű feladatának a Szentírás kutatását tartotta, amelyhez különös tehetsége volt, és ezt mind tanítói, mind irodalmi munkásságában tükrözte. Afrahát, a perzsa bölcs után nemcsak az egyik legrégibb szír író, hanem a szír irodalom legjelentősebb alakja is lett.

Efrém elsősorban a Szentírás magyarázatával foglalkozott. Az evangélium harmóniákhoz fűzött magyarázatai hosszú időn keresztül csak örmény fordításban voltak elérhetők, de nemrégiben a szír eredeti töredékei is napvilágot láttak. Az igaz hitet a Szentírásra támaszkodva mutatta be. Különféle költeményekben és prózai írásokban harcolt korának tévtanai ellen, gyakran idézve és leleplezve azok tévedéseit. Ügyesen átvette ellenfelei harcmodorát.

A gnosztikus gondolatvilágot gyakran népszerű, könnyen énekelhető dalokban terjesztették. Efrém ezt a misszionálási módszert átvette, és hamarosan még túl is szárnyalta ellenfeleit költői lendületével. Dalai különösen az egyszerű nép körében váltak népszerűvé. Vallásos énekeivel Efrém közvetlen kapcsolatba került az emberekkel, szívükhöz szólt. Lánykart alakított, megtanította őket dalaira, és együtt vonultak be az edesszai templomba. A nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, melyek vasárnaponként vagy egyházi ünnepeken hangzottak el a templomban.

Sok költeménye nemcsak a hit védelmét szolgálta, hanem az igazhitűek oktatását és az istentisztelet szépségét is. Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában, és költői szépségük mellett teológiai tartalmuk is nagy tiszteletnek örvend. Ezen énekek és művek révén Efrém megérdemelten kapta meg a szír keresztényektől a „Szentlélek hárfája” megtisztelő nevet.

Efrém a szír irodalom legnagyobb alakja volt abban az időben, amikor a szír egyház még egységesen kapcsolódott az egyetemes Egyházhoz. Később a nyugati területek a monofizita, míg a keleti részek a nesztoriánus egyházba léptek. Efrém jelentőségét mind az ortodox, mind a katolikus Egyház elismeri. Ő az egyetlen szír nyelvű szent, akit a katolikus Egyház 1920-ban egyháztanítói méltóságra emelt.

Mezopotámiában 373. június 9-én meghalt. Halálának napját az 540-ből származó Edesszai Krónika örökítette meg.