Pünkösdi ráhangoló: Nem vagy egyedül

Jeges Mirjam kármelita nővér elmélkedésének középpontjában Jézus szavai állnak: „Én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” A magány, amely korunk gyakori sebe, nem volt része Isten eredeti tervének; csupán elfelejtettük az oda vezető utat, ahol bensőnkben találkozhatunk Vele. Jézus teljes földi életét az Atya felé tartó mozgás keretezi: a galileai tavasz sikereitől a passió sötétségéig minden helyzetben rendíthetetlen belső békével marad kapcsolatban az Atyával, s ebből merít erőt félelem nélkül élni. Ugyanebbe a „felfelé vonzó gravitációba” hív bennünket a Szentlélek, aki – mint Fotikei Szent Diadokosz írja – úgy tanítja kimondani az „Abba” szót, ahogyan az anya tanítja beszélni gyermekét. Ő teremti meg a legbensőségesebb kapcsolatot, és gyógyítja az egyedüllétet.

Mirjam nővér a betániai megkenés képével teszi érzékletessé, hogy a bennünk rejlő „nárduszolaj” csak akkor áradhat ki, ha összetörjük az alabástromedényt, vagyis lemondunk dédelgetett hamis énünkről – ezt azonban csak az imádság erőterében merjük megtenni. Az ember létének lényege a kapcsolatra rendeltség: képmásként Isten tekintetében találjuk meg valódi értékünket. Jézus a kereszten hidalja át a bűn szülte szakadékot, s példát ad arra, hogyan bízhatunk teljesen az Atyában. A Szentlélek személyessé teszi a Szentírást: a galata levél egyes számú mondata – „Isten Fia szeretett engem” – vagy II. János Pál pápa szavai, „jó, hogy vagy, akarom, hogy legyél” mind azt hirdetik, hogy Isten név szerint ismer és feltétel nélkül szeret. Ha imádságban belépünk bensőnk csendjébe, felfedezzük: lakott hely vagyunk, s az, aki bennünk lakik, szüntelenül biztosít arról, hogy az Ő szeretett gyermekei vagyunk.

A nap kihívása

Olvasd el a 138. Zsoltárt úgy, hogy kéred a Szent Lelket, tegye konkréttá, neked szóló, személyesen neked szóló, megelevenítő szóvá az ott leírtakat.

A zsoltár első sora: „Uram, Te megvizsgáltál és ismersz engem…” Áldott pünkösdi készületet kívánok!