tomasz zielonka jhswx1S60qk unsplash Custom
|

Rövid ima az Egyesült Államok elnökéért a régi időkből

Az Egyesült Államok egyik egyházmegyéjének első püspöke, John Carroll érsek írt egy imádságot, amelyben a Szentlélek vezetését kérte Istentől az elnök számára.

Bár a katolikus egyház sohasem támogat politikai tisztségre jelölteket, arra igenis buzdítja a híveket, hogy imádkozzanak megválasztott tisztségviselőikért.

John Carroll érsek meghatározó példát adott erre, amikor 1791-ben megfogalmazta az „Ima kormányunkért” fohászt.

John Burger, az Aleteia munkatársa cikkében  leírja, hogyan kötődik Carroll érsek az Egyesült Államok alapításához:

John Carrol, aki 1735-ben Marylandben született, olyan katolikus családból származott, amelynek számos tagja játszott fontos szerepet Amerika korai történelmében. Bátyja, Daniel Carroll II (1730–1796) mind a “Konföderációs Cikkelyek ” (1778), mind az Egyesült Államok alkotmánya (1787) aláírójaként szerepelt. Unokabátyja, Charles Carroll (1737–1832) is fontos alakja volt a függetlenségi mozgalomnak, és ő élt legtovább a Függetlenségi Nyilatkozat (1776) aláírói közül.

John Carroll érsek a kezdetektől jelen volt, és imáival törekedett segíteni az újonnan megalakult Amerikai Egyesült Államokat.

Íme egy rövid részlet imájából, amelyben kiemelten az elnökért könyörög, a Szentlélek vezetését kérve számára Istentől.

Kérünk téged, ó, bölcsesség és igazságosság Istene, aki által helyesen gyakorolható a hatalom, törvényhozás és ítélethirdetés, segítsd Szentlelked tanácsával és erejével ezen Egyesült Államok elnökét, hogy kormányzása igazságos legyen, és az erény és vallás illő tiszteletének ösztönzése, a törvények hűséges, igazságos és irgalmas végrehajtása, valamint a bűn és az erkölcstelenség visszaszorítása által példaadóan szolgálja javát népednek, amelynek elnöke.

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

  • Nagyböjti ráhangoló: „Minden hajnal a tiéd”

    Kovács József atya a hamvazószerda utáni pénteken a böjt igazi értelméről elmélkedik a Máté-evangélium (Mt 9,14–15) fényében. Jézus válasza – „eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek” – rámutat: a böjt nem puszta külső gyakorlat, hanem a Vőlegény, Krisztus utáni vágy kifejezése. A péntek bűnbánati nap: a kereszt hordozásának napja. Atya…

  • 7 ajándék

    Hétpecsétes titok, hétszilvafás nemes, hétpiculás malac, hétágra süt a nap, hétfán fityegő…, hétfejű sárkány, heten, mint a gonoszak, hét élete van, hétszépség, hétalvó, hétfalusi, hétlétra, hetedhét országon túl, hétvármegye héthatára, hétpróbás gazember, hétköznapi, hétrét görnyedt, hét szűk esztendő, hét főbűn, hét szentség, hétfájdalmú anya… – megannyi kép, minőség, megannyi magvas igazság. És gondolhatunk az érzékeinkre…

  • Erdélyi magyar újságíró kérdezte Ferenc pápát a repülőn

    Ferenc pápa romániai apostoli látogatásáról visszatérőben, a hagyományoknak megfelelően, a repülőgépen válaszolt az újságírók kérdéseire. A nemzetközi sajtó képviselői között ez alkalommal három magyar is jelen volt a pápai úton: ketten az RTL klub képviseletében Hubai Antal és Molnár Géza, illetve a nagyváradi egyházmegye sajtósa Micaci Cristian. Az erdélyi Mária Rádió tudósítója abban a megtiszteltetésben…

  • Nagyböjti ráhangoló: Ne magadból indulj ki

    A Nagyböjti ráhangoló mai részében Dr. Osztie Zoltán atya Máté evangéliumának jól ismert sorából indul ki: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” A kulcsszó az aranyszabály, de nem pusztán erkölcsi parancsként, hanem az imádság mély rendjeként és az Istennel való kapcsolat alaplogikájaként. Atya arra hívja fel a figyelmet, hogy az…

  • Hajlamos vagy a pánikolásra? Így küzdheted le!

    Ha rendszerint egy-egy helyzetben csak a lehető legrosszabb kimenetel jut az eszedbe, három dolog segíthet rajtad. Évekkel ezelőtt éppen a klinikai pszichológiai doktori képzésem utolsó évét fejeztem be. Néhány hónappal a gyakornoki időm megkezdése után szédülés, mellkasi szorítás és fejfájások kezdtek gyötörni. Bár eleinte a stressznek tulajdonítottam, később fokozatosan az vált meggyőződésemmé, hogy a háttérben…

  • Francia érsek: Nem adjuk fel!

    „Neveletlenek”, „koszosak”, „udvariatlanok” … ilyen és ehhez hasonló dorgálások értek minket néha ifjúkorunkban, de ezek a szavak legalább azt bizonyították, hogy az idősebb nemzedékek folyamatosan törődtek azzal, hogy a gyermekeik jó nevelést kapjanak. Hiszen az volt a terv, hogy jól nevelt, tiszta, udvarias. Minden szempontból kifogástalan férfiakat és nőket neveljenek, nemde? Más szavakkal: anélkül, hogy…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.