461579148 1063105209156920 278685224290252469 n Custom

Ferenc pápa Úrangyala imádsága: Köszönet a fogadtatásért, bízzuk magunkat a Szűzanyára!

Ferenc pápa a Baldvin stadionban tartott szentmise végén, a déli Úrangyala imádság előtt köszöntötte a szentmisén résztvevő királyi párt, Fülöp belga királyt és Matild királynét, valamint Luxemburg nagyhercegét és feleségét, akiknek megköszönte jelenlétüket és az e napokban tanúsított fogadtatásukat.

A Szentatya megköszönte továbbá mindazoknak a segítségét, akik közreműködtek ennek a látogatásnak a megszervezésében, illetve akik imáikat ajánlották fel érte, különösen az idősek és a betegek.

Ma ünnepeljük a „Migránsok és menekültek világnapját”, melynek témája „Isten a népével jár”. Ebből az országból, Belgiumból, amely sok migráns célpontja volt és ma is az, megismétlem felhívásomat Európához és a nemzetközi közösséghez, hogy tekintsék a migrációs jelenséget a testvériségben való együttélés lehetőségének, és arra hívok mindenkit, hogy minden migráns testvér és nővér arcában Jézus arcát lássa, aki maga is vendég és zarándok lett közöttünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

Továbbra is fájdalommal és nagy aggodalommal követem – folytatta a pápa – a libanoni konfliktus kiterjedését és fokozódását. Libanon egy üzenet, de most éppen egy gyötrelmes üzenet, mert ez a háború pusztító hatással sújtja a lakosságot, továbbra is számos ember hal meg nap mint nap a Közel-Keleten. Imádkozzunk az áldozatokért, családjaikért, imádkozzunk a békéért. A pápa minden érintett felet azonnali tűzszünetre szólít fel Libanonban, Gázában és Palesztina egyéb részén, valamint Izraelben. A túszokat engedjék szabadon és tegyék lehetővé a humanitárius segélynyújtást! És ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról!

A pápa végül köszönetet mondott mindazoknak, akik Hollandiából és Franciaországból érkeztek, hogy részt vegyenek ezen a napon. Egyúttal pedig bejelentette, hogy Rómába visszatérve elindítja Baldvin király boldoggá avatási eljárását, hogy az ő példája, mint hívő ember, világosítsa meg a kormányzókat. Arra kérte a belga püspököket, hogy kötelezzék el magukat ennek az ügynek az előmozdítására.

Most a Szűzanyához fordulunk az Úrangyala imádságunkkal, mely közkedvelt volt az elmúlt nemzedékek körében és megérdemli, hogy újra felfedezzük. Ez az ima valójában a keresztény misztérium szintézise, amelyet az Egyház tanítása beilleszt a mindennapi tevékenységek közé. Átadom nektek, különösen a fiataloknak, és mindnyájatokat a Legszentebb Anyánkra bízlak, akit itt az oltár mellett a Bölcsesség Széke alakjában látunk. Igen, szükségünk van az evangélium bölcsességére! Kérjük is gyakran a Szentlélektől. Mária közbenjárására kérjük Istentől a béke ajándékát a meggyötört Ukrajnának, Palesztinának és Izraelnek, Szudánnak, Mianmarnak és minden háború sebzette országnak. Köszönet mindenkinek! És előre „en route, avec Espérance”, reménységgel az úton! – zárta köszöntését a pápa a déli Úrangyala ima előtt.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.