Alfred Hitchcock visszatérése a hithez

Egy jezsuita pap tanúsága szerint a híres brit filmrendező, Alfred Hitchcock (1899-1980), „a feszültség mestere” élete végén visszatért katolikus hitéhez, és szentségekhez járult.

Alfred Hitchcock a történelem egyik legnagyobb filmkészítője. Hosszú pályafutása során 53 játékfilmet rendezett, filmtörténetet írt az olyan filmjeivel, mint az Észak-Északnyugat (1959), a Hátsó ablak (1954) és a Gyilkosság telefonhívásra (1954). Míg nagy filmművészeti tehetsége közismert, életének egy másik aspektusa kevésbé: a hithez való visszatérése.

Mielőtt a világ egyik legnagyobb rendezője lett volna, Alfred Hitchcock Londonban élt, egy katolikus családban nevelkedett, ahol megtanulta a hit fontosságát. Édesanyja többek között azt tanította neki, hogy minden este tartson lelkiismeretvizsgálatot, és hetente gyónjon. Alfred Hitchcock 11 éves korában a londoni St Ignatius College-ba, egy katolikus iskolába került, ahol a diákok a tanórák előtt szentmisén vettek részt, és minden nap volt hittanóra. Azonban pályafutása elején Hitchcock felhagyott a vallásgyakorlással. Az 1920-as évektől kezdve káprázatos sikereket ért el, és ez gyorsan háttérbe szorította Istent. A két világháború között számos díjat és kitüntetést is kapott, majd 1939-ben szülőföldjét Hollywoodra cserélte.

A hithez való visszatérés

Míg némely életrajzírók szerint Alfred Hitchcocknak nem volt hite, egy amerikai jezsuita pap, Mark Henninger atya ennek az ellenkezőjét állította egy, a Wall Street Journalban 2012-ben megjelent cikkben. Ez a pap gyakran meglátogatta a rendezőt élete utolsó hónapjaiban, 1979-ben és 1980-ban is. A találkozás egy másik pap, Tom Sullivan atya révén jött létre, aki ismerte Alfred Hitchcockot. Egy alkalommal, amikor Sullivan atya éppen készült menni a rendezőt gyóntatni Bel Air-i otthonában, felajánlotta jezsuita társának, hogy kísérje el, és celebrálják ott együtt a misét. Henninger atya habozás nélkül elfogadta a meghívást.

„Azon a szombaton, amikor beléptünk a nappaliba, észleltük, hogy Alfred Hitchcock épp elszundított, ezért Tom gyengéden megrázta. Hitchcock felébredt, körülnézett, kezet csókolt Tomnak, és megköszönte, hogy eljöttünk. Utána még beszélgettünk egy kicsit. Aztán a nappaliból a folyosón keresztül az irodájába sétáltunk” – meséli. – „Ott voltak előttem A madarak, a Pszicho, az Észak-Északnyugat és más filmforgatókönyvek bekötött kötetei. A feleségével, Almával részt vettek a misén, amit az otthonukban együtt celebráltunk.”

Alfred Hitchcock már hosszú ideje eltávolodott az egyháztól, amit az is bizonyított, hogy a misén a régi rítus szerint, latinul válaszolt. De ahogy egészségi állapota romlott, ismét közelebb került a hithez. Azon a szombat délutánon Henninger atyát az lepte meg a legjobban, ahogyan Hitchcock reagált, miután Krisztus testét fogadta: „A legfigyelemreméltóbb dolog az volt, hogy áldozás után csendben sírt, könnyek folytak végig az arcán”.

Henninger és Sullivan még körülbelül egy évig rendszeresen látogatták Alfred Hitchcockot. Majd 1980-ban a rendező elhunyt, temetését a Beverly Hills-i Good Shepherd (Jó Pásztor) katolikus templomban tartották. „Hogy mi volt az oka annak, hogy Alfred Hitchcock ragaszkodott ahhoz, hogy Tom Sullivan járjon hozzá, nem volt világos számunkra, és talán a számára sem volt világos” – magyarázza Henninger atya. – „De valami suttogott a szívében, a látogatások pedig egy mély emberi vágyra, valódi emberi szükségletre válaszoltak. […] Azt gondolom, hogy a halállal szembenézve az embernek végül megadatik a tisztánlátás képessége azokkal az igazságokkal szemben, amelyek azelőtt évekig hiányoztak. Azt hiszem, hogy a megbékélés keresése azzal az Istennel, akit ismertünk és aki megbocsát nekünk, mélyen emberi vágyakozás” – és valószínűleg ez volt Alfred Hitchcock vágya is élete végén.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia