Isten szava vasárnap: Az én Istenem és a te Istened, az én Atyám és a te Atyád
Jézus korai követői égtek a vágytól, hogy átadják, amit láttak, hallottak és tapasztaltak. Ha a hívők második vagy harmadik nemzedékéhez tartoztak, akkor az előttük járók tanúságtételére tudtak támaszkodni.
A tanúságtétel ugyanis ezt jelenti – Jézus életének, halálának és feltámadásának történetét hihetővé és fontossá tenni azok számára, akikkel találkozunk. Érezték a sürgetést, mert úgy hitték, hogy Jézus hamarosan ítélkezni fog a világ felett. Ez még azóta sem történt meg, de a sürgetés, a sürgősség még mindig fennáll – nagyon nagy a tét korunkban. Közös hitünk veszíteni látszik a lendületéből, és ennek egyik oka az, hogy nem tudunk átadni olyasmit, amink nekünk sincs. Ha nincs személyes kapcsolatunk a feltámadt Úrral, és nem tapasztaltuk meg az Úr munkálkodását az életünkben, akkor nem sok mindenről tudunk tanúságot tenni.
Mit jelent a fönti dolgok, a mennyi dolgok keresése? A Kolosszeieknek írt levél azt hangsúlyozza, hogy ez a lényege a keresztény életnek. Krisztusban megkeresztelkedni és vele együtt feltámadni nem valamilyen szokásos lépés, hanem egy teljesen új életmódot jelent. Folytatjuk az életünket – a munkát, a családot, a kikapcsolódást és a többi ember szolgálatát -, de egy teljesen új gondolkodásmódunk lesz és a világra egészen másképpen fogunk tekinteni. Az emberi gondolkodás gyakran nagyon énközpontú, és bezárkózik önmagába. Lehet, hogy vannak kapcsolataink és törődünk a helyes életvezetéssel, de azért úgy gondolunk magunkra, mint akik külön állnak másoktól és Istentől.
A fönti dolgok keresése úgy indul, hogy felismerjük: mindannyian Istentől származunk és Istenhez tartozunk, és mindenki lelkén ott van az isteni lenyomat. Amikor a másikkal szeretetlenül, tiszteletlenül, kegyetlenül vagy igazságtalanul bánunk, akkor ezt Istennel és végső soron önmagunkkal cselekedjük. Gazdasági rendszerünk és fogyasztói igényeink kizsákmányolják a nemzeteket, a népeket és a környezetet, azt azonban nehéznek találjuk, hogy változtassunk életmódunkon és életszínvonalunkon. Ez nyilvánul meg a világban kibontakozó vadságban, és addig nem lesz változás, amíg bennünk magunkban nem történik változás. A Föld dolgaira való összpontosítás a gazdagságnál vagy az anyagi javaknál sokkal többet jelent. Magában foglalja a hatalmat, a hírnevet, a kitüntetéseket, a felsőbbrendűség érzését mások felett, és azt a tendenciát, hogy a világ embereit és a körülöttünk élőket folyamatosan juhokra és kosokra osztjuk (Mt 25,32). Ha valóban a mennyei dolgokat keressük, az viszont azt jelenti, hogy mindig a közjóra, mások boldogságára és jólétére törekszünk.
Legnagyobb örömünk mások terheinek enyhítése, valamint a remény és a bátorság nyújtása kellene legyen. A nagyobb megértés és mélyebb bölcsesség utáni vágyakozásnak pedig azt kellene elérnie, hogy mindig nyitottak legyünk a tanulásra, és ha kell, a nézeteink megváltoztatására. Utunk nem statikus és merev, hanem mindig folyamatos és változó.
Mária Magdolnát, Pétert és a Szeretett Tanítványt megdöbbentő módon sokkolta az új hír. Mária hozta arról, hogy a sír üres, amire aztán a két apostol elrohant, hogy saját szemükkel győződjenek meg róla. A Szeretett Tanítvány tiszteletből félreállt, és hagyta, hogy Péter lépjen be elsőként a sírba, és valóban, az üres volt. Csak ezután ment be a Szeretett Tanítvány. Nagy figyelmet szenteltek a gyolcsnak és a Jézus fejét takaró kendőnek, ami külön összehajtva más helyen volt. Ezek nem tettek nagy benyomást Péterre, de a Szeretett Tanítvány látta és hitt.
Mit hitt pontosan? Azt olvassuk, hogy eddig még nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ez teljesen új volt a számukra, és nem igazán tudták, hogy mit kezdjenek vele, de nyitottak voltak az élményre. Hazamentek, Mária Magdolnát pedig otthagyták, hogy sírjon a sírnál, és végül találkozzon a feltámadt Krisztussal (Jn 20).
Az üzenet, amelyet Jézus Mária Magdolnára bízott, megmagyarázta a feltámadás célját és értelmét. „Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez” – ez mindent elmond.
Mindannyian össze vagyunk kötve, gyermekei vagyunk az Atyának, testvérei Jézusnak és egymásnak. Ha összhangban élnénk ezzel a kinyilatkoztatással, egészen más világban élhetnénk.
Írta: Fr. Scott Lewis S.J., a Regis College oktatója, a Toronto School of Theology alapító tagja
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic Register
