Ferenc papa a keresztrol Egyedi

Ferenc pápa nagyszerdai katekézise: A kereszt a reménységünk forrása

A Szentatya az apostoli buzgóságnak szentelt katekézis-sorozatát megszakítva – Nagyszerdára tekintettel – ezúttal Krisztus szenvedéstörténetének néhány vonásáról elmélkedett. „A kereszt a reménységünk forrása” című katekézisében a lepecsételt sír, a keresztrefeszített és lemeztelenített Krisztus sebeinek jelentőségét hangsúlyozta, mert minden látszat ellenére a véget jelentő lezárt sír és sebhelyek adják mindmáig reménységünk forrását.

Ferenc pápa katekézise kezdetén a virágvasárnapi passióra utalt vissza, mely ezekkel a szavakkal végződik: „Lepecsételték a követ” (Mt 27,66). Ezzel minden befejezettnek tűnik. Jézus tanítványai számára ez a szikla a remény végső pontját jelenti. A Mestert keresztre feszítették, a legkegyetlenebb és legmegalázóbb módon megölték, a városon kívül egy bitófára szegezték. A teljes kudarc miatt a tanítványok elcsüggednek, de ez az érzés a mai kortól sem idegen, melyben olyan nagy közömbösséget lehet tapasztalni Isten iránt. És mennyi rossz van a világban, háborúk…! Ennek ellenére felbukkan az érzés, mintha az elmúlt idők jobbak lettek volna, és manapság sem a világban, talán még az Egyházban sem mennének úgy a dolgok, mint régen. Vagyis a remény mintha még ma is le lenne pecsételve a bizalmatlanság köve alatt. E bevezető után kérdezte meg a pápa, hogy hol van most a mi élő reménységünk.

A tanítványokban a kereszt képe maradt meg, ahol minden véget ért. Ott volt mindennek a vége. De nem sokkal ezután éppen a keresztben fedeztek fel egy új kezdetet. Az Istenbe vetett reménység így csírázik ki, születik meg és születik újjá csalódott várakozásaink sötét lyukaiban. Ez lesz az a remény, az igazi, mely viszont többé soha nem csal meg. Gondoljunk csak a keresztre, mely a legszörnyűbb kínzóeszközből a szeretet legnagyobb jelévé lett. A halál fája az élet fájává vált. Mindez arra emlékeztet bennünket, hogy Isten kezdetei gyakran a mi életünk végpontjaiból indulnak ki. Éppen ezért tekintsünk ma a keresztfára, hogy remény fakadjon bennünk, az a mindennapi, néma és alázatos erény, mely állva tart minket és segít előrehaladni. Erre ma éppúgy szükség van, mint régen – állapította meg a pápa és felidézte, hogy amikor még régi egyházmegyéjében szabadon járhatott-kelhetett, mennyi szomorú arcú embert látott. A remény ezért is kell, hogy meggyógyítsa ezt a sok szomorúságot. Éppen ezért tekintsünk a Feszületre, amelyen a ruhátlan Jézust látjuk, mezítelenül, megsebesítve és megkínozva. Ez mindennek a vége? De nem,  mert éppen ott van a reményünk! – emelte ki a Szentatya.

Ferenc pápa a reménység két vonását szemlélte a megfeszített képén. Megfosztják Jézust a ruháitól, sorsot vetnek rá, de benne ott van a levetkőzött Isten, aki hagyja, hogy mindentől megfosszák. Ám a megaláztatásnak ez az útja lesz egyúttal a megváltás útja. Isten így győzedelmeskedik a mi látszat-megjelenéseink felett. Nekünk ugyanis nehezünkre esik lecsupaszítani magunkat és így kimondani az igazat, mert mindig igyekszünk elleplezni az igazságot. És mert nem szeretjük az igazságot, a külsőségekbe öltözködünk, maszkokkal és sminkeléssel. A ruhátlan Jézus arra emlékeztet, hogy a remény a rólunk szóló igazsággal születik újjá, amikor igazat mondunk, amikor elhagyjuk a kétszínűséget. Néha annyira hozzászokunk a hamis beszédhez, mintha a hamisságok igazságok lennének és végül megmérgeznek minket a saját hamisságaink. Éppen ezért kell visszatérni a szívhez, a lényegeshez, levetve sok haszontalan dolgot, melyek a reménység pótlékai. Egyszerűségre van szükségünk, hogy újra felfedezzük a józanság, a lemondás értékét, hogy megtisztítsuk magunkat attól, ami beszennyezi a szívet. Hasznos ennek jegyében átfésülni a ruhatárainkat, megválni a felesleges dolgainktól és azokat a szegényeknek eljuttatni. Tegyük meg ezt lelkiekben is, válogassuk át lelki gardróbjainkat és szabaduljunk meg a haszontalan dolgainktól. Térjünk vissza az egyszerűséghez, a valós dolgokhoz, amikhez nem kell smink  – ajánlotta Ferenc pápa.

A Feszületre szegezett tekintet másodjára a megsebzett Jézust szemléli. Kezét-lábát szögek verték át, oldalát megnyitották és a test sebeihez hozzáadódnak még a lélek sebei is: Jézust magára hagyják, elárulják, kiszolgáltatják és megtagadják az övéi, a barátai, sőt még a tanítványai is, a vallási és polgári hatóságok pedig kiközösítik és végül megtapasztalja az Istentől elhagyatottságot is. Neve a kereszten, hogy ő „zsidók királya” merő gúny, hisz gonosztevők közt függ. Végeredményben Jézus testben és lélekben egyaránt megsebesült. Mindez hogy segíti a mi reményünket? – kérdezte a pápa. Válaszában arra mutatott rá, hogy mi is mindannyian sebzettek vagyunk, sokszor rejtett sebekkel, melyeket szégyenből rejtegetünk. Mindenki viseli a múltbeli döntések, a félreértések, régről megmaradt fájdalmak sebhelyeit. Isten azonban nem rejti el szemünk elől azokat a sebeket, amelyek testét és lelkét átszúrták. Megláttatja velünk Húsvétkor, hogy új „átmenet” nyílik, hogy a sebek  fény-lyukakká lesznek, ahogy Jézus a kereszten senkit nem vádolt, hanem mindenkit szeretett és megbocsátott azoknak, akik bántották. Így változtatja a rosszat jóvá és így alakítja át a fájdalmat szeretetté. A lényeg nem az, hogy az élet kicsit vagy sokat bánt, hanem az, hogy mit tudunk kezdeni a sebeinkkel, melyek nyomot hagynak testben és lélekben. Mert vagy hagyom, hogy megfertőződjenek haragtól és szomorúságtól, vagy egyesítem azokat Jézus sebeivel, hogy az én sebeim is fényességessé váljanak.

Sebeink a remény forrásaivá válhatnak, ha önsajnálat vagy elrejtés helyett inkább letöröljük mások könnyeit. Ha a harag táplálása helyett arról gondoskodunk, ami másoknak hiányzik, ha önmagunk feletti tépelődés helyett inkább a szenvedők felé fordulunk és ha a mások szeretetére szomjazásunk helyett inkább kioltjuk azokat, akiknek szükségük van ránk. Ezekben a szent napokban lépjünk közel a Feszülethez – kérte a Szentatya. Álljunk eléje, a ruhátlan Jézus elé, hogy igazságot tegyünk magunkról, eltávolítva a feleslegeset. Nézzünk e Megsebzettre és helyezzük sebeinket az övébe. Engedjük, hogy Jézus újjászülje a reményeinket – zárta nagyszerdai katekézisét Ferenc pápa.   

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

  • Mennek-e szabadságra a papok?

    A nyár megkezdődött már, ami gyakran egyértelmű a szabadságokkal. A papoknak is joguk van ehhez. Az Aleteia néhányukat megkérdezte, hogyan élik meg szabadságukat, és milyen ennek megszervezése, hogy a hívek ne maradjanak teljesen magukra. „Hacsak súlyos indok nem gátolja, a plébánosnak szabad évente legfeljebb egy hónapnyi folyamatos vagy megszakított időre plébániájáról szabadság címén távoznia; ebbe…

  • Gazdagság bolondság…

    A zsidók törvényei szerint az idősebbik testvér örökölte a házhelyet, a telket, és az ingóságok kétharmadát. Gyakran történt meg, hogy adott esetben egy köztiszteletben álló törvénytudót kértek fel döntőbírónak. Ilyenről számol be Szent Lukács a mai evangéliumban. Jézus azonban elutasítja a konkrét ügyben kért „jogorvoslatot”, hisz neki nem ez a küldetése. Inkább a kapzsiság veszélyére…

  • Miért ábrázolták eredetileg Szent Kristófot farkas- vagy kutyafejjel?

    Még az előtt, hogy a július 25-én ünnepelt Szent Kristófot a vállán hordozott Gyermek Jézussal ábrázolták volna, az ábrázolásokon farkas- vagy kutyafejjel mutatták őt. Van ennek valami köze a farkasember legendájához? Szent Kristóffal kapcsolatban köztudott, hogy ő az utazók védőszentje. Rendszerint úgy ábrázolják, hogy a gyermek Krisztust viszi a vállán, hogy segítsen neki átkelni egy…

  • Szent Domonkos 9 imamódja

    Imádság közben testtartásunk hozzájárul az Istennel való kapcsolatban betöltött szerepünk megéléséhez. Szent Domonkos emléknapján imagyakorlatainak megismerésével lehetőségünk van a szokásainkból kilépve új, Isten felé vezető utakat megismerni. Ő egész emberként, testestől-lelkestől imádkozott, a test és lélek minden meghasonlása, elkülönülése nélkül. Ezt kilenc imamódja határozottan bizonyítja. Kevés olyan szent van az Egyházban, akiről ilyen sok hiteles…

  • A „függő ember”

    1969. augusztus 10-én hunyt el a huszadik század egyik legnagyobb magyar írója, Kodolányi János. A kitűnő, sajnos ma már kevesek által ismert irodalomtörténész, Rajnai László írta: „Kodolányi műve kétségtelenül egyenetlen, s a klasszikus alkotásokra jellemző abszolút tökéletességet csak igen ritkán sikerült elérnie. Ahol azonban mégis elérte, vetélytárs nélkül áll. Művészetének jelképe lehetne egy olyan katedrális,…

  • Az igazi szabadság bibliai kulcsa

    Az igazi szabadság abban áll, hogy képesek vagyunk a jó dolgokat választani, ahelyett, hogy a bűn rabszolgájává válnánk. A szabadság egy bonyolult kérdés, hiszen első látásra egyszerűen azt jelenti, hogy képesek vagyunk megválasztani minden nap, hogy mit tegyünk. A Biblia szerint azonban a szabadság lényege az, hogy mindig azt választjuk, hogy jót cselekszünk. Szent Pál…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.