Ferenc papa Budapesten 2 scaled 1

Rövidesen jön hát Ferenc pápa! – Tomka Ferenc atya a pápalátogatásról

Rövidesen jön hát Ferenc pápa! Alig több, mint egy hónap múlva.

Sokan ott voltunk Szentatyánk előző villámlátogatásán  2021-ben az Eucharisztikus Kongresszuson, és sokakkal együtt megfogalmaztuk, hogy a Hősök Tere eddigi szépségei mellett mától kezdve egy új fénnyel is fog ragyogni. Valóban, azóta ahányszor arra járok, eszembe jut ő, és az a légkör, az ujjongás, melyet ittlétekor a Szentlélek teremtett.

Bizonyára minden elfogulatlan ember csak csodálni tudja a pápát, aki járja a világot a maga 87 évével. Elképzelhetetlen frissességgel tart napi 2-3 beszédet, találkozik állam- és egyházfőkkel, idősekkel, fiatalokkal, hívőkkel és nem hívőkkel, látogat meg börtönöket és nehéz helyzetben élő embereket. Hazautazásain pedig adja csodálatos interjúit a repülőben (még ha olykor nem is sikerül oly pontosan fogalmaznia, mint ahogyan egy íróasztalnál előkészített beszédben szokás).

Szentatyánk, úgy tűnik, kevés helyzettől riad vissza. Megszólítja, meglátogatja a legkiélezettebb helyzetben élő országokat, államokat, mint Dél-Szudánt, és csodálatos párbeszédeket kezd, mint az iszlám vezetőkkel tette, vagy csak megkísérel ilyeneket, mint Oroszország vagy Kína esetében. Mindeközben elsőséget ad annak, hogy mélységes szeretettel hajoljon le a legkitaszítottabb, legmélyebbre került rétegek felé, példájával és szavával is kiáltva az érdekükben.

Ha a pápa útjait követni akarjuk, kapkodni kell a fejünket. Járt Afrikától Észak- és Dél-Amerikáig, s Európa különböző országai mellett az ázsiai Szentföldön vagy Jordániában. Az indiai látogatás lehetősége még csak fel-felmerül.

Eszünkbe jut, hogy csupán néhány évtizede annak, hogy egy pápa külföldre látogatott. VI. Pál szentföldi zarándoklata volt az első 1964-ben, melyet II. János pápa útjai követtek. Ezek már érintették a világ legtöbb országát. XVI. Benedek pápa után mostani pápánk arra törekszik, hogy olyan országokat is felkeressen, ahová eddig egyik elődje sem jutott el.

Mindezek után ma már szinte természetesnek vesszük, hogy Ferenc pápánk másodszor jön hozzánk. – Hallottuk, hogy mostani hazánkba látogatása hivatalos lesz, a miniszterelnök, majd az államelnök meghívására.

Végtelen hálával tartozunk a jóságos Istennek, hogy bő kétszáz éve csodálatosabbnál csodálatosabb vezetői voltak egyházunknak, akik képesek voltak meghallani a kor hangját, és válaszolni annak kérdéseire.

A szent negyven napba léptünk. Ez az idő megújulásra hív. Használjuk fel lemondásainkat, böjtjeinket, egyéni vagy közös családi imáinkat, hogy Szentatyánk jó erőben érkezzen, és hasonlóan kegyelmi módon tudjon megvalósulni a látogatás, amint azok világszerte zajlottak, és nálunk is két évvel ezelőtt.

https://katolikus.ma/ferenc-papa-magyarorszagi-latogatasanak-programja/

Kapcsolódó tartalom

  • Mennek-e szabadságra a papok?

    A nyár megkezdődött már, ami gyakran egyértelmű a szabadságokkal. A papoknak is joguk van ehhez. Az Aleteia néhányukat megkérdezte, hogyan élik meg szabadságukat, és milyen ennek megszervezése, hogy a hívek ne maradjanak teljesen magukra. „Hacsak súlyos indok nem gátolja, a plébánosnak szabad évente legfeljebb egy hónapnyi folyamatos vagy megszakított időre plébániájáról szabadság címén távoznia; ebbe…

  • Gazdagság bolondság…

    A zsidók törvényei szerint az idősebbik testvér örökölte a házhelyet, a telket, és az ingóságok kétharmadát. Gyakran történt meg, hogy adott esetben egy köztiszteletben álló törvénytudót kértek fel döntőbírónak. Ilyenről számol be Szent Lukács a mai evangéliumban. Jézus azonban elutasítja a konkrét ügyben kért „jogorvoslatot”, hisz neki nem ez a küldetése. Inkább a kapzsiság veszélyére…

  • Miért ábrázolták eredetileg Szent Kristófot farkas- vagy kutyafejjel?

    Még az előtt, hogy a július 25-én ünnepelt Szent Kristófot a vállán hordozott Gyermek Jézussal ábrázolták volna, az ábrázolásokon farkas- vagy kutyafejjel mutatták őt. Van ennek valami köze a farkasember legendájához? Szent Kristóffal kapcsolatban köztudott, hogy ő az utazók védőszentje. Rendszerint úgy ábrázolják, hogy a gyermek Krisztust viszi a vállán, hogy segítsen neki átkelni egy…

  • Szent Domonkos 9 imamódja

    Imádság közben testtartásunk hozzájárul az Istennel való kapcsolatban betöltött szerepünk megéléséhez. Szent Domonkos emléknapján imagyakorlatainak megismerésével lehetőségünk van a szokásainkból kilépve új, Isten felé vezető utakat megismerni. Ő egész emberként, testestől-lelkestől imádkozott, a test és lélek minden meghasonlása, elkülönülése nélkül. Ezt kilenc imamódja határozottan bizonyítja. Kevés olyan szent van az Egyházban, akiről ilyen sok hiteles…

  • A „függő ember”

    1969. augusztus 10-én hunyt el a huszadik század egyik legnagyobb magyar írója, Kodolányi János. A kitűnő, sajnos ma már kevesek által ismert irodalomtörténész, Rajnai László írta: „Kodolányi műve kétségtelenül egyenetlen, s a klasszikus alkotásokra jellemző abszolút tökéletességet csak igen ritkán sikerült elérnie. Ahol azonban mégis elérte, vetélytárs nélkül áll. Művészetének jelképe lehetne egy olyan katedrális,…

  • Az igazi szabadság bibliai kulcsa

    Az igazi szabadság abban áll, hogy képesek vagyunk a jó dolgokat választani, ahelyett, hogy a bűn rabszolgájává válnánk. A szabadság egy bonyolult kérdés, hiszen első látásra egyszerűen azt jelenti, hogy képesek vagyunk megválasztani minden nap, hogy mit tegyünk. A Biblia szerint azonban a szabadság lényege az, hogy mindig azt választjuk, hogy jót cselekszünk. Szent Pál…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.