Hodász-ügy

Egy nap se telt el, s Hodász András atya szombati írása „végigszáguldott” az interneten. A hazai médiának különösen azon része foglalkozott behatóan az írással, amely köztudottan nem éppen barátságosan – sőt: olykor kifejezetten ellenségesen — bánik az Egyházzal. Alig egy nap leforgása alatt az atya írásából ügy lett. Az alábbiakban megfogalmazok egy olyan kérdést, amelyet, meggyőződésem szerint, föl kellene tenni. Akár a válasz reménye nélkül is.

Olvastam Hodász atya írását. Szövege elgondolkodtató – még akkor is, ha igazából semmi konkrétumot nem tudunk meg belőle. Csupán annyi íratik le, hogy fiatalkorában szexuális visszaélés áldozata volt – s az elkövető: pap. Szomorúan láttam, hogy a katolikus.ma Facebook oldalán sok-sok, az atyát – olykor durván – elítélő hozzászólás jelent meg. Nem helyes vagdalkozni, szerintem.

Az Egyházzal nem éppen barátságos viszonyt ápoló fórumok persze azonnal fölkapták a témát, hiszen az ilyen egyházi „ügyek” tálalása manapság egyrészt sok-sok olvasót vonz, másrészt, tudjuk, a téma napirenden tartása az keresztényellenesség egyik formája. Az Egyház arcának csúnya foltjairól sűrűn írnak ezek a fórumok, ami azonban a foltokon kívül van, azon vagy gúnyolódnak, avagy arról tendenciózusan hallgatnak. Régi gyakorlat ez.

Megszólalt például a 444.hu nevű portál – amelyet én csak „szennyportál”-ként szoktam emlegetni, s ezzel nem az ott dolgozó embereket, hanem a portálon megjelenő szövegeket minősítem, ezért nem esik a „ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket” jézusi tilalma alá – rögtön foglalkozott az atya írásával, aztán azt is világgá kürtölte, hogy a tavaly egy éves betegszabadságot kérő atya végleg búcsút int a papi szolgálatnak. Ez az érintett által eleddig meg nem erősített információ más „hasonszőrű” portálokon is megjelent. Így lett Hodász atya írásából – ügy. Mert micsoda remek téma lenne egy „szennyportál”-nak: egy széles körben ismert fiatal pap kitálal, majd közli egyházi elöljáróival, hogy végleg sutba vágja a reverendát.

Szögezzük le világosan: Hodász atya nem vádolta egyházi elöljáróit. Épp ellenkezőleg: ő maga írta le, hogy az utóbbi időben az Egyház sokat tett a szexuális visszaélések ellen.

Fölmerülhet persze sokakban a kérdés: miért épp most – nagyböjt kezdete előtt alig két héttel – tette közzé írását az atya? Az is fölmerülhet egyesekben, hogy az írását közlő hírportál – a szemlelek.net – néhány nappal korábban, február elsején közölte olvasóival, hogy „őrlángra tesszük a Szemlélek működését”, mert „forrás hiányában nem tudjuk küldetésünket ugyanazzal a lendülettel folytatni” – tehát, gondolhatják egyesek, egy kis „reklám” segíthet az említett hírportál állítólag nehéz anyagi helyzetén. A feltételezésnek, nem vitatom, lehet alapja, viszont nem árt megjegyezni, hogy Hodász atya a Szemlélek rendszeres munkatársa volt korábban is, tehát nem vendégszerző írását publikálta a hírportál. Van azonban egy olyan kérdés, amely nem hagy nyugodni. Amelyet, úgy érzem, föl kell tenni.

Ha jól olvasom, Hodász atyát 2014-ben szentelték pappá. Sem azóta, sem a szemináriumi évek során nem tárta fel ezt az ügyet elöljárói előtt. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye szerint az atya nem tett bejelentést szexuális visszaélésről, Esztergomban is csak a cikkből értesültek erről. Tudom, erre sokan azt mondják, a trauma elfojtással jár, az áldozat nem beszél, stb. De…

Hodász atya végül beszélt. Megszólalt. S ha már megszólalt, akkor először miért nem az egyházi elöljárónak tárta fel ezt a régi, több mint két évtizedes ügyet? Amikor tavaly az atya betegszabadságot kért és kapott, közösségi oldalán leírta, hogy most elcsendesedésre van szüksége, közösségi tevékenységét is „visszafogja”. Így is történt. Most pedig ez a vallomás, amelyből, ismétlem, semmi konkrétumot nem tudunk meg, s amelyről előbb értesül a közvélemény, mint Hodász atya egyházi elöljárói. Miért?

Hodász András atya írásának megjelenése után azonnal megszólalt egy fiatal, Ausztriában oktató magyarországi hölgy is, aki – bár nézetei sok kérdésben a Katolikus Egyház tanításával szögesen ellentétesek, s a honi egyházi vezetést is olykor kedvtelve szapulja – „katolikus teológus”-nak nevezi magát. Az említett hölgyről – pontosabban: a hölgy közösségi oldalán megjelent egy-két szövegéről, hiszen teológiai munkássága ismeretlen – korábban már írtam valamit: azon töprengtem el, hogy egy magát „katolikus teológus”-nak nevező, folyton a szeretetre hivatkozó ember miként képes a nagy nyilvánosság előtt gyalázkodni, mosdatlan szájjal beszélni? A hölgy most ezt írta az atya cikke kapcsán:

„Az teljesen igaz, hogy a magyar társadalom összességében rendkívül toleráns az erőszakkal szemben, még akkor is, ha az nőkkel vagy kiskorúakkal szemben történik. De ez az empátia bizony az egyházakból is épp ugyanilyen módon hiányzik.”

Ez az általánosítás – mint minden ilyes általánosítás – helytelen. A szöveget jegyző magyarországi hölgyről – aki politikai aktivistaként is jeleskedik, s aki közel egy évvel ezelőtt közölte, hogy számára a hazai katolikus egyház megszűnt létezni (?!) – eszembe jutott egy nem oly rég elhunyt, neves hazai író mondata arról az emberfajtáról, amelynek szokása mindent jobban tudni másoknál. Hodász atya viszont, meggyőződésem, nem ilyen ember, s nem osztja az említett, szakadatlan szereplési vágytól túlfűtött hölgy sajátos nézeteit. S azt is remélem, nem él a hölgy által fölajánlott „terápiás” segítséggel.

Természetesen nem tudom, mi lesz a folytatás. Gondolom, az atya bejelentést tesz az egyházmegyénél arról, amiről cikkében hallgatott. Arról, hogy ki, hol és mikor zaklatta. Akkor lehet csak vizsgálat, akkor beszélhetünk csak valódi történetről. Addig azonban homály van, s ilyen-olyan hírportálok tollnokai bőszen írogathatnak – a homályról. Illetve a semmiről. Mert arról is lehet locsogni, egyházellenes éllel.

Hogy aztán Hodász András atya sorsa, életútja hogyan alakul, azt csak a Teremtő tudja.

Imádkozzunk érte.