Újraházasodott elváltak: A pápa (élet)utat nyitott
A közelmúltban a pápa kinyilvánította azt az óhaját, hogy hathatósabban szeretné támogatni az elvált és polgári jogilag új házasságot kötött személyeket. Patrick Langue SJ atya, aki képzésekkel és lelkipásztori kíséréssel foglalkozik, beavatja az Aleteia olvasóit az ilyen kísérés kihívásaiba.
A fiatal párokat kísérő lelkipásztori útmutató alkalmából, amelyet június 15-én adott ki a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma, Ferenc pápa azt szorgalmazta, hogy a lehető leggyorsabban készüljön egy újabb dokumentum, amely konkrét lelkipásztori módszereket tartalmaz az újraházasodott elvált személyek lelkipásztori kísérésének elősegítése céljából. Az Egyház – biztosít róla a pápa – közel akar lenni ezekhez a párokhoz is, „hogy ne érezzék magukat kiközösítettnek és az Egyházban olyan közösségre találhassanak, amelyben testvérként tekintenek rájuk, és elősegítik tisztánlátásukat és a közösség életében való részvételüket”.
Az aggály, amelyet a pápa az Amoris Laetitia (A szeretet öröme) apostoli buzdítás VIII. fejezetében fejtett ki, nem új keletű. A szentségekben való részesedés kérdése, amelyre a pápa nem általános szabályként, hanem esetről esetre történő megvizsgálás eredményeként tekint, sok hívő számára továbbra is akadályt jelent. Miből áll ez az esetenkénti megkülönböztetés? Mik a kihívások? Patrick Langue jezsuita atya, a versailles-i egyházmegye papja sok éve kíséri az újraházasodott elváltakat és képezi a lelkipásztori kísérőket Franciaország szerte. Az „Újraházasodott elváltak: A kirekesztéstől az integrációig (Hűség)” című könyv szerzőjeként világossá teszi a lelkipásztori kísérés és megkülönböztetés útitervét, melynek célja, hogy arra irányítsa a híveket, hogy „helyzetüket tudatosítsák Isten színe előtt”.(A.L. 300.)
Aleteia: A pápa egyik kívánsága az elvált újraházasodottak lelkipásztori kísérése. A lelkipásztori kísérés fogalmát Ferenc pápa hat éve az Amoris Laetitiában említette először, majd nemrég újból a fiatal párok kísérésével foglalkozó kézikönyv megjelenése alkalmából. Ön szerint hiányzik az újraházasodott elváltak lelkipásztori kísérése az Egyházban?
Patrick Langue atya: Bizonyosan hiányzik, mert Franciaországban, és bizonyára más országokban is a püspökségek nem voltak felkészülve az Amoris Laetitia megvalósítására, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő számú képzett kísérő. A képzett kísérők hiánya miatt nagyon kevés újraházasodott elváltat hívtak meg (az egyházközségekbe)! Az első lépésben tehát lelkipásztori kísérőket kell képezni. Ez a klasszikus lelkigondozói képzéshez képest kiegészítő képzést igényel: a kísérőnek meg kell tanulnia másokat meghallgatni, segíteni az elvált újraházasodottakat a történetük „újraolvasásában”. Itt nincs helye improvizációnak! A tapasztalat azt mutatja, hogy az elején ritkán megfelelő a hozzáállásunk: vagy túl lazák vagyunk, és ez nem előnyös olyan emberek számára, akiknek egy spirituális úton kell végigmenniük, vagy túl merevek vagyunk, és emiatt kevésbé vagyunk hajlandóak meghallgatni a személyes történetüket, Másrészt a lelkipásztori kísérés elég hosszú ideig tart, néha évekig, azért, hogy megértsék, mi történt az életükben és legyen idejük végigjárni egy spirituális utat.
A szentségekben való részesedés kényes kérdés. Egyrészt a Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja, hogy azok az elváltak, akik új házasságot kötnek, a házasságtörés állapotába kerülnek, ezért nem járulhatnak a szentségekhez. Másrészt Ferenc pápa megemlít olyan „bizonyos eseteket”, amikor részesülhetnének a szentségekben. Lelkipásztori kísérőként Ön hogyan tud különbséget tenni?
A kánonjog objektív szabályai nem veszik figyelembe az egymástól nagyon különböző személyes élethelyzeteket. Erre az ellentmondásra, erre a zsákutcára reagált Ferenc pápa nagy lelki intelligenciával. A kánonjog nem tesz különbséget az áldozatok és a bűnösök, a válást elszenvedők és a válást kezdeményezők között. Kánonjogi szempontból ugyanazok a szabályok vonatkoznak egy csapodár férj által elhagyott négygyermekes családanyára, mint arra a nőre, aki elcsábított egy férfit és elhagyta a gyermekeit. Ez méltánytalan. Ez nem azt jelenti, hogy ezekre ne legyen kánonjogi szabályozás, hanem azt, hogy az Egyháznak olyan helynek kell lennie, ahol ítélkezés helyett elfogadás van, és ahol megértik az elvált újraházasodott személyek történetét. „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek” (Lk 6, 37) – mondja az Úr. Ez nem vezet lazasághoz. Azonban segíti az esetről esetre történő megkülönböztetést, mivel minden embernek egyedi története van. Arra hívja az elvált újraházasodott személyeket, hogy hallgassanak a Szentlélekre, Isten Igéjére. Olvassák újra a történetüket, hogy felismerjék abban a bűnt és a kegyelmet, valamint azt, hogy barátságban vannak-e Istennel vagy sem. Sokan szenvednek egy válás utáni bonyolult családi helyzet miatt, és őket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A pápa erre a helyzetre reagálva nyitott új életutat.
Ön hogyan segíti őket előbbre jutni ezen a spirituális úton? És mi a tét?
Minthogy a találkozásokra havonta kerül sor, tanúja vagyok az elvált újraházasodott személy által megtett útnak, ami tettekben mutatkozik meg: egy bocsánatkérés a volt házastárstól, a saját felelősségrész elismerése, megbocsátás, egy igaz szó a gyermekekhez, békés beszélgetés a volt házastársak között… Azt is látom, ahogy a személyes imádság intenzívebbé válik, és megerősíti az elköteleződést a szeretet megéléséhez. Ezek az emberek nagy kegyelemben részesülnek: egyesek Isten irgalmát tapasztalják meg az imáikban, mások elindulnak a megbocsátás útján… Ezek bizonyítékok arra, hogy az Úr jelen van köztük és barátságban van velük!
A lelkipásztori kísérő kijelöli a spirituális út során megteendő szakaszokat és felismeri Isten kegyelmét. Ezek közül az emberek közül sokakban megvan az Úr iránti szeretet, amely sok gyakorló templomba járó keresztényből hiányzik. Amikor valaki őszinte, mély barátságot ápol az Úrral, imádságban és szeretetben él, az a megtérés jele. Ilyenkor lehetőség nyílik a szentségi kiengesztelődésre, azért, hogy „diszkréten” – mondja a pápa – megtalálják a helyüket az Egyházban és a szentségekben részesülhessenek. Akkor kimondhatjuk, hogy az Úr akarata valóban az éhezők és a szomjazók táplálása. És az Úr megbocsátása lehetővé teszi számukra ennek az ajándéknak, az élet kenyerének diszkrét vételét.
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia
