A betlehemi csillag keresése a Vatikáni Csillagvizsgálóban
Mi emberek szeretünk nagy égi jelekről olvasni. „Önök a betlehemi csillagot keresik a pápa távcsövén keresztül?” – Az ilyen és ehhez hasonló kérdések túlságosan is ismerősek a Vatikáni Csillagvizsgálóban. A betlehemi csillagot lehet komolyan tanulmányozni – 2014-ben a Groningeni Egyetemen nagyszabású konferenciát tartottak a csillagról. A csillaggal kapcsolatos kérdések azonban gyakran inkább arról szólnak, hogy mi emberek mit szeretnénk látni az égen, nem pedig arról, hogy mit is láttunk valójában.
Mit tudunk a betlehemi csillagról?
A betlehemi csillagot többnyire úgy ábrázolják, ahogyan azt az alábbi képen láthatjuk: összetéveszthetetlen jel az égen; egy nagy, ragyogó jelzőfény, amely az újszülött Krisztushoz vezeti a bölcseket.
Ez egy régi elképzelés. Aurelius Clemens Prudentius, aki 348 és 413 között élt, írta “Az Atya szeretetéből született”és a “Betlehem, a legnemesebb a városok közül” c. himnuszokat. Ez utóbbi a következőket tartalmazza:
Szebb volt, mint a hajnali nap
A csillag, mely születéséről hírt adott;
Minden földön hirdeti, Istenünk
Hús-vér formájában látható a földön.
Ezek a szavak természetesen fordítások. Prudentius valójában ezt írta:
Haec stella, quae solis rotam
vincit decore ac lumine,
venisse terris nuntiat
cum carne terrestri Deum.
Ez a csillag, amely a nap kerekét
Legyőzte díszével és fényével,
hírül adja a földnek, hogy
eljött a földi testet öltött Isten.
A latin vincere jelentése ‘legyőzni, meghódítani’. Prudentius azt mondja, hogy a csillag még a Napot is “legyőzi” – valóban hatalmas jelzőfény! Ezért szeretjük elképzelni a Csillagot az éjszakai égbolton lángolónak:
Felnéztek és láttak egy csillagot
Mely távol mögöttük ragyogott keleten,
És nagy fényt adott a földnek,
És így ment ez éjjel-nappal.
De ez a hatalmas jelzőfény nem a Máté evangéliumában leírt betlehemi csillag. Máté 2. fejezetében olvashatjuk, hogy a bölcsek megérkeztek Jeruzsálembe, és az újszülött királyról kérdezősködtek. “Láttuk a csillagát” – mondták – “amint felkelt” (a “napkeleten” egy másik fordítás). Ez a hír megzavarta Heródest, aki “titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét”. (Mt 2, 7)
Heródesnek nem kellett volna megkérdeznie, hogy mikor jelent meg egy nyilvánvaló, fényes tárgy az égen. Mindenki tudta volna. Beszéd tárgya lett volna Jeruzsálemben. Azok az “égi jelzőfény” képek, amelyeket mindannyian ismerünk, akár ősi énekekből, akár gyönyörű ólomüveg ablakokról vagy akár giccses világító betlehemekből, ellentmondásban állnak azzal, amit Máté mond a csillagról. Arról a csillagról szólnak, amit mi szeretnénk, hogy vezette volna a bölcseket.
Máté azt mondja nekünk, hogy a csillagot, amelyet a bölcsek valójában láttak, Heródes és tudósai teljesen elmulasztották. Ugyanakkor Heródes talán mégis láthatta és meg is érthette. Máskülönben azt mondta volna, hogy a bölcsek őrültek, és elküldte, vagy akár meg is ölette volna őket, amiért “hamis híreszteléseket” terjesztenek egy új királyról.
A csillagászok nagyon jól ismernek olyan dolgokat az égen, melyeket senki más nem lát, amíg fel nem hívják rájuk a figyelmünket.
“Ó, ott van a Szaturnusz” – mondják. “A Szaturnusz?” – jön a válasz. “Honnan tudod? Olyan csak, mint a többi csillag. Soha nem vettem volna észre.”
“Nézd, milyen eltérő a színe az Arcturusnak, a Vegának és az Antaresnek!” – jegyzik meg. “Soha nem vettem észre, hogy a csillagoknak van színük” – jön a válasz.
Mit mondanak a csillagászok a csillagról?
Mi volt tehát ez a betlehemi csillag, amit csak a bölcsek vettek észre? A groningeni konferencián, a Rutgers Egyetem csillagászának, Michael Molnarnak a munkája nyomán ezt vitatták meg. Molnar, alaposan megvizsgálva az asztrológusok elképzeléseit Krisztus születése idején, azt állította, hogy a csillag a naprendszer objektumainak egy különleges elrendezése volt az égen, amely fontos lehetett az asztrológusok számára (lásd az alábbi képet). Egy képzett asztrológus számára ez az elrendezés megfelelt egy királyi születésnek Júdeában. Az átlagember számára nem jelentett semmit. A csillag észrevétlen maradt volna, hacsak valaki rá nem mutat, mint azt az egyik bölcs tette.
Michael Molnar, a Rutgers Egyetem csillagásza felvetette, hogy a betlehemi csillag a Nap, a Hold és a bolygók elrendezése volt, amely Kr. e. 6. április 17-én jelent meg. Molnar szerint az akkori asztrológiai gondolkodás a keleten hajnalban a Nap fényéből együtt kiemelkedő Jupitert és Holdat “igazán elképesztő” királyi előjelként értelmezte volna, amit a közelben kedvezően elhelyezkedő többi bolygó is alátámasztott; és ez az elrendezés a Kos csillagképre összpontosult, amely az egészet Júdeával hozta összefüggésbe.
Az április 17-i elrendezés Jeruzsálemből látható szimulációját a szerző a Stellarium planetárium alkalmazás segítségével készítette. A zöld vízszintes vonal a keleti horizont, az arany vonal a Nap útja a csillagok között (az állatöv jelölése), a kék vonal pedig az égi egyenlítő. Ezt az elrendezést azonban csak bizonyos részletek teszik jóslatot hordozóvá az ősi gondolkodás szerint. Az április 17-i égbolton semmi sem tűnt volna szokatlannak az átlagember számára. Csak a Vénusz és a Szaturnusz lett volna könnyen látható az alkalmi megfigyelő számára. Valójában a bolygók és a Hold sokkal feltűnőbb elrendeződései voltak láthatók 2021-ben, az esti égbolton az elmúlt hónapok során.
Érdekes kérdésfelvetések a Vatikáni Obszervatóriumnak
A Vatikáni Obszervatórium nem vett részt a groningeni Betlehemi Csillag konferencián. A pápa távcsövei hétköznapi csillagászati kutatásokat végeznek (bár, ahogyan Fr. Paul Gabor S. J. vatikáni csillagász és én nemrégiben itt az Aleteián megvitattuk, az obszervatóriumban a “hétköznapi” lehet “rendkívüli” is!). Mindazonáltal nekünk is volt saját tapasztalatunk azzal a fajta égi elrendezéssel, amit Molnár leír.
2017-ben olyan kérdéseket kaptunk, mint amilyenek a cikk elején olvashatók, de nem a betlehemi csillaggal kapcsolatban. Néhányan azt akarták tudni, hogy a Vatikáni Csillagvizsgáló miért nem fordít figyelmet egy olyan égi elrendeződésre, amely abban az évben szeptember 23-án jön létre. Különböző internetes források arról számoltak be, hogy azon a napon az égbolt a Jelenések könyve 12. fejezetében leírtak szerint rendeződik el:
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.”
Ezen a napon a Nap a Szűz állatövi csillagképben lenne, a Hold a Szűz lábainál, az Oroszlán állatövi csillagkép “kilenc” csillaga, valamint három bolygó (Merkúr, Vénusz és Mars) pedig a Szűz – és így a Jelenések 12. fejezetében szereplő nő – fejénél lenne. Ez olyan egyedülálló égi jelenségnek számított volna, amely a betlehemi csillaghoz hasonlóan nagy eseményeknek hírnöke lenne. A konstellációt a Molnár-féle csillagértelmezéshez hasonlóan a legtöbb ember nem is venné észre. Sőt, szinte láthatatlan lenne.
A kérdésekre válaszul írtam egy bejegyzést a Sacred Space Astronomy/Catholic Astronomer blog számára a www.vaticanobservatory.org címre. A “Bibliai jelek az égen? 2017. szeptember 23.” címet viselő bejegyzésben bemutattam, hogy a Naprendszer objektumainak szabályos mozgása miatt ez az égi elrendezés nem egyedi. Hasonlóak már korábban is megjelentek a szeptemberi égbolton. Ezek nyilvánvalóan nem jeleztek előre nagy eseményeket.
A “Bibliai jelek” a Sacred Space Astronomy legolvasottabb bejegyzése lett. Ez lett elsöprő fölénnyel a Vatikáni Csillagvizsgáló honlapjának leglátogatottabb oldala. Több mint négy évvel később, gyakran még mindig a leglátogatottabb oldalak között van egy-egy adott héten a www.vaticanobservatory.org oldalon. Mi emberek szeretünk olvasni az égbolt szignifikáns jeleiről.
Ez persze nem jelenti azt, hogy szeretünk tanulni magáról a csillagászatról – arról, hogy valójában mit is látunk az égen. Lényegében a “Bibliai jeleket” olvasni kívánó látogatók hatalmas tömegéből senki sem maradt ott, hogy figyelemmel kísérje a honlapunk csillagászati tartalmát. Sajnos ez a figyelemre méltó tény arra utal, hogy mennyivel vonzóbb a nagy jelek gondolata, mint a tudomány, a hétköznapi csillagászat valósága.
Ez sajnálatos. Ha mindannyian jobban ismernénk a hétköznapi csillagászatot – beleértve a leghétköznapibb csillagászatot is, ami a bolygók állatövi mozgásának hogyanját és miértjét illeti (amit az emberek a saját két szemükkel is láthatnak) -, akkor talán kevésbé győznének meg minket az égbolton látható jelekről szóló felkapott internetes történetek.
De mivel ez így van, a tudományos konferenciák és Máté evangéliuma ellenére a hatalmas betlehemi csillag gondolata, amely mutatja az újszülött királyt, bizonyára népszerű marad – és bizonyára továbbra is kapni fogjuk a “keressük a betlehemi csillagot” kérdéseket a Vatikáni Csillagvizsgálóban. Biztos vagyok benne, hogy a bölcsek megértenék.
Írta: Christopher M. Graney, a Vatikáni Obszervatórium csillagásza
Fordította: Marek Éva
Forrás: Aleteia
