Ferenc papa a lemezboltban Egyedi

Miért látogatott el Ferenc pápa egy lemezboltba Rómában?

Nagy feltűnést keltett a közösségi médiában kedden egy fotó, amelyen Ferenc pápa kilép egy lemezboltból. Az emberek azt kérdezgették, hogy vajon mit vásárolt a pápa.

Javier Martínez-Brocal, a Rome Reports Nemzetközi Hírügynökség igazgatója egy albumborítóra emlékeztető fekete-fehér fotót tett közzé a Twitteren, rajta egy spanyol felirattal, ami lefordítva azt jelenti, hogy “A pápa egy lemezboltban Rómában.”

A fotón a pápa látható maszkban, amint épp kilép egy boltból, az ajtó fölött pedig a “Stereosound” felirat. Egy másik közeli táblán a “dischi”, azaz “lemezek” szó olvasható.” A kirakatban a fotón egy lemezekkel díszített karácsonyfa látható.

A La Stampa szerint Ferenc pápa azért látogatta meg a frissen felújított üzletet, hogy megáldja azt. A Pantheonhoz közeli boltban 12 percet töltött és egy komolyzenei lemezt kapott a bolt tulajdonosaitól. A lap arról is beszámolt, hogy a Letizia nevű tulajdonos, lányával és vejével együtt régi barátai a pápának, aki jóval még pápává válása előtt a vásárlójuk volt. A beszámoló szerint megígérte, hogy egy nap visszatér és meglátogatja őket pápaként. Kedden úgy tűnt, éppen ezt teszi.

A Famiglia Cristiana tudósít a tulajdonos szavairól: “Ő már akkor is idejárt, amikor bíboros volt. Nagyon érzelmes volt. Egy komolyzenei lemezt adtunk neki ajándékba.”

A CNN munkatársa, Delia Gallagher szerint a Vatikán szóvivője megerősítette, hogy Ferenc pápa megáldotta az üzletet. A fotón kívül Martínez-Brocal még egy 24 másodperces videót is megosztott Ferenc pápa távozásáról, amint kilép az üzletből és egy fehér Fiat 500L-be ül be.

2016-ban az Aleteia beszámolt arról, hogy a pápa szereti a klasszikus zenét, beleértve Mozart, Bach és Beethoven alkotásait.

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Catholic News Agency

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.