Bätzing püspök és a németországi egyház reménytelensége

„Az egyház történetében bizonyára ritkán volt tapasztalható ennél nagyobb reménytelenség és az Evangélium erejébe vetett hit ekkora hiánya.“

Már Luther Márton is megmondta a Biblia németre fordítása közben, hogy csak arra kell figyelni, hogyan beszél a nép. Azt valószínűleg álmában sem gondolta volna a reformátor, hogy az e mondatával felvázolt módszert 500 évvel később egy német püspök az evangelizálással téveszti majd össze.

Legkésőbb az úgynevezett „szinódusi út” kezdetétől általánosan világossá vált, hogy az evangelizálás Németországban Luther-módra pusztán „reformot” – hogy ne mondjam: „reformációt” – jelent. Georg Bätzing püspök ezt nemrégiben a németországi katolikus egyház hivatalosan nem hivatalos internetes portáljának adott interjúban a következőképpen indokolta: „Ha nem változtatunk semmit, akkor mi fogunk gyökeresen megváltozni. Akkor ugyanis elfogyunk.“ Az egyház történetében bizonyára ritkán volt tapasztalható ennél nagyobb reménytelenség és az Evangélium erejébe vetett hit ekkora hiánya. Az ilyen felfogás középpontjában nem a hithirdetés áll, hanem mindannak lagymatag hirdetése, amivé mi magunk tesszük a hitet nyomorúságunkban. Ily módon a hit és az egyház egyaránt „termékké” silányul a tetszőlegesség és korszellem piacán.

Beleillik ebbe a folyamatba, amikor Bätzing püspök attól teszi függővé a hitigazságok érvényességét, hogy „Isten népe befogadja-e [még] őket“ vagy sem. A hitigazság, amelyről a már említett interjúban nyilatkozik, gyakori vitatéma: a kizárólag férfiaknak fenntartott papság. Az Egyház erre vonatkozó változatlan tanítását az emberek ma már nem értik – állítja a püspök –, ezért az alapjában túlhaladott. Ellenvetésként persze fel kell hoznunk, hogy Jézus üzenete és vele együtt az Egyház tanítása sosem volt „könnyen emészthető” vagy a korízlésnek megfelelő. Maga Jézus is figyelmezteti a tanítványait, amikor elküldi őket, hogy az Evangéliumot hirdessék: „Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról!” (Mt 10, 14). Ezzel szemben az Úr Jézus – Bätzing püspöktől eltérően – semmi olyat nem mondott, hogy hithirdetésünket attól kellene függővé tennünk, megérti-e a világ.

Természetesen mentségére szolgáljon a püspöknek, hogy az interjúban többé-kevésbé a magánvéleményét fogalmazza meg, már amennyire a Német Katolikus Püspöki Konferencia elnökének nyilvános megnyilatkozása egyáltalán magánvéleménynek minősülhet.

Ugyanakkor ehelyt hadd emlékeztessünk nem kisebb személyiségre, mint Joseph Ratzingerre. Amikor kinevezték München érsekévé, egyik prédikációjában a következőket mondotta: „A püspöknek nem feladata, hogy személyes véleményét képviselje. Ehelyett egy olyan üzenetet kell átadnia, amely sokkal nagyobb nála.“ Úgy tűnik, ma már sok németországi püspök nem tud mit kezdeni sem az üzenet nagyságával, sem azzal az ellenállással, amelybe ennek az üzenetnek szükségszerűen ütköznie kell.

Amire az egyháznak Németországban és szerte a világban szüksége van, nem holmi Bätzing püspök-féle lezser „mindennek teret adunk“ hozzáállás, és nem a fősodorhoz való reménytelen alkalmazkodás, hanem az Evangélium megváltó erejébe és az Egyház örökérvényű tanításába vetett hit.

„Elfogyhatunk”, válaszolhatnánk Bätzing püspöknek, de Jézus ígérete szerint sosem fogunk elveszni! Ha ebben nem bízunk, akkor értelmetlen és létjogosultsággal sem rendelkezik mindaz, ami mondanivalónk volna a mai világ számára.

Írta: Dr. Joachim Heimerl, a Bécsi Főegyházmegye papja, tanügyi főtanácsos
Fordította: Vágyi Vata Mihály
Forrás: kath.net