Pál nem zuhant le a lováról a Damaszkuszba vezető úton

Caravaggio talán megpróbálna meggyőzni az ellenkezőjéről, de a bibliai szöveg nem így szól.

Az Apostolok Cselekedeteiben lehetetlen olyan részre bukkanni, amely szerint Szent Pál (vagy inkább Saulus) a lováról zuhant volna le, miközben úton volt Damaszkuszba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Caravaggio és a Pál megtérését megfestő más nagy mesterek tévedtek volna. Arról ugyan nem esik szó, hogy Pál Szíriába utazva bármilyen állaton lovagolt volna, viszont arról sem, hogy gyalogosan ment volna. Ezt egész egyszerűen nem pontosították.

Az a tény azonban, hogy valami nincs kifejezetten kijelentve a Szentírásban, nem jelenti azt, hogy ne történt volna meg. Például a négy evangélium egyikében sincs egyetlen olyan szó sem, amelyet Szent József mondott volna. Ezt a hallgatást azonban nem értelmezhetjük úgy, hogy néma volt vagy hallgatási fogadalmat tett volna. Arról sincs leírás, hogy a Szent Család közösen étkezett, de emiatt nem kell feltételezzük, hogy soha nem ettek együtt. Nem találunk említést arról, hogy Jézus a barátaival játszott volna gyermekkorában, de ez nem jelenti azt, hogy egész nap otthon maradt, és a házimunkában segített Józsefnek vagy Máriának.

Nos, az Apostolok Cselekedeteinek néhány mondata (ApCsel 22, 6-7) azt sugallhatja, bár nem szükségszerűen, hogy Pál valóban leesett valamiről. Általában azt feltételezik, hogy Saul rabbi a damaszkuszi úton leesett a lováról – ezt a feltételezést újra és újra megerősíti a passzus számos művészi ábrázolása. A szöveg azonban egyszerűen csak Pál szavait idézi: “a földre zuhantam” (epesa te eis to edaphos). Sehol nem találunk említést lovakról, szamarakról vagy bármilyen más közlekedési eszközről. Talán csak annyi történt, hogy Pál letérdelt.

Valójában a Saul csodálatos megtérésére utaló három különböző szöveg (ApCsel 9,3-4; 22, 6-7; 26, 12-14) abban egybehangzó, hogy Saul az égi fény láttán a földre zuhant. Ez a fény rendkívül fontos, és Lukács nem véletlenül tesz róla említést a Saul megtéréséről szóló három beszámoló közül kettőben.

A szövegek így szólnak:

„Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl?”  (ApCsel 22, 6-7)

„Amikor egyszer ilyen szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen!” (ApCsel 26, 12-14)

Mindkét szakasz megemlíti a pontos napszakot, amikor megjelent a mennyei fény, amely miatt Saul elesett: “dél körül” volt. Ez az információ látszólag lényegtelen, noha kulcsfontosságú lehet. Hagyományosan egyes kommentátorok azzal érvelnek, hogy Pál (vagy inkább Lukács, az írnoka) azért érezte szükségét annak, hogy megemlítse, miszerint az esemény délben történt, hogy az olvasókkal megértesse, nem a sötétség okozta a látáscsökkenést. Mivel fényes nappal volt, tudta, hogy mi történik. Más kommentátorok azonban más magyarázatot adnak.

Egyes tudósok szerint több mint valószínű, hogy Saul nem lovagolt, éspedig azért nem, mert a déli időpont az ima bevett ideje volt. Valójában a farizeusok naponta háromszor imádkoztak, Dávid (állítólagos) szokását követve, amint az az 55. zsoltárban olvasható („Én azonban Istenhez kiáltok, az Úr megment engem. Panaszkodom és sóhajtozom színe előtt este, reggel, délben, és meghallgatja szavam.” (55. zsoltár, 17-18.)

A jámbor emberek hagyományosan általában álló helyzetben, Jeruzsálem felé fordulva mondták el az imát (vö. Dán 6, 10-11). Így tehát hihető, hogy Saul, buzgó, jámbor farizeusként, megállt a damaszkuszi úton, hogy a déli imát elmondja. Azaz felegyenesedve állhatott, arccal délnek, Jeruzsálem felé, amikor a mennyei fény elvakította, és a földre zuhant.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia