napolyi korhaz Egyedi

Egy kórház, amelyben 33 szent dolgozott!

Az olasz reneszánsz egyik ékköve, a Nápolyi Gyógyíthatatlan Betegek Kórháza több szempontból is megérdemli figyelmünket. Az egyik ok: több mint harminc szent rótta folyosóit orvosként vagy ápolóként.

Nápoly egyik kincse, a Gyógyíthatatlan Betegek Kórháza, amely az olasz város történelmi középpontjában fekszik, több szempontból is kivételes. Elsősorban ódonsága miatt. 1521-ben alapította María Lorenza Longo spanyol apáca (1463-1542), és még ma is működik. Eredetileg abból a célból alapították, hogy a leginkább rászoruló, gyógyíthatatlan betegeknek méltó körülményeket biztosíthassanak. Ezt a hivatását ma is betölti.

De ami ezt a helyet különlegessé teszi, az azoknak a száma, akiket boldoggá vagy szentté avattak, és akik orvosként vagy ápolóként itt dolgoztak. többek között Gonzaga Szent Alajos, Thienei Szent Kajetán, Liguori Szent Alfonz, Avellinói Szent András, Szent Jeanne-Antide Thauret, Lellisi Szent Kamill, Caracciolo Szent Ferenc és a közelmúltban Szent Giuseppe Moscati (aki orvosként működött az 1920-as évek kezdetén). Csoda is kötődik a Nápolyi Gyógyíthatatlan Betegek Kórháza alapítója, Maria Lorenza Longo nevéhez, ami megnyitotta boldoggá avatásának útját.

Esztétikai és történelmi téren is kivételes értékű örökségről van szó. Elsősorban a pompás kivitelű „Gyógyíthatatlanok Gyógyszertára” említendő, Bartolomeo Vecchione nápolyi építész műve, a 18. századból. A gyógyszertárat egy udvaron keresztül haladva érhetjük el, két teremből áll: egy nagy szalonból és egy előtérből. A nagy szalon nemes fából készült polcain közel 400, a 17-18. századból származó olasz majolika váza van kiállítva, amelyek bibliai jeleneteket és allegóriákat ábrázolnak.

napolyi korhaz dekor

Kivételes dekoráció

A gyógyszerészeti laboratóriumként szolgált szűkebb helyiség falai mogyorófa borításúak, díszítésük Agostino Fucito műasztalos kezemunkáját dicséri. A gyógyszertár teljes padlózata porcelánból készült, Giuseppe Massa műve. A nagy szalon mennyezetét teljes méretében egy nagy freskó foglalja el, Pietro Bardellino festő (1732-1806) alkotása, aki Francesco de Mura rokokó festőművész tanítványa volt.

Forrás: Aleteia
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

Kapcsolódó tartalom

  • Európa kizöldül?

    A 68-as nemzedéket általában a lázadással szokták jellemezni, akiknek elegük volt a háborús sérelmekből, az állam központosító hatalmából, a diktatúrákból, de akár a demokráciából is. Ők virággal és nem tankkal akartak békét, szakállt és hosszú hajat növesztettek, közülük kerültek ki a csövesek, a hippik, a beat korszak fenegyerekei, akik polgárpukkasztásukkal hergelték az aktuális hatalmat, és…

  • 5 perc lelkiismeretvizsgálat a nap végén a megtérésért – Ferenc pápa felhívása

    Ne hagyd, hogy uraljanak a szenvedélyeid, ne késlekedj megtérni az Úrnak. Ferenc pápa napi lelkiismeretvizsgálatra buzdított a csütörtök reggeli szentmisén. Készítsünk mérleget cselekedeteinkről, mert egyikünk sem tudja, hogyan és mikor végződik az élete. Álljunk meg, vegyük számba bukásainkat, tudva, hogy a vég egyik pillanatról a másikra utolérhet minket. Ne azt hajtogassuk, hogy Isten együttérzése végtelen,…

  • 3 híres és névtelen francia angyal

    Az Énok első könyve c. apokrif iratból megtudhatjuk a hét Arkangyal nevét: Uriel, Rafael, Ráguel, Mikháel, Szarákiel, Gábriel és Rémiel. Közülük Mihály, Rafael és Gábriel különösen ismertek, városok, falvak, templomok, szobrok, utcák, terek őrzik neveiket szerte a világban, így Franciaországban is. Elég, ha csak a párizsi Szent Mihály sugárútra, a Mont-Saint-Michelre vagy a Côte d’Azur…

  • Öt ellenszer szomorúság ellen

    Jézus születésekor így szólt az angyal a pásztorokhoz: Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek néktek, mely az egész nép öröme lesz. Ilyen angyali jó hírt kívánnék néha magamnak, de az egész európai egyháznak is. Az egyház helyzete mostanság nem sok örömre ad okot, és az az érzésem, hogy ezt velem együtt sokan így látják, olyanok,…

  • Kik is azok a Háromkirályok?

    A három király klasszikus figura minden betlehemben – egy király tevén ül, egy a jászolnál térdel, egy pedig éppen ott áll, hogy átadja ajándékait. Bölcseknek is nevezik őket. De kik is voltak ők, és mit tudunk róluk? Nem tudjuk pontosan, kik voltak. Szentírási bizonyítékokat Szent Máté evangéliumában (Mt 2,1-12) találhatunk. Ebből nem tudunk meg többet,…

  • Atyaság és apaság

     A szent József-év végén – (2021. december 8.- szerző megj.) – érdemes eltöprengenünk e két szó értelmén. Azért is, mert felhígították (apának lenni és lelki atyának nem ugyanaz…), azért is, mert szeretik összevegyíteni (nem szinonimák), vagy úgy összehasonlítani és használni, mintha egyik a másik fedőneve lenne. Mintha felcserélhető lenne az apaság az atyasággal. Mintha a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.