Erdő Péter: Isten boldoggá akar tenni minden embert
Isten párbeszédre hív és boldoggá akar tenni minden embert – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a fővárosi Szent István-bazilikában szenteste.
A zsúfolásig telt székesegyházban Erdő Péter arról beszélt: Isten nagy terve az egész emberiség szabadulásának és boldogságának nagyszerű ajánlata.
“Arra hív minket, hogy túl a tér és az idő határain az ő szeretetében boldogok legyünk.”
Ezért mondja az angyal a pásztoroknak: “Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek, szabadító született nektek Dávid városában.”
A bíboros azt kérte: örüljünk Jézusnak, aki társunk marad az idők végéig, és osszuk meg másokkal is “ezt az alapvető, nagyszerű örömet”!
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Ne sajnáljuk az időt arra, hogy “szeretetben együtt legyünk. Mert ha arra figyelünk, hogyan szerezhetünk másnak örömet, egyszerre csak azt fogjuk észrevenni, hogy mi is boldogabbak vagyunk” – fogalmazott.
“És akkor hozzánk is elérkezik a béke. Akkor rajtunk keresztül is előrehalad a nagy terv, amely minden emberi szándékot és elgondolást meghalad” – tette hozzá.
Erdő Péter kitért arra is: karácsonykor Isten “nemcsak megmagyarázza nekünk a tervet, amely a mi értelmünket meghaladja, hanem eljön közénk, közösséget vállal velünk. Gyöngék közt gyönge lesz, szegények közt szegény, elnyomottak közt eltiport és megalázott. Szenvedő a szenvedőkkel”, és közben “mégis erős Isten”.
Ezzel pedig “villámként hasítja szét az emberi gondolkodás látóhatárát. Megmutatja, hogy a gyöngeség összefér az erővel, mert a történelemnek és az emberi életnek célja van” – mondta a bíboros.
MTI








