A kakasember ellenzeki tuntetes budapesten Custom

Mi vagyunk a többség! – a tüntetésről és a kakasról (közlemény)

Az április 14-én megrendezett tüntetésekkel kapcsolatban a Katolikus.ma semlegesen, mintegy szemlélődve szeretne megjegyzést tenni: két, talán a katolikus ember számára szomorú dolgot szeretnénk tudósítani. Egyrészt a tömegben sétálva megfigyelhettük, hogy egy ismeretlen tüntető kakas embernek öltözve, ferences ruhában, nyakában egy karton kereszttel tüntetett. Ugyanakkor a Kossuth téren Bödőcs Tibor humorista egyik filmjét is vetítették, amelyben Orbán Viktor szerepében a következőt mondja többek között: „Vagy ön azt akarja, hogy idejöjjenek a terroristák és megerőszakolják a pedofil püspökeinket?”.

Keresztény emberekként nem értjük, hogy egy kimondottan politikai tüntetésen miért kell olyan öltözékeket választani, és olyan filmeket vetíteni, amelyek sértőek és elszomorítóak a hitüket élő és gyakorló közösségek számára. Ezáltal szeretnénk megkérni a szervezőket keresztény testvéri szeretettel, hogy ne engedélyezzék az olyan megnyilvánulásokat, amelyek a katolikus közösség, papjaink, szerzeteseink és püspökeinkkel szemben általánosító vádakat fogalmaznak meg.

A Katolikus.ma szerkesztősége

A kakasember ellenzeki tuntetes budapesten eredeti Small
Fotó: Enyedi László

Kapcsolódó tartalom

  • Szent II. János Pál útmutatója a média és a képernyők használatáról a családban

    Szent II. János Pál útmutatót kínált a média otthoni használatának szabályozásáról a családok lelkiéletének támogatása érdekében. Sokak számára áldást jelentett az otthoni médiához és közösségi kommunikációhoz való hozzáférés lehetősége, kegyelemmel teli utak nyíltak meg, amelyek különböző módokon a családok összetartozását szolgálták. Ugyanakkor a rengeteg lehetőség sok káros dolgot is behozott az otthonokba. Túlzott használatuk ugyanis…

  • Szent Domonkos 9 imamódja

    Imádság közben testtartásunk hozzájárul az Istennel való kapcsolatban betöltött szerepünk megéléséhez. Szent Domonkos emléknapján imagyakorlatainak megismerésével lehetőségünk van a szokásainkból kilépve új, Isten felé vezető utakat megismerni. Ő egész emberként, testestől-lelkestől imádkozott, a test és lélek minden meghasonlása, elkülönülése nélkül. Ezt kilenc imamódja határozottan bizonyítja. Kevés olyan szent van az Egyházban, akiről ilyen sok hiteles…

  • A „függő ember”

    1969. augusztus 10-én hunyt el a huszadik század egyik legnagyobb magyar írója, Kodolányi János. A kitűnő, sajnos ma már kevesek által ismert irodalomtörténész, Rajnai László írta: „Kodolányi műve kétségtelenül egyenetlen, s a klasszikus alkotásokra jellemző abszolút tökéletességet csak igen ritkán sikerült elérnie. Ahol azonban mégis elérte, vetélytárs nélkül áll. Művészetének jelképe lehetne egy olyan katedrális,…

  • Lobbantson lángra bennünket Isten szeretetének a tüze! – Ferenc pápa Úrangyala imája

    Jézus arra szólít bennünket, hogy ismét gyújtsuk meg a hit lángját, fogadjuk be az evangélium üzenetét, amely kihívás, hogy leküzdjük az önzést, a bűn rabszolgaságát és belépjünk a Feltámad Krisztus új életébe – buzdított rá Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében. Az évközi 20. vasárnap evangéliumi szakaszát elemezve a pápa arra…

  • Jókai Anna: Ima Magyarországért

    Öregisten, Nagyistennézd, hogy élünk itt lennkatlanba zárvacsodára várvacsöbörből vödörbe magyarok.Itt élünk se élve se halvahurrá a vödörben hal vansüthetünk szálkás kis pecsenyéta friss húst viszi már a fürge menyétkörben a bozótbólragadozók szeme villogaz elhevert csordákonáldozati billog.(csitt, csak csendesen, ne kiálts,mormold csak, mormold az imát)Öregisten, Nagyistenha Te nem, ki segítsen?Sovány lakomáranohabort kínáltaks akik ezt megittákbódultakká váltak.(……

  • A lángra lobbanó isteni tűz

    Amikor évekkel ezelőtt prédikációs gondolataimat „olvasható” formában szavakba próbáltam önteni, még nem is gondoltam arra, hogy Isten igéjét, örömhírét „közhírré tenni” milyen kínnal, belső gyötrődéssel, feszültséggel jár. Egyik atyai jóbarátom pár napja villámpostán a következőket írta erről: „Lelkiismeret vizsgálatom során arra jutottam, hogy igazából a műfajjal van bajom… Ahogy idézgetem az emlékeimet, arra jöttem rá,…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.