BIY HU cover 319. nap

319. nap: Jöjj, kövess engem!

A botrány.

Aztán így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket. Jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe vetnék, mint hogy e kicsik közül egyet is megbotránkoztasson.

A megbocsátás.

Vigyázzatok magatokra. Ha vét ellened testvéred, fedd meg. De ha megbánja, bocsáss meg neki. Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.”

Az erős hit.

Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül, és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.

A kötelességteljesítés.

Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz. Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is? Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük.”

A tíz leprás.

Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”

Az Isten országa.

A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.”

Az Emberfiának eljövetele.

Ezután a tanítványokhoz fordult: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni. Mondják majd nektek: Nézzétek, itt van vagy amott. De ne menjetek el, ne fussatok oda! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és el kell tűrnie, hogy ez a nemzedék megvesse. És mint Noé korában történt, úgy lesz az Emberfiának idejében is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek egészen addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és mind elpusztította őket. Ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek. Aztán azon a napon, amelyen Lót elhagyta Szodomát, tüzes kéneső esett az égből, és mind elpusztította őket. Ugyanez fog bekövetkezni azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz, és a holmija lent a házban, ne jöjjön le érte. Hasonlóképpen, aki kinn lesz a határban, ne térjen vissza érte. Gondoljatok Lót feleségére! Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti. Mondom nektek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban. Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony fog együtt őrölni, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” „Hol, Uram?” – kérdezték. „Ahol a hulla van – felelte – odagyűlnek a saskeselyűk.”

Az igazságtalan bíró.

Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, s kérte: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. Egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: Igaz, Istentől nem félek, embertől nem tartok, de annyira terhemre van ez az özvegy, hogy igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül nekem jöjjön, és arcul üssön.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró? Hát az Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Megváratja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”

A farizeus és a vámos.

Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! – Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

Jézus és a gyerekek.

Gyerekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét. Amikor a tanítványok észrevették, elutasították őket. Jézus azonban odahívta őket. „Hagyjátok – mondta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, hogy aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.”

A gazdag ember.

Egy előkelő ember megkérdezte: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” Az kijelentette: „Ezt mind megtartottam gyermekkorom óta.” Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: „Egy dolognak még híjával vagy. Mindenedet, amid csak van, add el, s oszd szét a szegények közt, és kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem.” Amikor ezt meghallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

A gazdagság veszedelme.

Amikor Jézus ezt látta, így szólt: „Milyen nehéz bejutni a gazdagnak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Erre hallgatói megkérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Ezt felelte: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.”

A lemondás jutalma.

Most megszólalt Péter: „Nézd, mi elhagytuk mindenünket, amink volt, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek: Senki sem hagyja el házát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapna ezen a világon sokkal többet, az eljövendő másvilágban pedig az örök életet.”

A szenvedés harmadszori megjövendölése.

Akkor félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad.” Mit sem értettek belőle. Ez a beszéd olyan homályos volt előttük, nem értették meg, hogy mit akart vele mondani.

A jerikói vak.

Történt, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén, és kéregetett. Hallotta, hogy nagy tömeg vonul el arra, megkérdezte hát, hogy mi történt. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus halad arra. Erre elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De annál hangosabban kiáltozott: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus megállt, s szólt, hogy vezessék elé. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Azt válaszolta: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited megmentett.” Azon nyomban visszanyerte szeme világát, és Istent dicsőítve követte. Ezt látta az egész nép, s magasztalta az Istent.

Zakeus.

Aztán odaért Jerikóba, és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

Példabeszéd a minákról.

Mivel már közel jártak Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy az Isten országa hamarosan megvalósul, egy másik példabeszédet is mondott hallgatóinak: „Egy főember – kezdte – messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen. Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát, és így szólt hozzájuk: Kamatoztassátok, míg vissza nem térek. Polgártársai gyűlölték, ezért követséget küldtek utána, és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy királyunk legyen. Mégis megszerezte a királyságot, és visszatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan forgatta. Jött az első, s így szólt: Uram, minád tíz minát hozott. Jól van, derék szolga! – felelte neki. – Mivel a kicsiben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett. Jött a második is: Uram – mondta –, minád öt minát jövedelmezett. Ennek ezt válaszolta: Téged öt város fölé rendellek. Végül jött a harmadik, és így beszélt: Uram, itt a minád! Kendőbe kötöttem és eldugtam, féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy. Fölveszed, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél. – A magad szájából ítéllek meg – mondta neki –, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le, és learatom, amit nem én vetettem. Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. – Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára.”

IV. JÉZUS JERUZSÁLEMBEN
Ünnepélyes bevonulás Jeruzsálembe.

Azután, hogy ezt mondta, folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfagé és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet az Olajfák hegyének hívnak, elküldte két tanítványát ezzel a megbízatással: „Menjetek el a szemközti faluba. Ahogy odaértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember. Oldjátok el, és vezessétek ide. Ha valaki megkérdezné tőletek: Miért oldjátok el? –, így feleljetek: Szüksége van rá az Úrnak.”

A két tanítvány elment, s úgy talált mindent, ahogy mondta nekik. Amikor eloldották a szamarat, gazdájuk megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” „Szüksége van rá az Úrnak” – válaszolták, és elvezették Jézushoz.

Aztán ráterítették ruhájukat a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amikor elvonult, ruhájukat az útra terítették előtte. Már közel jártak az Olajfák hegyének lejtőjéhez. Egyszerre a nagy sereg tanítvány hangosan áldani kezdte örömében az Istent a sok csodáért, amelynek szemtanúja volt: „Áldott az Úr nevében érkező király! – kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!”
A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, hallgattasd el tanítványaidat!” „Mondom nektek – felelte –, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni.”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet.

Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. „Bárcsak te is felismernéd – mondta – legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít, és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

A kereskedők kiűzése a templomból.

Aztán bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. „Írva van – mondta nekik –: házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Ott tanított mindennap a templomban. A főpapok és az írástudók az életére törtek, de nem tudták, mit tegyenek vele. Mert az egész nép a szavain csüngött.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A lusta azt mondja: „Oroszlánkölyök van
az úton és oroszlán a terek közepén!”

Ahogy az ajtó forog a sarkain,
úgy forog a lusta is a fekvőhelyén.

Ha bemártja is a lusta a tálba a kezét,
ahhoz már fáradt, hogy a szájához vigye.

Bölcsebb a tohonya a saját szemében,
mint hét más,
aki bölcsen meg tudna felelni.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked igédért, és azért, hogy példabeszédekben és tanításokban szólsz hozzánk. Köszönjük, hogy megtanítasz minket, hogyan keressünk téged, és hogyan tartozzunk hozzád. Köszönjük, hogy megmutatod, hogy szeretsz minket, sőt örömödet leled bennünk. Urunk, segíts nekünk belépni abba az örömbe, amelyet kiárasztasz ránk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Először is a Példabeszédek könyvéből szeretnék kiemelni egy gondolatot: „Amint a kutya visszatér ahhoz, amit kihányt, így hajtja a bolond is egyre badarságát” (Péld 26,11). Egyrészt azért fontos ez az ige, mert Szent Péter majd idézi később az Újszövetségben. Másrészt azért, mert annyira sokszor előfordul velünk is, hogy újra és újra visszatérünk ugyanazokhoz a bűnökhöz, miközben pontosan tudjuk: itt nem találhatjuk meg a boldogságot.

Amikor balgaságunkban újra és újra ugyanabba a bűnbe esünk vissza, könnyen érezhetjük magunkat egyedül. Azt gondolhatjuk: „én vagyok a gyenge láncszem” –, pedig nem te vagy az egyetlen. Mindannyian gyengék vagyunk. Vagy ahogyan a Szentírás fogalmaz: „bolondok”. Mi is a bolondság vagy balgaság meghatározása? Ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Ezért jó, ha minél többször kérjük: „Uram, segíts, hogy ne térjek vissza ehhez a gonoszsághoz!”

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1114

A mai evangéliumi szakaszokból három dolgot szeretnék kiemelni. A 13. fejezet elején Jézus egy kérdést tesz fel: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, mert így jártak?” (Lk 13,2) – utalva azokra, akiket Pilátus áldozat-bemutatás közben megöletett. Majd ugyanezt kérdezi arról a tizennyolc emberről, akikre Siloámban rádőlt a torony. Jézus közismert eseményekre utal, amelyek akkoriban mindenkit foglalkoztattak, és visszanyúl egy régi gondolkodásmódhoz. Emlékeztek Jób könyvére? Jób barátai voltak azok, akik azt hitték, ha valaki jó, istenfélő, akkor jó dolgok történnek vele, ha pedig rossz, akkor rosszak. Eszerint tehát: ha valami baj ér, biztosan valami rosszat tettél. 

Bár Isten megáldja az igazat, és van következménye a bűnnek, az élet mégsem pontosan így működik. Nem arról van szó, hogy ha jól cselekszem, minden úgy alakul, ahogy szeretném, és ha vétkezem, azonnal minden összeomlik körülöttem.

Ennek ellenére, ha valakivel valami nagyon rossz történik, gyakran kísértést jelent azt gondolnunk, hogy kiérdemelte azt. A valóság azonban a következő: rossz dolgok mindannyiunkkal történnek, csupán azért, mert egy tökéletlen világban élünk, ahol tornyok dőlnek le, és ahol gonosz emberek gonosz dolgokat tesznek. Nagyon fontos, hogy ne bátortalanodjunk el ezek miatt, hiszen ahogy Jézus hozzáteszi: „…ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan” (Lk 13,5).

Jézusnak egy hatalmas kérdést tesznek fel: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” (Lk 13,23). Bár senki sem akarja, hogy bárki is elszakadjon Istentől, Jézus mégis ezt válaszolja: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni” (Lk 13,24). Értelemszerűen nem szeretjük a gondolatát sem annak, hogy bárki, akár ismerjük, akár nem, örökre elkárhozhat. Jézus azonban világosan beszél: ez nem csak egy elméleti lehetőség: „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják” (Mt 7,13-14). Lesznek, akik a kapu előtt állva kiáltozni fognak: „»Uram, nyisd ki nekünk!« Akkor azt fogja nektek mondani: »Nem tudom, honnan valók vagytok«” (Lk 13,25). Csak azokat ismeri, akik az Atya akaratával összhangban élnek – szent az, aki egyszer igent mond Istennek, és élete végéig ki is tart az igenje mellett.

A kárhozat valósága hajlamos megbénítani bennünket. Tény, hogy akármit teszünk, lesznek olyanok, akik a poklot választják. Jézusnak erre is van válasza. Amikor nekiszegezik a kérdést: „Kevesen üdvözülnek?”, az első szava ez: „Igyekezzetek!” Ez felszólító mód: agónidzeszte. Ugyanebből a szóból származik az agónia, amit haláltusaként szoktunk értelmezni. Ekkora súlya van ennek a felszólításnak. Élet-halál kérdése, hogy igyekezzünk a jóban kitartva az életre jutni. Minket persze az is nagyon érdekel, hogy a másik megtér-e, hogy megismeri-e az Istent az Egyházon keresztül, de sohasem szabad hagynunk, hogy mások döntése eltérítsen minket Jézustól.

Az Isten felszólít minket: „Te csak igyekezz!” – és ezzel egyidőben fáradhatatlanul adja a kegyelmét. A 15. fejezetben Jézus vámosok és bűnösök körében időzik, amiért a farizeusok méltatlankodni kezdenek. Erre az Úr Jézus három példabeszédet mond: az elveszett bárányról, az elveszett drachmáról és a tékozló fiúról.

Az elsőben a pásztor otthagyja a kilencvenkilencet az egyért. Ez emberileg értelmetlen. Senki sem tenne ilyet, hiszen őrültségnek tűnik otthagyni a kilencvenkilencet gazdátlanul. Pontosan ez a lényeg: Isten szeretete nem számol, nem mérlegel, nem kalkulál. Isten számára te egy olyan valaki vagy, akit fáradhatatlan szeretettel vesznek körül, és mérhetetlen örömmel ünnepelnek!

A másodikban amikor az asszony megtalálja az elveszett pénzérmét, összehívja barátait: „Örüljetek ti is!” – Ki tesz ilyet? Nem valószínű, hogy akár csak egy barátunknak is szólunk, amikor megtaláljuk a rég elvesztett holminkat. Isten viszont olyan módon szeret, hogy az Ő szeretete kiárad.Amikor egy bűnös megtér, az egész mennyország örvend. Lehetséges, hogy a szentgyónással kapcsolatban félelem alakult ki benned, mintha ez a szégyen helyszíne volna, pedig nem az! Valójában a győzelem helye, és amikor szentgyónáshoz járulsz, Isten minden szentje és angyala temiattad dicsőíti az Istent. 

Az utolsó: a tékozló fiú története. A fiú nemcsak az örökséget kéri el, hanem el is megy a szülői házból, és ezzel mintha azt üzenné: „Nem akarok hozzád tartozni.” Nem azért jön haza, mert hiányzik neki az édesapja, hanem mert éhezik. Erre az apa? Meglátja őt, messziről elébe fut, a nyakába borul, és megcsókolja. Ugyanez történik a gyónásainkban – azért járulunk a kiengesztelődés szentségéhez, mert segítségre van szükségünk, és ráeszméltünk, hogy egyedül nem megy. A mi Atyánk pedig tárt karokkal vár minket. 

A fiú méltatlan, mégis megkapja a legdrágább ruhát. Régen az embereknek nem volt annyi ruhája, mint most nekünk: volt néhány hétköznapra, és volt egy a különleges alkalmakra – a legdrágább. Az apa nem az egyik ruhát, hanem a legdrágább ruhát adja a fiúra, ezzel odaajándékozza az atyadicsőségét. Megkapja a gyűrűt – ami az apa pecsétgyűrűje lehetett, a pecsétgyűrűk pedig a viselő személyét és hatalmát képviselték. A fiú ezzel megkapta tehát az atyahatalmát. Sarut is húz a lábára, ami a szabadságot jelenti, hiszen a fiú akár újra elmehet, ha szeretne. Végül levágatja a hízott borjút – amiből ugye általában csak egy van. Az apa mérhetetlen örömmel ünnepli, hogy a fia hazatért.

Végül ott az idősebb fiú. Az ünneplés láttán harag tölti el. Kiderül, hogy ő sem akart igazán az apjához tartozni, viszont ő nem ment el, hanem maradt. Szemére veti apjának: „Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal” (Lk 15,29). Évek óta szolgálta az apját, és közben úgy tekintett rá, mint a főnökére, aki megannyi elvárást és feladatot támaszt az irányába, de nem szereti őt igazán. 

Az idősebb fiú igyekezett megfelelni az apjának, de nem volt vele valódi kapcsolata. Úgy is elképzelhetjük, mintha minden reggelük úgy zajlott volna, hogy az apa kiment dolgozni, a fiú pedig elolvasta a konyhaasztalon hagyott teendőlistát, amit az apja hagyott ott neki. Ahelyett, hogy reggeli közben beszélgettek volna a közös teendőikről, az apának egy listát kellett hagynia, mert a fiú elkerülte őt. Nem akart vele lenni. Amikor a fiú végre őszintén kifejezi frusztrációját, az apa azt válaszolja: „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied” (Lk 15,31).

Ez nekünk is szól. Nem rabszolgák vagyunk, hanem fiak és leányok. Igen, vannak feladataink, van munkahelyünk; vannak olyanok is ránk bízva, akik még nem ismerik Őt, és meg kell ismerniük. Az Isten országában sok a tennivaló, de nem nélküle, hanem vele együtt, szoros közelségben. Megkaptuk azt az ajándékot, hogy vele lehetünk, mi vele reggelizhetünk, és megkérdezhetjük tőle: „Apa, mit csinálunk ma?” Vele együtt tervezhetjük meg a napot. 

Az igazság az, hogy az Atya fáradhatatlanul keres téged, és kimondhatatlan örömmel ünnepel téged. Micsoda ajándék, hogy ma is együtt olvashattuk a Szentírást, és együtt járhattuk végig Isten igéjének ezt a szakaszát.

Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.