Az „ügynökakták” margójára
November negyedikén nyilvánosságra hozták az „ügynökaktákat”. A nyitottaktak.hu oldalon 6-os kartonokat, mágnesszalagon őrzött adatokat és B-dossziék lapjait tették közzé. Amint az várható volt, sok ismert személy neve szerepel a dokumentumokban, köztük neves élő és már elhunyt egyházi személyeké is.
Ami már most bizton állítható: az anyagok nyilvánosságra hozatalához alaposabb előkészítésre lett volna szükség. Ügynökként szerepelt például a nevezett oldalon egy olyan politikus, aki nem volt ügynök, hanem éppen ellenkezőleg: célszemély. A politikus azonnal tiltakozott. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ma reggeli közleményében elismerte a hibát, s bocsánatot kért. Az még nem tudható, nem maradt-e más hiba is az adatbázisban.
Elöljáróban fontos dolgot kell tisztázni. Az, akinek a neve ügynökként szerepel az adatbázisban, nem biztos, hogy valóban végzett ügynöki tevékenységet. Ha ügynöki munkájáról semmiféle egyéb dokumentum, adat (pl. M-dosszié) nem maradt fenn, akkor ügynöknek bajosan nevezhető. Ugyanakkor a most már elérhető adatbázisban nem szerepelnek olyan személyek, akiknek a munkadossziéi (M-dossziék) a levéltárban olvashatók, viszont nem maradt fenn a 6-os kartonjuk, s a mágnesszalagon sem szerepel a nevük. Megkerestem a téma egyik legjobb szakértőjét, jeles történészt, aki azt válaszolta: rengeteg ügynök van, akiről sem 6-os karton nem maradt fenn, sem mágnesszalagon nem szerepel a neve – ugyanakkor más adatból tudjuk, hogy ügynöki munkát végzett.
Évekkel ezelőtt ezen az oldalon megírtam egy fiatal, meghurcolt pap történetét az állambiztonsági iratok alapján. Az ő ügyével foglalkozva került képbe egy pap, aki róla is jelentett. Az ügynöki munkát végző pap (aki közel harminc éve elhunyt) nevét és fedőnevét nem írom le, mert nem a személy, hanem a történet az érdekes. Legyen a fedőneve „X”.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

„X” neve és fedőneve nem szerepel a most nyilvánosságra hozott iratokban. Hogy ügynök volt, annak a bizonyítéka: három M-dossziéban összegyűjtött rengeteg jelentése, sok száz oldalon. „X” neves pap volt, egy időben püspöki titkár, később teológiai tanár. Rövid életrajza olvasható a Katolikus Lexikonban, innen is tudható, hogy kétszer is letartóztatták az ötvenes években.
Sok-sok évvel ezelőtt alaposan feldolgoztam „X” M-dossziéit, később talán bővebben is foglalkozni fogok a jelentéseivel. A levéltári iratokból tudható, hogyan zajlott le a beszervezése. Idézek egy 1957 novemberében kelt iratból, amely az „ügynök foglalkoztatási terv”-ét rögzítette (az azonosításra alkalmas részeket elhagytam):
„1953 júliusában szervezte be a BM. központi egyházi alosztálya, mivel ekkor a /…/ aulában dolgozott. /…./ Beszervezése terhelő és kompromittáló adatok alapján történt, azonban nem volt a legkielégítőbb a viszonya. Nem jelentette őszintén a tudomására jutott dolgokat, ezért 1957. március 15-ével preventív őrizetbe vették és a beszervezést megerősítették, azonban a közbejött változások miatt nem tudtak vele rendszeres kapcsolatot tartani, így visszaesett a régi szintre. Átvétele után szintén nehezen alakult ki a kapcsolattartás. December elejétől tudunk vele két hetenként találkozót lebonyolítani.”
„X”-et tehát a szabadságharc leverése után néhány hónappal letartóztatták, s ekkor „a beszervezést megerősítették”. Az idézett dokumentum ezután összefoglalja, milyen feladatot adtak „X” ügynöknek, kikről kell jelentést adnia. „X” ügynök első jelentése már november végén megszületett, a tartótiszt azonban nem igazán elégedett: „Az volt vele a probléma mindig, hogy nem akart dolgozni. Ez jelenlegi jelentésén is látszik.” Később a helyzet megváltozik: néhány hónappal később már egyes jelentéseit „értékesnek” nevezi a tartótiszt.
Ugorjunk az időben. Évekkel később, 1963 tavaszán jelentés készül „X” munkájáról. Az alosztályvezető őrnagy az ügynök munkáját így értékelte:
„Az ügynök 1953-ban lett beszervezve, az ellenforradalom előtti anyagai megsemmisültek. 1957. XI. hó 12-én nyitottuk meg számára az 1962. IX. 19-én adott jelentésével lezárulásra került I. kötetet. A nem egészen 5 évet magába foglaló munkát 160 jelentés mutatja. /…/
A jelentések tartalmát tekintve 45-50 %-ban értékesek, a többi informatív. Értéktelen jelentést nem adott. /…./ A jezsuitákra vonatkozó adatokat központi társszervünk is jól hasznosította. A /…/ egyházmegye papjaira és az aulára adott jelentései is tartalmasak, jól felhasználhatók, reálisak, a valóságnak megfelelők voltak.”
„X” ügynök munkáját tehát a „megbízó” jónak értékelte.
Egy ügynök munkájának mai szemmel történő megítélése, így gondolom, nem könnyű feladat. Ha az ügynök valakinek ártott, akkor ezt nem szabad elhallgatni. Ugyanakkor nem a mi dolgunk az ítélkezés. „X” ügynök esete azért is érdekes, mert a diktatúra által meghurcolt papok között az ő neve is szerepel. Ugyanakkor szorgos ügynök is volt, akinek a munkáját – idéztem – értékesnek tartotta az állambiztonsági szerv. Ez tény, bizonyítható.
Amikor sok évvel ezelőtt „X” anyagait olvastam, csak egyetlen dologra gondoltam: hogyan mondhatnék ítéletet egy olyan ember fölött, akit presszióval vettek rá az együttműködésre? Nem a valódi tettesekről, a rendszert működtetőkről és a módszereikről kellene előbb beszélni? S csak ezután azokról, akik kényszer hatására vagy anélkül vállalták az együttműködést?
Fotó forrása: Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldala









