BIY HU cover 310. nap

310. nap: Harc a szívedért

V. Antiochusz és Liziász.

A 149. esztendőben Júdás és hívei megtudták, hogy Antiochusz Eupator hatalmas sereggel Júdea felé tart, s vele van gyámja is, Liziász, a birodalom ügyeinek intézője, egy száztízezer gyalogosból, ötezer-háromszáz lovasból, huszonkét elefántból és háromszáz kaszával fölszerelt harci szekérből álló görög sereg élén.

Menelaosz is szövetkezett velük, és képmutató módon biztatta Antiochuszt. Közben azonban mit sem törődött a haza megmentésével, csak arra volt gondja, hogy visszakerüljön hivatalába. Ám a Királyok Királya fölkeltette Antiochusz haragját a lázadó ellen. Amikor Liziász azzal vádolta, hogy minden bajnak Menelaosz az oka, Antiochusz megparancsolta, vigyék Beröába, és az ottani szokás szerint végezzenek vele. Ott ugyanis volt egy 50 könyök magas torony, tele izzó hamuval. Volt benne egy forgatható gépezet, amely minden irányból belesodorta (az embert) az izzó hamuba. Oda vitték fel a templomgyalázókat és az egyéb nagy gonosztevőket, és a pusztulásba taszították őket. Ez a halál lett az álnok Menelaosznak is a sorsa. Nem jutott neki sír a földben. Ez teljesen igazságos volt így! Mert sokat vétkezett az oltár ellen, amelyen szent a tűz és a hamu. Ezért lelte hamuban a halálát.

Győzelem Modinnál.

A király ádáz gyűlölettel közeledett; azt tervezte, hogy gonoszabbul bánik a zsidókkal, mint atyja. Amikor Júdás erről tudomást szerzett, arra intette a népet, hogy éjjel-nappal könyörögjön az Úrhoz, hogy – mint mindig – most is segítsen rajtuk, hisz az a veszedelem fenyegeti őket, hogy elveszítik a törvényt, a hazát és a szent templomot. Ne engedje, hogy a nép, amely éppen csak föllélegzett egy kissé, az elvetemült pogány népek kezére kerüljön. Meg is tették mindannyian. Három napig térdre borulva, könnyek közt böjtölve, szüntelenül könyörögtek az irgalmas Istenhez. Ezután Júdás bátorította őket, és megparancsolta, hogy legyenek készenlétben. Maga a vénekkel azt határozta, hogy kivonul, és Isten segítségével dűlőre viszi az ügyet, mielőtt még a király serege benyomulna Júdeába és elfoglalná a várost.

Vállalkozása végső kimenetelét a mindenség Teremtőjére bízva, bátorította embereit, harcoljanak bátran egészen halálukig a törvényért, a szentélyért, a városért, a hazáért és a hagyományokért. Aztán Modin közelében tábort ütött. Majd kiadta katonáinak a jelszót: „Istentől a győzelem!” A legjava válogatott ifjakkal éjjel megtámadta a király sátorát, és megölt a táborban mintegy kétezer férfit. A legnagyobb elefántokat is leszúrta vezetőjükkel egyetemben. Az egész táborban félelmet és rettenetet keltettek, aztán mire a nap fölvirradt, győztesen elvonultak. Ezt vitték végbe azzal a segítséggel, amelyben Isten Júdást részesítette.

V. Antiochusz békét köt a zsidókkal.

Amikor a király ízelítőt kapott a zsidók elszántságából, azon volt, hogy csellel hatalmába kerítse a megerősített helyeket. Kivonult Bet-Cur, az egyik erős zsidó erőd ellen, de visszaverték. Újra támadott, de ismét legyőzték.

Júdás minden szükségessel ellátta az őrséget. Ám a zsidó seregből az egyik katona, Rodokosz elárulta az ellenségnek a titkokat. Megkeresték, elfogták és kivégezték. A király másodszor is tárgyalást kezdett Bet-Cur lakóival, és békét ajánlott nekik. Meg is tartotta és elvonult. De találkozott Júdás embereivel, és vereséget szenvedett tőlük. Akkor megtudta, hogy Antiochia helytartója, Fülöp pártot ütött. Ezen megrettenve jó szóval fordult a zsidókhoz, és esküt téve minden igazságos követelésüknek engedett. Az egyezség megkötése után áldozatot mutatott be – kifejezte tiszteletét a templom iránt, és bőkezű volt a szent helyhez.

A Makkabeust is barátságosan fogadta, aztán megtette Hegemonidészt a Ptolemaisztól a geréniek földjéig terjedő terület teljhatalmú helytartójává, és elment Ptolemaiszba. Ám Ptolemaisz lakói nem voltak megelégedve az egyezséggel, méltatlankodtak a határozatok miatt, és meg akarták őket szegni. Erre Liziász a szószékre lépett, és a lehetőség szerint védekezett. Csitító szavaival meggyőzte őket, úgyhogy megbékéltek. Utána visszatért Antiochiába.
Így zajlott le a király támadása és visszavonulása.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Izrael nem szolgál a bálványoknak.

Istenünk, jóságos vagy és hűséges; türelemmel és irgalommal kormányozod a mindenséget.
Ha vétkeztünk is, a tieid vagyunk, hisz ismerjük hatalmadat. De nem akarunk vétkezni, mert tudjuk, hogy hozzád tartozunk.
Mert téged megismerni tökéletes igazság, és hatalmadról tudni – az a teljes igazság, a halhatatlanság gyökere.
Nem is vezetett félre minket, amit az emberek gonoszul kitaláltak, sem a festők haszontalan munkája, a tarka festékekkel bemázolt figura,
amelynek látása vágyat kelt a balgában, úgyhogy megkívánja a holt kép élettelen alakját.
Akik csinálják őket, vágyódnak utánuk és tisztelik őket, azok a rosszat kedvelik és ilyen reményekre méltók.

A bálványkészítők dőresége.

A fazekas azon fárad, hogy az agyagot gyúrással képlékennyé tegye, és sok mindent készít belőle használatunkra. De ugyanabból az agyagból olyan edényeket is formál, amelyek tisztes célra szolgálnak, és olyanokat is, amelyek az ellenkező célra valók, mind ugyanolyan módon. Ám hogy milyen célra szolgáljon, azt a fazekas dönti el. És így rosszra fecsérelt fáradsággal ugyanabból az agyagból hiábavaló istent készít, aki nem sokkal előbb maga is földből lett, és rövid idő múltán oda tér vissza, ahonnét vétetett, amikor majd visszakövetelik tőle a kölcsönbe kapott lelket.
De nem gondol vele, hogy hamarosan elmúlik, sem azzal, hogy rövid az élete. Inkább versenyre kel az arany- és ezüstművesekkel, utánozza az ércöntőt, és nagyra van azzal, hogy csalóka képeket készít.
Hamu a szíve, pornál hitványabb a reménye, és az élete értéktelenebb az agyagnál,
mert nem ismeri azt, aki alkotta és aki tevékeny lelket lehelt bele, és belelehelte az élet leheletét.
Ehelyett azt hiszi, hogy létünk csak játék, életünk meg hasznot hajtó vásár. Mert – azt mondja – mindenünnen, még a rosszból is hasznot kell húzni.
Az ilyen mindenkinél jobban tudja, hogy vétkezik, amikor a föld agyagából egyszerre törékeny edényeket és bálványokat csinál.

Az egyiptomiak balgasága: általános bálványimádásuk.

Mind egészen értelmetlenek, és néped ellenségei, akik elnyomják; nyomorultabbak, mint egy gyermek lelke, mert isteneknek tartották a népek összes bálványát, amelynek a szeme nem jó a látásra, sem az orra a levegő belélegzésére, sem a füle a hallásra, sem a kezén az ujj a tapintásra, sem a lába a járásra.
Hisz ember csinálta, olyan valaki formálta őket, aki maga is kölcsönbe kapta az élet leheletét: nincs ember, aki olyan istent tudna alkotni, hogy az akár csak vele magával is fölérne.
Halandó létére csak holtat tud alkotni, elvetemült kézzel. Ő maga tökéletesebb, mint azok a tárgyak, amelyeket imád, mert neki van élete, azoknak meg nincs.
Sőt a legvisszataszítóbb állatokat is imádják azok, akik ostobaság tekintetében még rosszabbak, mint a többiek.
Nem is szépek (ezek az állatok), hogy az ember, mint egyébként az állatok látásakor, kedvét lelné bennük. Elvesztették Isten dicséretét és áldását.

Egyiptom és Izrael: átokállatok és fürjek.

Ezért méltán bűnhődtek az egyiptomiak efféle lények által, tömérdek féreg gyötörte őket. Népeddel azonban, ahelyett, hogy fenyítetted volna, jót tettél. Gyötrő éhségük csillapítására – csodálatos eledelt – fürjeket adtál nekik táplálékul.
Azoknak, amikor enni kívántak, a rájuk küldött állatok förtelmes külseje miatt még a rendes étvágyuk is elment, ezek meg rövid nélkülözés után csodálatos eledelben részesültek.
Mert azokra az elnyomókra kikerülhetetlen nélkülözésnek kellett jönnie; ezeknek pedig csupán meg kellett mutatni, milyen kínokat szenvedtek ellenségeik.

Egyiptom és Izrael: sáskák és rézkígyó.

Amikor vad állatok bősz dühe tört rájuk, és veszélyben voltak, hogy a tekergő kígyók marásától elpusztulnak, haragod akkor sem tartott mindvégig.
Csak intés céljából, rövid időre ijesztetted meg őket, mert jelt kaptak a szabadulásra, amely törvényed parancsaira emlékeztette őket.
És aki odafordult, megmenekült, nem azáltal, amit látott, hanem általad, mindeneknek megmentője által.

Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz.
Azokat megölte a sáskák és legyek csípése, és nem volt orvosság életük megmentésére, mert rászolgáltak, hogy ilyen lények révén bűnhődjenek.
Fiaidnak azonban még a mérges kígyók fogai sem tudtak ártani, mert irgalmad ellenük szegült és meggyógyította őket.

Csak azért érték őket a harapások és azért gyógyultak meg hamarosan, hogy törvényeidre emlékeztesd őket, és hogy el ne merüljenek a megfeledkezés mélységében és el ne tántorodjanak a te jóságodtól.
Mert nem gyógyfű, s nem tapasz orvosolta őket, hanem a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.
Mert hiszen neked hatalmad van élet és halál fölött, levezetsz az alvilág kapujához, és újra felhozol onnét.

Az ember gonoszságában megölheti ugyan a másik embert, de az élet elszállt leheletét nem hozhatja vissza, és az alvilágba sorolt lelket nem szabadíthatja ki.

Egyiptom és Izrael: az elemek.

A te kezed elől nem lehet elmenekülni.
Az istenteleneket, akik tagadták, hogy ismernek, erős karod ostorozta; szokatlan zápor, jégeső és félelmetes zivatar üldözte és tűz emésztette őket.
És ami még csodálatosabb volt: a vízben, amely mindent elolt, sokkal inkább dühöngött a tűzvész, mert a teremtés az igazért harcol.

Néha megszelídült a tűz, nehogy égesse az istentelenek ellen küldött állatokat, ők maguk azonban világosan lássák, hogy Isten ítélete üldözi őket.
Máskor meg szokatlan erővel lobogott a láng a víz közepén (is), hogy az istentelen föld termékeit megsemmisítse.

Ezzel szemben népedet angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amely megadott minden élvezetet, és minden ízlésnek megfelelt. Mert ajándékod megmutatta gyöngédségedet gyermekeid iránt, hiszen alkalmazkodott annak ízléséhez, aki ette, és azzá változott, amivé ki-ki óhajtotta.

Hó és jég ellenállt a tűznek, és nem olvadt el, hogy megtudják: a tűz, amely a jégesőben is égett és az eső közepette is lángolt, csak ellenségeik termését tette tönkre,
de ugyanaz (a tűz) megfeledkezett saját erejéről, hogy az igazak táplálékhoz jussanak.
A teremtett világ ugyanis, amely neked, a Teremtőnek engedelmeskedik, a bűnösök fenyítésére fokozza erejét, de lecsillapszik, hogy jót tegyen azokkal, akik benned bíznak.
Ezért akkor is – mindenre elváltozva – a te mindeneket tápláló adományod szolgálatába állt a hozzád könyörgők kívánsága szerint, hogy megtudják fiaid, akiket szeretsz, hogy nem a sokféle fajtájú gyümölcs táplálja az embert, hanem a te szavad tartja meg azokat, akik benned bíznak.
Amit ugyanis a tűz nem tudott elemészteni, azonnal elolvadt, ha kevés napsugár melege érte.
Ebből megtudták, hogy napkelte előtt kell téged áldani, és már virradatkor meg kell előtted jelenni.
Mert a hálátlan reménye elolvad, mint a téli dér, és elfolyik, mint a hasznavehetetlen víz.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A türelem megenyhíti a fejedelmet,
a szelíd beszéd megtöri a csontot.

Ha mézet lelsz,
csak annyit egyél, amennyi jólesik,
különben torkig leszel vele, és kiadod.

Ritkán tedd lábadat más ember házába,
különben jóllakik veled, és meggyűlöl.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Hálát adunk neked, köszönjük a te igédet, köszönjük ezt a napot. Köszönjük, hogy újra és újra visszavezetsz bennünket magadhoz, hogy emlékeztess: nemcsak szeretsz minket, nemcsak érdeklődsz irántunk, hanem terved van velünk. Van egy cél, ahová el akarsz bennünket vezetni. A terv, a remény, a vágy, az akarat, amit te be akarsz teljesíteni, az, hogy veled éljünk már most, ebben az életben, és hogy veled éljünk örökké. Jézus nevében kérünk, segíts nekünk ma is igent mondani a te akaratodra! Segíts igent mondani erre az örök rendeltetésre! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Folyamatosan olvassuk a Példabeszédek könyvét, amiben vannak olyan mondások, amelyeket többször elő kell venni, el kell olvasni, újra kell ízlelni. Ma három ilyen volt, amely szerintem különösen figyelemre méltó és érdemes arra, hogy beszéljünk róluk. Az első a 25. fejezet 15. verse: „A türelem megenyhíti a fejedelmet, a szelíd beszéd megtöri a csontot.” Van ebben egy mély igazság: ha láttad a „A remény rabjai” című filmet, tudod, hogy ott is az idő a kulcs. Andy Dufresne-nek – a film egyik főszereplőjének – tulajdonképpen csak erre volt szüksége: időre és kitartásra, hogy a rabságból, a fogságból eljusson a szabadságra. Az idő állhatatosan munkálta a szabadságot. A Példabeszédek könyve lényegében ugyanezt mondja: türelemmel a hatalmas is meggyőzhető, a szelíd szó csontot tör. Vagyis van olyan, hogy a folyamatos, szelíd, állhatatos „nyomás” nagy dolgokat tud véghezvinni.

Mi is itt vagyunk, napról napra haladva, a 310. napon. Ez is „lassú előrenyomulás az időben”. Lehet, hogy az első napunk nem hozott neked extatikus élményt. Lehet, hogy a kilencven nap a próféták könyvein át nem volt minden pillanatban inspiráló. De ha ezt az időben kitartó „nyomást”, jelenlétet és erőt engeded érvényesülni türelemmel; ha hagyod, hogy Isten igéje beteljesítse benned az ő akaratát – akkor valami egészen rendkívüli történik.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

A 16. vers így szól: „Ha mézet lelsz, csak annyit egyél, amennyi jólesik, különben torkig leszel vele, és kiadod.” Ez nagyon életszerű. Biztos ti is ismeritek azt a helyzetet, amikor jó éhesen telepakoljátok a tányért, de a végén már csak a szemed kívánja az ételt, és egy jó része ottmarad, mert túl sok lett… Nagyon fontos, hogy tudjuk, mikor kell megállni. Tudni, mikor elég. Ez nemcsak az ételre igaz, hanem általában a jó dolgokra is. A Bölcsesség könyvében hallottuk ma: körülvesznek bennünket jó dolgok – és az emberek isteneket csinálnak belőlük. Bálványokat csinálnak belőlük. Rábízzák a szívüket, az életüket, a biztonságukat, a védelmüket, a jövőjüket olyan dolgokra, amelyek csak emberek képmásai, vagy a teremtett világ képei: állatok, sőt még olyan dolgok is, amelyek önmagukban nem is vonzóak.

Emlékeztek, amikor végigmentünk az egyiptomi csapásokon: voltak békához, legyekhez vagy épp kígyóhoz hasonló istenek. Volt istene, pontosabban istennője a járványnak is. És mit látunk? Olyan mélyre tudunk süllyedni, hogy hajlandóak vagyunk imádni valamit, aminek nincs ereje, nincs hatalma – és nincs benne semmi nemes. Ez a különös benne: nemcsak, hogy nincs hatalma, hanem nincs méltósága sem. Ez milyen gyakran történik meg velünk is.

Hányszor tettem már életemben dolgokat – vagy akár embereket – Isten helyére?! Beszéltünk már arról, hogy azért általában nem rossz dolgokból csinálunk isteneket. Általában jó dolgokat teszünk Isten legfőbb vetélytársaivá a szívünkben. A kérdés, amit mindig fel kell tennünk: „Mi Isten legfőbb vetélytársa most az én szívemben? Mi Isten legfőbb vetélytársa az időmben?” Mert rájövünk: az Istennel való kapcsolat olyan kapcsolódás, amely nem tűri meg a vetélytársakat.

Ez az a fajta kapcsolat, amely nem tűr meg vetélytársakat. Hasonlóan a házassághoz: olyan kapcsolat, amely nem tűri meg a vetélytársakat. A férj és a feleség egymásnak vannak elkötelezve. Ha van „valaki más”, ha van egy mellérendelt viszony, ha van egy harmadik személy, aki versenyez a szívünkért, abból nem lesz egészséges kapcsolat. Abból nem lesz egészséges házasság. És ugyanez igaz az Úrhoz való viszonyulásunkra is: az Istennel való kapcsolat nem tűr meg semmiféle vetélytársat. Természetesen lehetnek fontos emberek, dolgok, elfoglaltságok az életünkben. De nem lehet semmi, ami versenybe szállna Istennel, ami küzdene az Ő helyéért, ami Isten vetélytársává válhatna a szívünkben. 

A kérdés tehát ez: hogyan lehet ezt felismerni? Én így mondanám: tedd fel magadnak ezt a kérdést: „Van-e valami, aminek esélye lenne nyerni, ha választani kellene Isten, és e »valami vagy valaki« között? Ha tíz esetben, tíz élethelyzetben ez a dolog fontosabb lenne párszor, mint Isten, akkor bálványról beszélünk. Ha ez így van, akkor az a dolog bizony vetélytársa lett Istennek a szívedben.

Ebben a világban, és kicsiny országunkban is a sport sokszor egyfajta „hatalmas isten”. Amikor alsós gyerekeket tanítottam, nagyon gyakran a sport vált Isten legfőbb vetélytársává. Ilyeneket mondtak: „A hétvégén meccsünk van, ezért nem tudunk misére menni”. Rendben. Most azonosítottad a bálványodat. Most azonosítottad, mi Isten legfőbb vetélytársa a családod örök üdvössége szempontjából.

Gondolj bele – számomra ez olyan megdöbbentő. Vegyük például a focit. Sok elképesztően tehetséges focista tűnik ki már gyerekként. Itt nőttek fel, itt edződtek, és fantasztikus dolgokat értek el. De azoknak a száma, akik tényleg eljutnak a csúcsra, elképesztően kicsi. Olyan kicsi, hogy egyszerűen nem lehet erre alapozni. Nem lehet arra építeni, hogy „ha elmegy minden meccsre, minden edzésre, minden edzőtáborba, akkor majd világsztár lesz belőle, aki megváltoztatja a sport történetét”. Ez nem így működik. És még azoknál is, akiknél sikerül, fel kell tenni a kérdést: megérte? 

Volt egy fiatalember, aki katolikus lett. Ez önmagában is óriási dolog. Az egyetemi focicsapatban játszott, és ő szerezte a bajnoki címet jelentő gólt! Utána profi lett, ment tovább a pályán. Az egyetemi lelkésze felhívta másnap:

– Szia, gratulálok! Elképesztő volt, amit csináltál! – Ő meg egy alázatos srác, ezt mondta:

– Igen, tényleg nagyon klassz volt. Jó érzés volt, hogy én lehettem az, aki ezt megcsinálta, ez az egész élmény… nagyon különleges volt. – Aztán hozzátette: – De semmi nem fogja felülmúlni azt az első alkalmat, amikor katolikusként először járulhatok szentáldozáshoz, amikor először vehetem magamhoz Jézust az Eucharisztiában.

A pap csak nézett, és azt mondta neki:

– Ezt el kellene mondanod minden egyes kis focista gyereknek, az összes ligában játszó fiatalnak, minden családnak, aki vagyonokat költ, és vasárnapról vasárnapra kihagyja a misét a sport miatt!

És most, évekkel később, ugyanezt vallja. Azt mondja:

– Az a gól? Nagy pillanat volt. De már nincs benne az első tíz nagy pillanatomban sem. Az első helyen az van, amikor először áldozhattam. A második, amikor elvettem a feleségemet. A harmadik az első gyermekem születése, és így tovább… Az a bajnoki gól már nincs is benne a top 10-ben. Sőt, azt hiszem, már nincs is olyan top 10-es pillanatom, ami a focival lenne kapcsolatos.

És mégis, itt vagyunk mi, és hajlandóak vagyunk – nemcsak a focit, ez csak példa – de bármilyen sportot, a munkát, a hivatást, a hobbit Isten legfőbb vetélytársává tenni a szívünkben. És ez – a Bölcsesség könyve szavával élve – ostobaság. Ostobaság lenne, ha a teremtett dolgokat fontosabbnak tartanánk magánál a Teremtőnél.

Nos, ez volt a mai kis prédikációm. Ennyit szerettem volna ma elmondani nektek.

Mindenképpen szeretném, ha tudnátok, hogy imádkozom értetek. És remélem, hogy ti is imádkoztok értem.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.