„Doktor úr, én nem akarok meghalni, de én most meg fogok halni” – Lehila megtéréstörténete

Három műtét alig másfél nap alatt, életveszélyes állapot, majd egy különleges találkozás Isten szeretetével. Fodor Sztojka Lehila a Zarándok.ma Az az egy – megtéréstörténetek című videósorozatában mesél arról, hogyan változtatta meg az életét egy súlyos egészségügyi megpróbáltatás és az azt követő lelki megtapasztalás. Története a reményről, az újrakezdésről és arról szól, hogy Isten a legnehezebb pillanatokban sem hagy magunkra.

A 41 éves Fodor Sztojka Lehila kétgyermekes édesanya, aki szerető családban nőtt fel. Reformátusként gyermekkorában rendszeresen járt templomba, később azonban eltávolodott az egyházi közösségtől. Hite ennek ellenére mindig megmaradt, és már gyermekként is sokat imádkozott. Életének igazi fordulópontját azonban egy súlyos egészségügyi megpróbáltatás és az azt követő események hozták el.

Egy egészségügyi probléma miatt műtéten kellett átesnie. Az első beavatkozás sikeresnek tűnt, ám néhány órával később belső vérzés lépett fel, ezért újra meg kellett operálni. Másnap ismét vérzés jelentkezett, így mindössze 36 óra alatt harmadszor is műtőbe került.

„Doktor úr, én nem akarok meghalni, de én most meg fogok halni” – mondta az orvosának, miközben férje is ott volt mellette. Úgy érezte, teste teljesen kimerült, és már nincs ereje tovább küzdeni.

Lehila korábban mindig szerette kézben tartani és irányítani az életét, ekkor azonban szembesült saját tehetetlenségével. „Én ezt már nem tudom irányítani, és én itt most a Jóisten és az orvosok kezében vagyok” – idézte fel akkori gondolatait.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Amikor a műtét után magához tért, először csak egy fényt látott, és nem tudta, hol van. Ahogy lassan kinyitotta a szemét, felismerte a kórházi lámpát, meghallotta a gépek hangját, és rádöbbent: életben maradt.

„Hirtelen egy olyan erős boldogságérzés kerített a hatalmába, amit én életemben addig nem tapasztaltam”

– emlékezett vissza. Meggyőződése szerint új esélyt kapott Istentől, bár akkor még nem értette teljesen, mit jelent ez számára.

Egy meghívás, amely mindent megváltoztatott

A műtétek után Lehila lelkileg is nehéz időszakon ment keresztül. Bár szerető férje és két kisgyermeke volt, elveszettnek érezte magát, és olykor az élet értelmét is megkérdőjelezte. Egyik kolléganőjével, akivel korábban is sokat beszélgettek Istenről és a hitről, megosztotta kétségbeesését. A kolléganő nem próbálta hosszasan vigasztalni, csupán elküldött neki egy meghívót az Új élet Krisztusban kurzusra.

Lehila végül elment a háromnapos alkalomra, noha a műtétek után még komoly fájdalmai voltak. Nem tudta pontosan, mit várjon, csak abban volt biztos, hogy szeretne közelebb kerülni Jézushoz. Elmondása szerint már a kurzus első másfél órájában megszűntek a fájdalmai, és a három nap alatt nem is tértek vissza. Ennél is mélyebben érintette azonban az a lelki élmény, amikor egy személyesen neki szóló levélen keresztül szembesült Isten szeretetével.

„Először potyogtak a könnyeim, amikor olvastam egy levelet, amiben az állt, hogy engem személyesen, Lehilát a Jóisten mennyire szeret.”

A következő napon a Szentlélek hívásáért imádkoztak. Lehila eleinte valamilyen látványos megtapasztalásra számított, ám amikor már azt hitte, hogy vele semmi különös nem történik, váratlanul mély szeretet töltötte el.

„Jött egy pillanat, amikor kezdett áramlani a szeretet a lelkembe, és én kezdtem zokogni, mert annyira jó volt ez az érzés, és annyira megérintett, hogy nem tudom szavakba elmondani.”

Ekkor döbbent rá, hogy pontosan ugyanezt a szeretetet tapasztalta meg akkor is, amikor a harmadik műtét után magához tért. Számára ekkor vált világossá, hogy Isten nemcsak a kurzuson volt jelen, hanem a kórházi megpróbáltatások idején is vele volt.

A közösség megtartó ereje

Lehila megtérésének fontos gyümölcse lett az a keresztény közösség, amelyhez azóta is rendszeresen jár. A heti találkozások, a közös imádságok és a dicsőítő énekek lelki feltöltődést jelentenek számára.

Különösen értékesnek tartja, hogy a közösség tagjai őszintén beszélhetnek egymással fájdalmaikról, nehézségeikről, és kölcsönösen támogatják egymást. Megtapasztalta, hogy Isten gyakran más embereken keresztül ad választ a kérdéseinkre, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.

„A remény mindig ott van az életünkben”

Lehila ma már másként tekint az élet megpróbáltatásaira. Nem gondolja, hogy a hit minden szenvedéstől megóvná az embert, de meggyőződése, hogy Isten a legnehezebb helyzetekben sem hagyja el gyermekeit.

„Jézus sosem ígérte azt az embereknek, hogy nem lesznek nehézségek az életben. Viszont azt igen, hogy ott lesz mellettünk, és sosem hagy el.”

A reményt egy viharos tengeren hánykolódó ember kapaszkodójához hasonlítja. Amikor minden összeomlani látszik, és már semmit sem tudunk irányítani, egy apró fadarab is segíthet abban, hogy elérjük a partot. „A remény egy csendes dolog” – fogalmaz Lehila, aki történetével mindenkit arra biztat, hogy a legsötétebb pillanatokban se adja fel.

„Istené az utolsó szó. […] Legyen hited, ne add fel soha, mert a legváratlanabb helyzetekben, a legváratlanabb pillanatokban jön egy olyan kapaszkodó, amire te nem számítasz.”

Fodor Sztojka Lehila tanúságtétele a Zarándok.ma Az az egy – megtéréstörténetek című, Farkas Kinga szerkesztésében készülő videósorozatában hangzott el. A sorozat olyan személyes történeteken keresztül mutatja be Isten életformáló szeretetét, amelyekben egyetlen találkozás, felismerés vagy kegyelmi pillanat új irányt adott egy ember életének.

Új epizóddal a következő csütörtök estén jelentkezünk. Ha Isten is úgy akarja…