Napi ráhangoló: Isten munkatársaiként az üdvösség szolgálatában
Évközi 29. vasárnap
Iz 45,1.4-6; 1Tessz 1,1-5b; Mt 22,15-21
„Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok.”
A mai Olvasmány tanúsága szerint Isten nem csupán a benne hívőket, a szenteket választhatja ki és használhatja föl terveinek véghezvitelében, hanem olyanokat is, mint Círusz perzsa király, aki hazaengedte a fogságból a választott népet. Isten kezében van a hatalmasok szíve, s bár meghagyja szabad akaratukat, titokzatos módon mégis üdvösségtervének szolgálatába állítja döntéseiket és cselekedeteiket.
Mekkora különbség azonban, ha Istennek nem öntudatlan eszközei vagyunk csupán, hanem tevékeny munkatársai! Elgondolkodtunk-e már azon, hogy milyen örömteli, boldogító tény az, hogy tudjuk, kinek, és hogy milyen ügyet szolgálunk? Hogy Isten kiválasztott, meghívott, és küldetést bízott ránk, vagyis a mi közreműködésünkre is igényt tart örök üdvösségterve megvalósításában? Hogy gondolataink, szavaink, tetteink és szenvedéseink mind ugyanabba a meghatározott irányba mutatnak, s így van értelmük, céljuk? Ez persze nem jelenti azt, hogy az isteni üdvösségterv minden apró részletét, rejtett összefüggését ismerjük. Sokszor saját fáradozásunk kézzelfogható eredményét sem látjuk. De ne is az legyen a legfőbb gondunk, hogy hol és mit tegyünk, és hogy a munkánknak mi lesz a gyümölcse, hanem hogy mindig Isten rendelkezésére álljunk, egészen átadva neki önmagunkat. Nem kell bánkódnunk amiatt sem, ha feladatunk, amelyet éppen most végeznünk kell, oly kevéssé tűnik „lelkinek”. A leghétköznapibb, leginkább lenézett munka is lelkivé válik, ha jó lélekkel, az Istennek való odaadás örömével végezzük.
Imádság
Urunk Jézus, az adófizetéssel kapcsolatos kérdésre adott válaszod lényege nem az adópénzre vonatkozik, hanem ránk, akik személyes létünkben az Atya képmását hordozzuk, ezért életünkkel neki tartozunk. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy ne legyünk elguruló, elvesztegetett dénár, hanem egészen átadjuk magunkat Neked és Általad az Atyának, aki örök szeretettel kiválasztott, és üdvösségre rendelt bennünket.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









