279. nap: Áldások és terhek

Korszak: Visszatérés

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és hálát adunk neked. Hálát adunk igazságosságodért. Hálát adunk a megbocsátásodért. Hálát adunk azért, ahogyan gondviselésed és irántunk való szereteted által helyrehozol dolgokat. Urunk, Istenünk, tudjuk, hogy az idők teljességében te mindent helyreállítasz. Mindent olyanná teszel, amilyennek lennie kell. Nehemiás és Eszter története csak előképei annak, ahogyan majd te igazságot szolgáltatsz és helyreállítod a világot. Urunk, Istenünk, a mai napon hozz igazságot az életünkbe! Hozz kiengesztelődést és gyógyulást a kapcsolatainkba! Mindenekfelett, Urunk, Istenünk, vonj bennünket magadhoz és te magad is jöjj el hozzánk! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Kezdjük egy rövid összefoglalással Nehemiás mai fejezetéről! A 11. fejezet szerint megtiszteltetés Jeruzsálemben lakni. Ugyanakkor sorsolással döntötték el, hogy tízből egy ember fog a szent városban élni, a másik kilenc pedig marad a saját városaiban. Ennek megvan a maga jó és nehéz oldala is. Jeruzsálem lakójának lenni óriási dolog, ugyanakkor a saját őseid földjén letelepedni szintén nagy ajándék. És itt hozza a szöveg a jeruzsálemiek névsorát. Emlékezzünk, hogy korábban Ezdrásnál és Nehemiásnál is láttuk, milyen pontos feljegyzéseik voltak a családokról, az „atyák házainak fejeiről”, és a földjeikről. Ez azért volt fontos, mert ha nem tudták bizonyítani, kik ők, lehet, hogy nem kapták vissza a földjüket. Sőt, azt sem lehetett tudni biztosan, hogy valaki levita-e. Ha nem volt bizonyíték arra, hogy Áron leszármazottja, akkor nem szolgálhatott a templomban. Valóságos, vérszerinti származás kellett hozzá. 

Az ősi örökség, a hovatartozás isteni ajándék volt. Izrael tizenkét törzsének mindegyike kapott saját földet, pontosabban tizenegy törzs, mert Lévi törzsének tagjai nem önálló területet kaptak, hanem a leviták városokat és azok környékét kapták a többi törzs területén. A földterületek között nem volt jobb vagy rosszabb, hanem mindegyik áldás volt a számukra. A helynek, ahonnan jövünk, gyakran meghatározó szerepe van abban is, hová jutunk. Persze a történet, amelyet 279 napja olvasunk és követünk, tele van töréssel és árulással. Vannak, akik jól éltek a kapott ajándékokkal, és vannak, akik balgán, sőt gonoszul használták a lehetőségeiket. A származás gondolata sokunknak, főleg ebben a megtört világban, nem túl szimpatikus. Különösen a nyugati ember hajlamos ezt mondani: „mindegy, mit tettek a szüleim vagy a nagyszüleim, én a saját utamat járom”.

Ez – érdekes módon – még biblikus is. Emlékezzünk csak vissza: a próféták nagyon világosan kijelentették, hogy nem szabad a szülei bűnei miatt megítélni valakit, de nem szabad jutalmazni sem azok erényei miatt. Persze vannak ennek látszólag ellentmondó igék is, melyek a három-négy nemzedéken át tartó átkokról beszélnek, illetve az ezer nemzedékre szóló áldásokról. Ez a paradoxon. Nem dichotómia, mert a dichotómiában a két oldal szemben áll egymással: vagy ez, vagy az. A paradoxon viszont „is-is”: „ez is igaz és az is igaz”. Annak valósága, hogy igen, nagyon sok szempontból mi magunk alakíthatjuk az utunkat, ugyanakkor egy konkrét családhoz tartozunk. Igen, egy család leszármazottai vagyunk, de nem szükségszerűen határoz meg bennünket ez a család. A családunk hozzátesz ahhoz, akik vagyunk, ugyanakkor megvan a lehetőségünk arra, hogy megszakítsuk őseink esetleges rossz mintáinak továbbadását. Másrészt, még ha a családunk erényes volt is, nekünk magunknak is döntenünk kell az erényes élet mellett. A szüleink erényeit nem örökölhetjük automatikusan.

Mindezzel azt akarom mondani, hogy Nehemiás könyvének 11. fejezetében a zsidóknak megvan a lehetőségük, hogy visszatérjenek őseik otthonába. Ez igen fontos két okból, amelyeket próbáltam felvázolni – nem tudom, mennyire volt érthető. A két ok ez:

A.) Van egy ősi családi otthonod, mert vannak őseid. Ez önmagában hatalmas dolog!
B.) De vajon vissza fogsz-e költözni abba az ősi otthonba? Fel fogod-e építeni azon a földön az életedet? Fogsz-e ott újra életet teremteni?

A családunktól, őseinktől kapott örökség – ez a származás része – ajándék. De lehet teher is. Mindenki, aki egy családhoz tartozik, tudja ezt. Viszont az is a kezünkben van, hogy mit kezdünk mindezzel. Mit kezdünk azzal, amit megkaptunk? Ez a lényeg. Remélem, érthető: rengeteget kaptunk – áldást és terhet is – felmenőinktől, családunktól. Rajtunk áll, mit teszünk vele. Mindannyiunknak megvan ez a felelőssége és ajándéka valamilyen formában. Mi döntünk. Mi választunk.

Eszter könyvének nyolcadik fejezete csodálatos. Eszter megmenti a zsidókat. Nagyon tetszik, hogy Achasvéros király nem egyszerűen hatályon kívül helyezi Ámán rendeletét. Nem azt mondja: „felejtsük el, amit Ámán mondott!” Ehelyett: „közzétették minden népnek, hogy a zsidók készen állnak azon a napon rá, hogy bosszút álljanak ellenségeiken” (Eszt 8,13). Ez szerintem zseniális. Achasvéros, bár nem jó ember, de meglepően okos. Tudja, hogy egy királyi rendeletet nem vonhat vissza. Így hát kiad egy második rendeletet: „Fel a fejjel, zsidók! Amikor azon a napon rátok törnek, egyesüljetek, harcoljatok támadóitok ellen, és ha legyőzitek őket, mindenük a tiétek lehet”. Problémamegoldás kipipálva! Ez a történet egyik legérdekesebb része.

Ráadásul megtudjuk, hogy az eseményt azóta is ünneplik, Adar – a tizenkettedik – hónap tizenkilencedik (eredetileg: tizenharmadik) napján. Erről a napról a következő fejezetben még fogunk hallani. Ez lett a Purim ünnepe. Micsoda nagyszerű, teljes ünnep: arra való emlékezés, hogy a zsidó nép megmenekült ennek a rendkívüli asszonynak, Eszternek a közbenjárása által. Ahogy tegnap és tegnapelőtt is mondtuk: Eszter a gyötrelmei és teljes kiszolgáltatottsága közepette is engedte, hogy Isten működjön. Nagy bátorságról és Isten szeretetébe vetett hitéről tesz tanúbizonyságot: Ábrahám, Izsák és Jákob Istenébe vetett hitéről.

Ma is sokat tanultunk. Remélem, hogy áldott napotok volt. Nekem biztosan áldott napom volt, és imádkozom mindannyiótokért. Kérlek, ti is imádkozzatok értem!