98. nap: Izrael királyt kér az Úrtól
Korszak: Honfoglalás és Bírák kora
Ima
Úr Jézus, te vagy a mi segítőnk. Te vagy a mi vigasztalónk, és kérünk, Urunk, légy a mi igazolónk is. Te vagy az, aki kimondod rólunk az ítéletet, és megigazulttá teszel bennünket. Nem a mi cselekedeteink tesznek igazzá a színed előtt, hanem te. A te kegyelmed, amelyet a kereszten szereztél meg számunkra, amikor önmagadat adtad értünk. Te tetted lehetővé, hogy megtapasztaljuk irgalmadat, hogy utunk nyíljon az Atya szívéhez, és hogy befogadhassuk a Szentlelket a szívünkbe.
Ezért kérünk most, Mennyei Atyánk, Fiad, Jézus Krisztus nevében: áraszd ránk újra a te Szentlelkedet, hogy minden tettünk a te indításoddal kezdődjön, és a te üdvözítő, szerető segítséged által jusson el a beteljesedésig — a te dicsőségedre! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Felmerül bennünk néhány kérdés Sámuel első könyvének 6. fejezete kapcsán. Itt van például a daganatok és a patkányok esete. A tegnapi szakaszban a filiszteusok szenvedtek daganatoktól. Ezért eldöntötték, hogy Isten ládáját visszaküldik az izraelitáknak. Bár pogányok voltak, nem ismerték az igaz Istent, de volt némi érzékük ahhoz, hogyan kell Istenhez viszonyulni. Így egy új, addig még nem használt szekérre tették fel a frigyládát és még hámba nem fogott teheneket kötöttek elé. Majd meglátjátok, milyen fontos szerepe lesz ennek, mivel maguk az izraeliták nem lesznek ilyen körültekintőek a későbbiek folyamán. De a filiszteusok azok voltak. Jóvátételül még aranydaganatokat és aranypatkányokat is küldtek. Bár előtte nem hallunk patkányokról, valószínűleg az őket ért betegséget a pestissel hozták kapcsolatba, amit patkányok terjesztenek. Visszaküldik az egészet az izraelitáknak, mert úgy gondolják, az ő Istenük hozta rájuk a betegséget, de lehetségesnek tartják azt is, hogy véletlen egybeesés. Ezért, biztos, ami biztos, letesztelik.
A Katolikus Egyház is hasonlóan jár el csodák esetén. Mikor valaki azt állítja, hogy csoda történt, nem adnak rögtön hitelt ennek, hanem alaposan megvizsgálják. Az Egyház hozzáállása egy csodásnak tűnő gyógyuláshoz vagy más rendkívüli eseményhez az, hogy alapvetően természetes történésnek tekinti és minden kétséget kizáró bizonyítást vár arra vonatkozólag, hogy természetfeletti dolog történt. Ezt tették a filiszteusok is. Ez a fajta próba bölcsnek mondható a részükről.
Mikor újra Sámuelről beszél az ige, kiderül, hogy ő jó bíra és igaz próféta. Papi családból származik, apja, Elkana, Efraimban lakott, s azt feltételezhetjük, hogy ő is pap volt, Lévi törzséből való. Olvassuk, hogy Sámuel fiai nem Isten útján jártak, és itt megmutatkozik, milyen fontos, hogy a kereszténység Istent atyának, apának írja le, sosem nagyapának. Istennek csak gyermekei vannak, unokái nincsenek. Ez azt jelenti, hogy mindannyiunknak, minden nemzedéknek újra és önként kell választania őt. Sámuel fiai nem választották Istent atyjuknak, hanem Éli fiaihoz hasonlóan, apjuk érdeméből akartak részesedni – de ők maguk megkeményítették szívüket az Úr felé, ami tragikus. Sokan vagyunk ebben a bibliaolvasó közösségben, akik teljes szívvel vágyakoznak Isten után, függetlenül attól, hogy mennyi ideje tértünk meg. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy sok szülő nagyon szomorú, amiatt, ami a gyermekeikkel történik. Ismerem ezt a szívbeli szomorúságot, mert a nevem Kornél atya, és ez az „atya” szó valóságos jelentéssel bír. Tudjuk, hogy a papok atyaként való szólítása az Ószövetségig megy vissza, ahol kezdetben a családapák voltak a családok papjai, majd a levita papokat választotta Isten, hogy az emberek, Izrael közösségének lelki atyjai legyenek. Az Újszövetségben pedig a papok a plébánia közösség lelki atyjai.
Borzasztóan nehéz nektek szülőként, nekem lelki atyaként, ha nem látjuk gyermekeinkben az élő hitet. Egyszer egy pap azt mondta húgának: nem lennék képes szülő lenni, mert annyira aggódnék, hogy a gyerekem bármikor is megsérülhet. Erre ő azt válaszolta, hogy igen, az is nehéz, ha fizikailag sérülnek meg, de az még jobban fájna, ha a lelkük veszne el. Erre a pap: „köszönöm, hogy eszembe juttattad ezt.” Szép, hogy a húga az, aki emlékezteti a pap bátyját, hogy az élő hitünk a legfontosabb… Ezért szörnyű látnunk, mikor az életünkben fontos, szeretett emberek elfordulnak az Úrtól. Vagy sohasem ismerték meg a jóságát, szeretetét, vagy csak természetesnek vették és nem viszonozták. Ezért egyesítsük szíveinket és imádkozzunk mindazokért a szeretteinkért, akik elfordultak az Úrtól, eltávolodtak az Egyháztól!
Az utolsó esemény, ami a mai részben történik, hogy a nép királyt kér Sámueltől. Ez a visszautasítás témájához vezet. Látunk embereket, gyerekeket, ahogy visszautasítják a hitet. Ez fájdalmas. Itt Izrael népe mondja azt, hogy olyanok akarunk lenni, mint a körülöttünk élő népek, mi is királyt akarunk. Isten azt mondja Sámuelnek, hogy ne keseredjen el, mert nem Sámuelt, hanem Őt utasítják el ezzel a kérésükkel. Isten célja és terve az volt, hogy Ő lesz a királyuk, aki védelmezi, vezeti, táplálja őket és harcol értük. És most azt látja, hogy nem akarják Őt… Sámuel figyelmezteti a következményekre a népet: a király szolgálatába állítja majd a fiaikat és lányaikat, tizedet fog kérni, saját magát és családját fogja előtérbe helyezni és róluk gondoskodik majd, a népnek pedig a maradék jut… Mégis azt mondják, hogy ez kell nekik, mert hasonlóak akartak lenni a körülöttük élőkhöz.
Ez a mi életünk története is. Nekünk is mondja az Úr, hogy „hadd vezesselek, hadd tápláljalak és védelmezzelek, hadd legyek az Istened”. És mi gyakran más istent választunk. De még így is megtapasztalhatjuk, hogy Isten a megtört vágyainkból is hihetetlen dolgokat tud kihozni. Ide majd később térünk vissza, mert holnap, a 99. napon, a János-evangéliumot kezdjük el. Az első találkozásunk jön a Messiással, az Újszövetséggel! Már nagyon várom.
Imádkozzatok egymásért és értem, én is imádkozom értetek minden egyes nap.
