97. nap: Sámuel próféciája

Sámuel meghívása.

A kis Sámuel Éli felügyeletével szolgálta az Urat. Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát; jelenést sem lehetett gyakran látni. Az egyik nap mégis történt, hogy Éli a szokott helyén aludt. A szeme már kezdett gyengülni, nem sokat látott. Isten lámpája még nem aludt ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” „Itt vagyok” – felelte. Azután odafutott Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Az ezt válaszolta: „Nem hívtalak, feküdj le és aludj.” Elment, és lefeküdt aludni. Az Úr azonban újra szólította: „Sámuel!” És Sámuel fölkelt, odament Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ez azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le, és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. Az Úr most újra szólította Sámuelt, harmadszorra. Fölkelt, odament Élihez, és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Éli Sámuelnek: „Menj, feküdj le, és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Beszélj, Uram, szolgád figyel!” Sámuel elment, és nyugovóra tért a helyén.
Akkor megjelent az Úr, elé állt, és szólította, mint előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Beszélj, szolgád figyel!” Akkor az Úr azt mondta Sámuelnek: „Nézd, olyat teszek Izraelben, hogy aki csak hallja, annak mindkét füle csengeni fog tőle. Azon a napon valóra váltom Élin mind, amit házára kimondtam, elejétől végig. Neked kell hírül adnod neki, hogy minden időre kimondtam házára az ítéletet, mert tudta, hogy fiai káromolták Istent, mégsem tiltotta meg nekik. Azért megesküdtem Éli házának: Éli házának bűnéért sem véres áldozat, sem ételáldozat nem engesztel ki soha.”
Sámuel egész reggelig fekve maradt. Akkor kinyitotta az Úr házának kapuját. De Sámuel félt Éli előtt mutatkozni. Éli azonban odahívta magához Sámuelt. Így szólította: „Sámuel, fiam!” „Itt vagyok” – felelte neki. Erre megkérdezte tőle: „Mit mondott neked? Ne titkolj el előlem semmit. Isten ezt meg azt tegye veled, ha valamit eltitkolsz előlem abból, amit mondott neked.” Sámuel tehát elmondott mindent, és nem hallgatott el semmit. Erre Éli azt mondta: „Ő az Úr! Tegye, ami tetszik neki!”
Sámuel felnőtt, és vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. Dántól Beersebáig egész Izrael megtudta, hogy Sámuelt az Úr prófétájává választotta. Az Úr továbbra is Silóban jelent meg, mert megnyilatkozott Sámuelnek.

2. A SZÖVETSÉG LÁDÁJA A FILISZTEUSOKNÁL

Izrael fiainak veresége és a láda zsákmányul ejtése.

Sámuel szava egész Izraelnek szólt. Éli nagyon megöregedett, s fiai folytatták üzelmeiket az Úr színe előtt. Abban az időben Izrael hadba vonult a filiszteusok ellen, és Eben-ha-Ezer mellett ütött tábort. A filiszteusok Afek közelében táboroztak. A filiszteusok csatasorba álltak Izrael ellen. Nehéz küzdelem volt, és Izrael vereséget szenvedett a filiszteusoktól: mintegy négyezer ember elesett a nyílt mezőn a csatában. Amikor a nép visszatért a táborba, Izrael fiainak vénei így szóltak: „Miért engedte meg ma az Úr, hogy a filiszteusok legyőzzenek bennünket? Ide hozzuk Silóból Istenünk ládáját, akkor eljön közénk, és kiszabadít minket ellenségeink kezéből.” A nép tehát elküldött Silóba, és elhozatta onnan a Seregek Urának ládáját, aki a kerubok fölött trónol. Éli két fia, Hofni és Pinchász kísérte a ládát. Amikor az Úr ládája a táborba ért, egész Izrael örömujjongásban tört ki, úgyhogy beleremegett a föld. A filiszteusok hallották az örömujjongást, és megkérdezték: „Mit jelent a héberek táborában ez a hangos ujjongás?” Amikor megtudták, hogy az Úr ládája a táborba érkezett, a filiszteusokat félelem fogta el, mert azt mondták: „Istenük eljött hozzájuk a táborba.” És így beszéltek: „Jaj nekünk, hisz ilyen még nem fordult elő! Jaj nekünk! Ki szabadít ki minket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki az egyiptomiakat mindenféle csapással sújtotta a pusztában. Szedjétek hát össze minden erőtöket, és legyetek férfiak, filiszteusok, nehogy a héberek szolgaságába kerüljetek, amint ők voltak a ti szolgaságotokban. Bizonyuljatok férfinak, és harcoljatok!” A filiszteusok küzdöttek, és Izrael fiai vereséget szenvedtek. Menekültek, ki-ki a maga városába. Vereségük nagyon súlyos volt: Izrael fiai közül harmincezer gyalogos elesett. Az Isten ládáját is zsákmányul ejtették, és Élinek mindkét fia meghalt, Hofni is, Pinchász is.

Éli halála.

Benjamin fiai közül az egyik elmenekült a csatatérről, és még aznap Silóba ért. Ruhája meg volt szaggatva, és hamu volt a fején. Amikor megérkezett, Éli ott ült egy széken a kapuban, és leste az utat, mert szíve aggódott az Isten ládájáért. Amikor az ember odaért, és elmondta a városnak a hírt, az egész város jajgatásban tört ki.
A nagy jajgatás hallatára Éli megkérdezte: „Mit jelent ez a nagy zajongás?” Erre az ember sietve odament hozzá, és elmondta Élinek a hírt. Éli kilencvennyolc esztendős volt, és szeme elhomályosult, úgyhogy már nem látott semmit. Az ember jelentette Élinek: „A táborból jövök, ma menekültem el a csatából.” Az megkérdezte: „Mi történt fiam?” A hírhozó ezt válaszolta: „Izrael megfutamodott a filiszteusok elől. A nép súlyos vereséget szenvedett, a két fiad elesett, és az Isten ládáját is zsákmányul ejtették.” Amikor az Isten ládájáról beszélt, ez hátraesett a széken, keresztben, a kapun át, kitörte a nyakát, és meghalt, mert már öreg volt, és elnehezült. Negyven esztendeig kormányozta Izraelt.

Pinchász feleségének halála.

Menye, Pinchásznak a felesége áldott állapotban volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta az Isten ládája zsákmányul ejtésének, apósa és férje halálának hírét, összeesett, és szült, mert hirtelenül rájöttek a fájások. Mivel haldoklott, a körülötte levő asszonyok így beszéltek hozzá: „Ne aggódj, fiút szültél!” De nem felelt, nem vetett rá ügyet. A fiút Ikabodnak nevezte el. Ezzel azt akarta mondani, hogy „odavan Izrael becsülete”, az Isten ládájának, valamint apósának és férjének elvesztése miatt. Így beszélt: „Kiveszett Izraelből a becsület, mert zsákmányul ejtették az Isten ládáját.”

A láda a filiszteusok kezén.

A filiszteusok tehát zsákmányul ejtették az Isten ládáját, és Eben-ha-Ezerből Asdódba vitték. Ráadásul fogták a filiszteusok az Isten ládáját, aztán Dágon templomába vitték, és Dágon mellett állították fel. Amikor azonban Asdód lakói másnap fölkeltek, és Dágon templomába mentek, lám, Dágon ott feküdt arccal a földön az Úr ládája előtt. Fölemelték Dágont, és visszatették a helyére. Ám amikor a következő nap korán fölkeltek, lám, Dágon újra ott feküdt arccal a föld felé fordulva az Úr ládája előtt. Dágon feje és két keze ott volt levágva a küszöbön, csak a törzse maradt meg Dágonnak. Ezért Dágon papjai és akik Dágon templomát látogatják, mind a mai napig nem lépnek Asdódban Dágonnak a küszöbére.
Az Úr keze súlyosan ránehezedett Asdód lakóira. Rémületbe estek, mert daganattal sújtotta őket, Asdódot és környékét. Amikor Asdód lakói látták, mi történt, kijelentették: „Izrael Istenének ládája nem maradhat tovább körünkben, mert keze súlyosan ránk és istenünkre, Dágonra nehezedett.” Ezért mind összehívták a filiszteusok vezéreit, és megkérdezték tőlük: „Mit csináljunk Izrael Istenének ládájával?” Így határoztak: „Gátba kell vinni Izrael Istenének ládáját.” Oda vitték hát Izrael Istenének ládáját. Amikor azonban elvitték oda, az Úr keze ránehezedett a városra, és nagyon nagy rémületet keltett. Lesújtott a városbeli férfiakra, apraja-nagyjára, úgyhogy daganatok keletkeztek rajtuk. Ekkor Ekronba küldték a ládát. Amikor Isten ládája Ekronba ért, Ekron lakói felkiáltottak: „Azért hozták ide Izrael Istenének ládáját, hogy egész népemmel együtt elpusztítsanak!” Aztán mind összehívták a filiszteusok vezéreit, és így szóltak hozzájuk: „Vigyétek vissza Izrael Istenének ládáját a helyére, és ne pusztítsatok el engem s népemet.” Mert nagy halálfélelem uralkodott az egész városban, annyira rájuk nehezedett az Úr keze. Azokon az embereken ugyanis, akik nem haltak meg, daganatok keletkeztek, és a város jajkiáltása az égig hatolt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat