79. nap: Zarándok-zsoltárok – Biblia egy év alatt podcast

Korszak: Pusztai vándorlás

Ima

Mennyei Atyánk! Köszönjük neked, hogy velünk vagy ebben a folyamatban. Te hívtál meg minket arra, hogy napról napra olvassuk igédet. Urunk, Istenünk, mindig te vagy az, aki megszólítasz és elhívsz minket. Mindig te vagy, aki kezdeményez. Te vagy, aki előbb szeretsz minket, és a mi válaszunk, szeretetünk, a mi odafigyelésünk mindig csak felelet a te meghívásodra. Abból tudjuk, hogy kiválasztottál és szerettél minket, hogy most a te szavaidat olvashatjuk. Kiválasztottál minket, vezetsz minket és küzdesz a mi szívünkért. Folyamatosan küzdesz értünk még így is, hogy megtörtek és gyengék vagyunk. Segíts nekünk viszontszeretni téged! Segíts nekünk olyan emberekké válni, akik nem ellened harcolnak, hanem a te oldaladon, veled és érted! Jézus nevében kérünk, segíts minket helyesen szeretni téged és a körülöttünk élő embereket is! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Számok könyve 34. fejezetének végén Kánaán földjének határait látjuk: délen eddig tart, keleten addig tart, és így tovább. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy az ígéret földje nem valami elvont eszme. Lehet, hogy a modern korban néha metaforává vagy szimbólummá válik, de az ókori világban, az Ószövetség népe számára nagyon is konkrét valóság volt. Kézzelfogható. Ettől a ponttól addig a pontig tart.

Ez rendkívül fontos számunkra is. Egyrészt emlékeztet arra, hogy ez igaz történet. Történelmi valóság. Izrael népe több mint négyszáz évig rabszolga volt Egyiptomban. Negyven évig vezette őket Isten a pusztában, majd egy meghatározott időben beléptek egy meghatározott földre, és ott éltek meghatározott módon.

A zsidóság és a kereszténység történelmi vallások. Időben és térben történtek meg, konkrét emberekkel. Isten így lépett be a történelembe, így cselekedett értük és általuk. Ez arra is emlékeztet, hogy a hit nem szakad el a mindennapi élettől. Nem szakad el az anyagtól, az időtől, a tértől. Éppen ellenkezőleg: ezekbe ágyazódik bele.

Mi, emberek test és lélek vagyunk. Anyag és szellem együtt. Nem egyik vagy másik, hanem mindkettő egyszerre. A zsidó–keresztény hit is ilyen: mélyen spirituális, de ugyanakkor nagyon is konkrét, anyagi valóság. Ég és föld találkozása.

A Második Törvénykönyvben Mózes végső áldása következik. Érdekes, mert vannak törzsek, akik nagyon erőteljes áldást kapnak, mások kevésbé. Az első Ruben törzse: „Ruben maradjon életben s ne haljon meg, éljen kisszámú harcosa!” Ez az áldás kicsit kurtára sikerült: „éljen és ne haljon meg”. De utána Júda, Lévi, József sokkal bőségesebb áldásban részesülnek. Érdekes kontraszt.

És ott van a 120. zsoltár, amelyet ma imádkoztunk. Ez az első a zarándokénekek közül. A 120. zsoltártól a 134-ig találjuk ezeket a zarándokénekeket. A héber nevük: „Sir ha-Ma’alot”. Az Izraeliták ezeket akkor énekelték, amikor felmentek Jeruzsálembe a három nagy zarándokünnepre: a pászka ünnepére, a hetek ünnepére (pünkösd) és a sátoros ünnepre.

Izrael népének évente háromszor „fel kellett mennie” Jeruzsálembe, hogy a templomban imádja az Urat. Jeruzsálem mindig „fent” van – még akkor is, ha északról érkeznek, akkor is felmennek, mert a hegyvidéken fekszik, a Sion hegyén. Ezért zarándokénekek: felfelé haladva imádkozták őket.

A hagyomány szerint a második templom idején tizenöt lépcső vezetett fel, és minden lépcsőfokon egy-egy zsoltárt imádkoztak – lépésről lépésre emelkedve Isten háza felé.

Érdekes, hogy ezek a zsoltárok nem egyformák. Vannak öröménekek, hálaadó zsoltárok, bizalommal teli imák. Vannak prófétai zsoltárok, bölcsességi zsoltárok, királyzsoltárok. A mai, 120. zsoltár panaszének – a szorongattatás idején mondott ima. Mégis Isten jelenlétéről tanúskodik.

A következő napokban végigimádkozzuk ezeket a zarándokénekeket: a 79. naptól a 90. napig. Mindegyik magában hordozza az élet nagy örömeit és nagy megpróbáltatásait – de mind egy irányba mutat: Isten temploma felé, az ő jelenléte és az ő imádása felé.

Ez fontos emlékeztető: jó időkben és rossz időkben, örömben és szenvedésben, próbatételekben és hálaadásban arra vagyunk meghívva, hogy imádjuk Istent. Mert az imádásban fedezzük fel igazán, kik vagyunk. Isten nem „nyer” semmit az imádásunkkal – sokkal inkább minket alakít át. Bizonyos fajta emberré, bizonyos fajta közösséggé formál. És ez hatalmas ajándék.

Ahogy folytatjuk ezt az utat, nemcsak imádjuk Istent, hanem imádkozunk egymásért is. Remélem, tudjátok, és el is hiszitek, hogy minden egyes nap imádkozom értetek. És tudom, hogy sokan közületek imádkoztok értem. Ezt nagyon köszönöm!

Ne feledkezzünk meg egymásról! Lehet, hogy az én hangomat hallod, de mások is hallják ezeket a szavakat, és lehet, hogy valakinek ma különösen nagy szüksége van a te imádra.

Az egyik hallgatónkról tudom, hívjuk most őt Laurának, hogy egy barátja az ő tudta nélkül imádkozott érte egy héten keresztül. Képzeljétek, Laura azt élte meg, hogy ezen a héten jobban mennek a dolgai, minden jobban sikerül, mint előző héten, sőt hetekben. Mivel időközönként beszélgetnek ezzel a barátjával, rákérdezett, hogy nem imádkozott-e érte, mert azt érezte, hogy mintha valaki imaháttérrel támogatná őt. Jó volt Laura megérzése, mert barátja, aki egy másik településen él, tényleg imádkozott érte. Minden nap egy héten keresztül. Látjátok, itt van ez a kis tanúságtétel, amely megmutatja, hogy az egymásért mondott imának ereje van. Isten meghallgatja. Az ima fontos eszköz a szellemi harcban és az élet minden területén. Ha máskor nem, akkor a podcast elején elhangzó 35 másodperces bevezető alatt is imádkozhatsz a többiekért egy Miatyánkot vagy Üdvözlégyet, vagy saját szavaiddal. Mennyivel hasznosabb, mint átugorni…

Szóval ne feledkezzünk meg egymásról, miközben folytatjuk a Biblia egy év alatt zarándoklatát.