56. nap: Féltékeny férjek – Biblia egy év alatt podcast

Korszak: Pusztai vándorlás

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk és dicsőítünk téged! Köszönjük mai igédet és hűséged! Urunk, Istenünk, mi oly sokszor vagyunk hűtlenek és te mégis türelmes vagy hozzánk. Mi megbízhatatlanok vagyunk, de te állhatatos vagy. Rendületlenül szeretsz minket. A mai napon is dicsérünk téged és megköszönjük, hogy szólsz hozzánk, hogy velünk vagy. A miénk vagy, a mi Istenünk. És nem szégyellsz bennünket, ahogy a Zsidókhoz írt levélben áll: „Isten nem szégyelli, hogy Istenüknek hívják” (11,16). Nagyon hálásak vagyunk ezért.

Jézus nevében kérünk, segíts minket, hogy mi se szégyelljük soha, hogy hozzád tartozunk, hogy a te legelődnek a nyája vagyunk, akiket kiválasztottál.  Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Számok könyve 5. fejezetében, miután szó esett a tisztátalanok kiutasításáról és a kártérítésről, a következő alcím a féltékeny férjekről szól. Fontos, hogy a féltékenység szó szerepel itt, arra utalva, hogy a férjnek igazából nincs bizonyítéka a feleség hűtlenségéről. Ez újra egy olyan része a Szentírásnak, ami egy mai érzékeny lelkű olvasóban megütközést kelthet. De emlékezzünk csak vissza Isten pedagógiájára: Ő mindig onnan kezdi az ember tanítását, ahol az a saját kultúrájában tart, s onnan emeli fel őt. Ha így tekintünk a szövegre, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a régi világban az asszony teljesen a férj fennhatósága alatt állt. Tehát, ha a férfi csak vádolta az asszonyt – bizonyíték nélkül –, akkor is bármit megtehetett vele. És itt lép be Mózes törvénye, hogy ezt többé ne lehessen megtenni. Tudjuk a Teremtés könyvének 3. fejezetéből, hogy az ember bukásának következménye ez a feszültség is, ami férfi és nő, férj és feleség között fennáll. A férfi gyakran érez arra kísértést, hogy uralkodjon az asszony felett, hogy használja őt. A most olvasott törvény részben orvosolja ezt a helyzetet. A férjnek egy közvetítőt kell keresnie, el kell vinnie a feleségét a paphoz. Itt megint egy olyan rész jön, amin ma megütközünk: istenítélet próbája alá vetik az asszonyt. Hasonlíthat ez a középkori boszorkányüldözés próbájára vagy egy Monty Python jelenetre, ahol az hangzik el, hogy ha lebeg, akkor boszorkány, ha elsüllyed, akkor nem, és persze, ha elsüllyed, akkor meghal. Őrület…

Az istenítélet eljárása mégis viszonylag gyakori volt a múltban. Lehet, hogy nem a legjobb módszer, de nézzük meg, mi történik a Számok könyve szerinti istenítélet próbája során: az asszony megissza a némi porral vagy a féltékenységért felajánlott ételáldozat árpalisztjével kevert vizet, és ahhoz, hogy bűnösnek nyilvánítsák, természetfeletti beavatkozásnak kellett történnie. Rendszerint megitta és teljesen jól volt utána. És itt a lényeg. Van itt egy kiegyensúlyozottság, ami a Szentírás zsenialitása, még ha számunkra problematikusnak tűnik is, mivel egyrészt nem engedi át a teljes hatalmat a férfinak az asszony fölött: a férfinak egy közvetítőhöz kell vinnie az asszonyt és alá kell rendelnie magát egy magasabb törvénynek. Mindketten a törvény hatálya alá tartoznak. Másrészt, maga a próba menete, ami bár számunkra igazságtalannak tűnhet, mégis épp ellenkezője a Monty Python szatírának, mert a Szentírásban ahhoz kell csodának történni, hogy bűnösnek nyilvánítsák, tehát maga a próba menete sokkal inkább védi a nőt, mintsem fenyegetné. Remélem, ez világos így. Hiszen normális esetben megitta a porral vagy liszttel kevert vizet és semmi nem történt. Ez gyakorlatilag a védelem szerepét játszotta a féltékeny férjjel szemben. A féltékenység minden kultúra része volt, és arra is nagy szükség volt, hogy a házastársi hűség szent legyen egy ilyen pusztában élő közösség esetében, akik épp most szabadultak a rabszolgaságból, és nem tudták, hogyan kell szabad ember módjára élni. Isten így kezdi el tanítani őket. Ha meghökkent is bennünket, ne feledjük, hogy ez egy lépés a nagyobb egyenlőség felé, egy lépés a férfi és nő közötti nagyobb megbecsülés és tisztelet útján.

Ahogy tegnap említettem, a Második Törvénykönyv a pusztai vándorlás legvégét hozza elénk. Az eltelt 38 év után Mózes emlékezteti a népet, hogy mi is történt a Hóreb hegyénél, azaz a Sínai hegynél az első évben, mikor Isten a tűzből beszélt hozzájuk. A nép így reagált: „Mózes, te beszélj az Úrral, mert ez nekünk túl megrendítő, hogy Isten beszél hozzánk ebből a tűzből a hegyen.” Ezzel kapcsolatban két megjegyzés. Az Úr szemtől szemben beszélt velük, és mégis, más helyeken azt látjuk, hogy Mózes azt mondja Istennek, hogy hadd lássam arcod! Mire az Úr azt feleli, hogy „nem láthat ember engem úgy, hogy életben maradjon”. Hogyan lehetséges ez a kettősség? A héber kifejezés szerint az Úrral való szemtől szembeni beszélgetés nem feltétlenül jelenti azt, hogy Isten felfedte teljes dicsőségét az embernek. Annyit jelent, hogy bensőséges módon, mint személy a személlyel beszél Mózessel. Azt jelenti, hogy Isten, mint személy beszél a népéhez, egy személyes, bensőséges hangvétellel.

A másik megjegyzésem a tízparancsolat első parancsához kapcsolódik: Ne csinálj magadnak faragott képet! Ez a parancs félreértésre szokott okot adni a katolikusokkal kapcsolatban. Azt mondják rólunk, hogy mi képeket meg szobrokat imádunk, tehát megszegjük ezt a parancsot. 

A Katolikus Egyház Katekizmusa kiemeli, hogy nem azért készítünk képet, hogy imádjuk. A 2130. cikkelyben ezt mondja: „Isten már az Ószövetségben is megparancsolta vagy engedélyezte olyan képek használatát, melyek jelképesen az üdvösséghez vezetnek a megtestesült Ige által: ilyen a rézkígyó, a frigyláda és a kerubok”. Tehát, amiről beszélünk, az nem egy szigorú vagy abszolút tiltása a képkészítésnek, hanem az ellen szól, hogy olyan képet készítsünk, amit imádunk.

Továbbá a Katekizmus következő, 2131. cikkelye azt mondja, hogy „a megtestesült Ige misztériumára támaszkodva” igazolhatóak az ábrázolások. Ez arra utal, hogy Isten testté lett, tehát a láthatatlan Isten láthatóvá vált. A katekizmus ezt írja: „a Niceában összeült egyetemes zsinat 787-ben igazolta a képrombolókkal szemben a képek tiszteletét: és nemcsak Krisztus, hanem Isten anyjának, az angyaloknak és a szenteknek a képeit is. Isten Fia megtestesülésekor a képek új üdvrendjét hozta el”.  Így érthető, hogy a katolikusok képtisztelete nem megy szembe az első parancsolattal.

Ha ezzel kapcsolatban bármilyen bizonytalanságunk lenne, gondoljunk arra, hogy a szavak is hasonló módon működnek. Mit értek ez alatt? A szavak is olyan dolgok, amelyeket mi hozunk létre, és amelyek azt a valóságot jelenítik meg, amit ki akarunk fejezni. Nem imádjuk a Bibliát, mégis rendkívüli tisztelet övezi. És mit tartalmaz a Biblia? Olyan szavakat, amelyek önmagukban nem azonosak Istennel, mégis azt közvetítik, amit Isten kinyilatkoztatott számunkra.

Ez a hasonlat, amelyet itt próbálok megvilágítani. Van egy képünk Jézusról a kereszten. Van egy képünk Jézusról egy ikonon. És van egy képünk Jézusról, amely a Biblián keresztül jut el hozzánk. Ezek közül egyik sem sérti a képek készítésére vonatkozó parancsolatot, mert mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy maga az Ige — vagyis a lapokon szereplő szavak — nem azonosak magával az Igével, a Logosszal. Ahogyan a keresztre feszítés képe vagy egy ikon képe sem maga az Ige, hanem egyszerűen az igazságot jelenítik meg. A valóságot ábrázolják — a mi korlátozott, emberi törékenységünk módján.

Remélem, hogy mindez érthető. De ismét mondom: folytatjuk ezt az utat, és ha eljutottál az 56. napig, nagyon büszke vagyok rád. Továbbra is imádkozni fogunk egymásért. Kérlek, imádkozz értem is! Én minden egyes nap imádkozom érted, mert ez a közösség — mindazok közössége, akik napról napra együtt járják végig a Biblia egy év alatt útját — minden eltelt nappal egyre erősebbé válik és egyre szorosabban kovácsolódik össze. Még akkor is, ha néha kimarad egy nap: semmi gond, pótold be, és haladj tovább — mert akkor is úton vagyunk, akkor is megyünk előre.

Minden egyes nappal ez a közösség egyre inkább formálódik és megerősödik. Lehet, hogy ahogy telnek a napok, néha kevesebben maradunk, de hűségesek maradunk, mert Isten is hűséges. Kitartóak maradunk, mert Isten kitartó. És még akkor is, amikor elesünk, újra fel tudunk állni, mert a mi Urunk, az Isten ott találkozik velünk, ahol elestünk.