309. nap: Imádság a megholtakért
Korszak: Makkabeus-felkelés
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és áldunk téged. Köszönjük ezt a napot és köszönjük, hogy eljutottunk a 309. napig. Köszönjük a hűséget, amit adsz nekünk. Te mindig hűséges vagy, még akkor is, amikor mi nem vagyunk azok. Amikor eltévelyedünk, te hűséges vagy. Amikor bizonytalanok vagyunk, te sziklaszilárd alap vagy. Segíts a gyengeségünkben, a bizonytalanságunkban, és hogy lássunk téged, az igaz Istent; Jézus Krisztust, akit elküldtél; és a Szentlelket, aki napról napra mellettünk áll, vigasztal és erősít minket! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
A Bölcsesség könyvében a bálványimádásról olvastunk tanításokat. Nagyon tetszik nekem, ahogy a könyv szerzője felvette a harcot a bálványimádókkal szemben. A favágó kivág egy fát, hogy megmunkálja, a keletkező hulladékból pedig emberi vagy állatalakot farag. Ezután felteszi a falra és imádkozik hozzá. Nagyon tetszik, ahogy leírja: „…nem restell az élettelen dologhoz szólni. Az erőtlenhez könyörög egészségéért. A holthoz esedezik életért, a tehetetlenhez fordul segítségért, szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani. Keresetéhez, munkájához, mestersége sikeréhez attól kér erőt, aminek keze erőtlen” (Bölcs 13,17-19). Vagyis kiemeli, hogy mekkora őrültség bálványokhoz folyamodni segítségért, e helyett az élő Istenhez kellene fordulnunk. Sőt, az is nagy ajándék ebben a 13. fejezetben, amikor leírja, hogy ha szemléljük a teremtett világot, a természet szépségeiből már arra kellene következtetnünk, hogy Isten létezik, Ő valóságos és Ő teremtett mindent. „Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket” (Bölcs 13,5).
Ha Isten teremtményei gyönyörűek, akkor milyen lehet Ő? Ha úgy gondolod, hogy az alkotásai bölcsek, intelligensek és hatalmasok, akkor milyen lehet ezeknek a teremtője? Mégis azt olvassuk, hogy inkább az alkotáshoz imádkoztak és nem a világmindenség Alkotójához.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

A bálványimádás azonban mindannyiunknak kísértés. Talán fel sem tűnik, hogy valamit Isten elé helyezünk. Ami fontosabb nála, vagy a törvényénél. Lehet, hogy nem szegezzük ki a falra azzal a tudatos döntéssel, hogy mi pedig most bálványt fogunk imádni. Sok esetben jó dolgokból csinálunk bálványokat. A bálványimádás nem gonosz dolgokat istenít. Kellemes és alapvetően jó dolgok kerülnek a bálványimádás középpontjába. Egy kis előny, okosban megoldott dolgok, amire csak legyintünk, hogy „ez még belefér”, „mindenki ezt csinálja”, csak hogy ezzel szembemehetünk Isten akaratával, és máris benne vagyunk a bálványimádásban. Erre hajlamosak vagyunk, ebben az értelemben bálványimádó szívünk van, és itt kérnünk kell az Úr kegyelemét. Kérjük, hogy mentsen meg minket, hogy tegyen minket bölccsé és ne legyünk buták. Ne adjuk oda az életünket valaminek, amiért igazából nem éri meg odaadni az életünket.
A Makkabeusok második könyvének a 12. fejezetében rengeteg pusztításról, halottról, erőszakról és háborúról olvasunk. Valamint egy nagyon fontos keleti ortodox és katolikus dogma is megjelenik ebben a fejezetben. Krisztus után körülbelül 1500 évig minden kereszténynek alaptézise volt, hogy a halottakért lehet imádkozni.
Itt van Júdás, aki Odollam város ellen indul harcba. Sok zsidó ember meghal, de először megtartják a szombatot, majd másnap mennek összegyűjteni a holttesteket. Ekkor bálványoknak szentelt tárgyakat találnak a holtak ruhájába rejtve.
Értjük miről van szó? Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat őriztek a zsebükben, amiket a zsidók nem tarthattak volna maguknál, mert azt a törvény szigorúan tiltotta. Így egyértelművé vált Júdás számára, hogy emiatt haltak meg. Ez a következménye a bálványimádásnak.
Mit tesz erre Júdás Makkabeus? Imádkozik ezekért az emberekért és gyűjtést rendez. 2000 ezüstdrachmát küld Jeruzsálembe az értük végzendő engesztelő áldozat költségeire. Imádkozik a megholtakért. „Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra” (2Mak 12,43). Ha nem hitt volna a halottak feltámadásában, akkor felesleges lett volna imádkozni a már megholtakért.
A keresztények már a korai Egyházban is imádkoztak azokért, akik meghaltak. Ezt nagyon fontos megértenünk, mert mondhatnánk, hogy ha valaki a pokolra került, akkor azon már nem segít az ima. Ha valaki a mennybe került, akkor annak meg már nincs szüksége az imára, vagyis nem lenne értelme imádkozni érte. Azonban a kereszténység kezdetén már volt egy érvényes látásmód erről. Ha úgy halok meg, hogy jó a kapcsolatom Istennel, tehát a Menny lesz az osztályrészem, de mégsem állok egészen készen arra, hogy belépjek a jelenlétébe a bűneim miatt, akkor itt még végbemegy egy tisztulási folyamat. Sok protestáns felekezet hisz valamiféle tisztulásban, de mindegyik másként fogalmazza meg. Úgy tűnik viszont, hogy a létezését szükségszerűnek tartják.
C.S. Lewis – aki ugye, anglikán volt – sokat beszél erről, vagyis a tisztítótűz, a purgatórium létezéséről. El akartam kerülni ezt a szót, mert sok ellentmondás van körülötte. Azonban itt, a második Makkabeusok 12. fejezetében maga Isten igéje beszél a holtakért való imádságról, ami ugye értelmetlen lenne, ha valaki azonnal a pokolra vagy a mennybe kerülne. C.S. Lewis barátunk így beszél erről a Viták és vallomások című kötet 433. oldalán: „Lelkünk igényli a tisztítóhelyet, nem? Nem zúzná szét a szívünket, ha Isten azt mondaná nekünk: »Igaz, fiam, hogy bűzös a leheleted, sárosak és mocskosak a rongyaid, de mi jóságosak vagyunk, és senki sem fogja a szemedre vetni, nem is tüntetik el rólad. Lépj be a boldogságba«. Nem azt felelnénk erre: »Engedelmével, uram, ha nincsen ellenére, előbb megtisztálkodnék«. – »De az fájdalmas lesz.« – »Akkor is, Uram«.”
A katolikus Egyháznak van tanítása a tisztítótűzről és arról is, hogy a bűneinknek következményei vannak. Ha valakit megbántok, akkor ő sérül. Ha hazugságot terjesztek valakiről, akkor az a kapcsolat megromlik. A bűnnek az is következménye, hogy a saját szívemet is sebzem vele. Ez megváltoztat engem. Észreveszem, hogy nem tudom úgy szeretni Istent, ahogy Ő megérdemli. Ez bizony probléma és akadály.
A Mennyország nem csak egy olyan hely, ahol sétálgatunk és golfozunk, vagy ahol a kiskutyánkat visszakapjuk. Nem. Isten megáld minket. Ő szeret minket. Minden teremtményt megvált. Lesz-e golf a Mennyországban? Ha neked fontos a golf, akkor lesz. Lesz-e kiskutya a Mennyben? Ha ettől boldog vagy, akkor biztos lesz. De az igazság az, hogy nem lesz szükséged golfra vagy kutyára a Mennyben ahhoz, hogy boldog legyél. Miért is?
Mert a Mennyben mindenkinek megnyugszik a szíve. Mindenki megtalálja a szíve vágyát. Magát Istent. Mert a Mennyország maga az Isten. Meg persze a szentek közössége is, de a Mennyország elsősorban maga az Isten. Isten lesz minden mindenben – így olvassuk a Szentírásban. De amikor ott állok majd a végtelen Szeretet előtt, akkor rájövök valamire a szívemmel kapcsolatban. Rájövök, hogy nem szeretem Istent eléggé, nem állok készen. Természetesen szeretem Istent és ezt a földi életet is szeretem. De szeretem a bűneimet is, hiszen ha nem szeretném, nem követném el azokat.
Ez a valóság. Igazából nem akarom szeretni a bűneimet, nem kedvelem azokat, nem akarok dicsekedni velük. De szeretem Istent és ugyanakkor más dolgokat is, beleértve a bűneimet. Lássuk be, az életünkben Istennek néha vannak riválisai…
Ahogy a Bölcsesség könyvében olvastuk, Istennek vannak riválisai a szívünkben. Felismerem, hogy a szívemnek megtisztulásra van szüksége. Át kell formálódnia a szívemnek, úgy, hogy Istent mindenek felett szeressem. És erről szól a megtisztulás folyamata. Erről szól a tisztítótűz. Ez nem egy fizikai hely, inkább átmeneti állapot, ahonnan belépsz a Mennybe. Ez egy folyamat, amikor Isten kegyelme és irgalma által tisztul és gyógyul a szívem, és így tudom szeretni Istent úgy, ahogy Ő megérdemli. Nem gondolom, hogy ez az alaptétel ellentétben állhat bármilyen más tanokkal. Ez így logikus.
Még egy hasonlatot hadd mondjak. Van olyan, hogy az autó szélvédőjén vékony porréteg alakul ki, ami nem zavarja a kilátást. De az árnyékból kijőve egyszer csak olyan szögben esik rá a napfény, hogy hirtelen nem látok semmit. És azt veszem észre, hogy az előttem haladó autósok is ugyanezt tapasztalják, mire vadul spricnizni kezdik a szélvédőt, hogy lemossák róla a koszt. Én így képzelem el a végtelenül szerető Isten színelátásakor ránk ragyogó fényét, amely önkéntelenül arra sarkall bennünket, hogy meg akarunk tisztulni. Az Ő fényében minden másként látszik.
Ha magunkba tekintünk, rájövünk, hogy nem szeretjük Istent annyira, amennyire megérdemli. Valahogy át kell haladnia egy megtisztuláson a mostani énemnek, hogy olyan legyen, mint a mennybéli énem. Ennek van egy neve, és ez a tisztítótűz, vagyis a megtisztulás.
Nos, ez a mai nap bizony jó hosszúra sikerült. De szerettem volna külön is kiemelni ezt a tanítást. Lehet, hogy nehezen tudod elfogadni. Talán még soha nem hallottál róla. Vagy lehet, hogy korábban nem igazán értetted, mit is jelent a tisztítótűz.
Remélem, hogy most egy kicsit világosabbá vált számodra. De ha mégsem, azt is megértem. Hiszen mindannyian úton vagyunk. Mindannyian haladunk előre a hit útján. És mindannyian ugyanazt kérjük az Úrtól: „Uram, tisztítsd meg a szívemet!”
Kedves bibliaolvasó társaim, imádkozom értetek. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is! Köszönöm.










Kedves Kornél Atya!Lehet hogy követtem el büntetés,nem is tudok róla,szeretném ha Isten megbocsátana és tiszta lélekkel mehessek tovább,ezért is imádkozom, és mindenkiért!