298. nap: Az élet ajándéka

Korszak: Makkabeus-felkelés

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük, hogy minden nap hívsz minket a te bölcsességed forrásához, valamint arra, hogy olyan tisztán lássuk a dolgokat, amennyire csak lehetséges. Köszönjük, hogy segítesz helyes és szilárd döntéseket hoznunk. Kérlek, segíts, hogy a te akaratodban, és igazságod fényében járjunk! Segíts úgy élnünk, hogy elnyerjük a szívünk bölcsességét! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Makkabeusok második könyvének magyarázatát a szöveg kontextusának bemutatásával kezdjük. Itt újra hallani fogjuk Antiokhusz Epifánész és a Makkabeusok történeteit. A második könyv szerzője – úgy, hogy tudja, hogyan végződtek az események – az egészet újra bevezeti, oly módon, hogy egyszerre utal vissza a múltra és előre is.

Tudjuk, hogy Júdás Makkabeus és testvérei visszafoglalták a templomot, felszentelték, és meggyújtották az olajlámpákat, azok pedig nyolc napon keresztül égtek: ez a hanuka eredete. Kiszlév hónap huszonötödik napján ünneplik a templom megtisztítását. Ez érkezik majd a második könyvben újra. A levelek a második könyv elején bevezetik az egész könyvet, és meghívnak a sátoros ünnep megülésére. Elmondják, hogy „ez történt Jeruzsálemben, a templomban” és meghívnak, hogy ünnepeljük ezeket a jeles napokat. Ez egyfajta időhurok, hasonlóan a Második Törvénykönyvhöz, ahol újraolvastuk az oda vonatkozó egész történetet. Itt is megtörtént már a templom megtisztítása, mégis újra hívják a zsidó testvéreket az ünnep megtartására.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Ezenfelül a Nehemiáshoz kapcsolódó történetet is olvashatjuk, ahogy megtalálják a szent tüzet. Babilonba indulva réges-régen a papok elrejtették, de azon a helyen most csak valami üledékes folyadékot találtak. Ráöntötték az oltárra, és amikor a nap odasütött, fellobbant a láng. Ez egy gyönyörű jele Isten hűségének. A tűz, amely úgymond, folyadékká változott, újra kigyúl. Ez Isten népére mutat. Ők voltak a tűz. Szövetségben vannak Istennel, az ígéret földjén élnek, majd fogságba kerülnek. Abban az időben „elalszanak” – bár természetesen Isten ekkor is dolgozik velük –, majd visszatérnek a templomhoz, Sion hegyéhez és újra tűzzé lesznek. 

Holnap pedig arról olvasunk, hogy Jeremiás elrejti a ládát, ami viszont már egy teljesen másik történet, hiszen erről sehol máshol nem hallhattunk a Bibliában.

Sirák fiának könyvével kapcsolatban sok feleség gondolhatja, hogy „Na, ez a sirák fia elásta magát előttem. Folyamatosan a zsörtölődő, panaszkodó feleségekről beszél”. Viszont sokkal inkább emeljük ki ezt: „Neved fiak őrzik s városalapítás, de még inkább, hogyha bölcsességet találsz. Az állattenyésztés és kertészkedés növeli hírneved, de jobban, mint ezek, egy kedves feleség” (Sir 40,19). Tehát sok gyermek, városépítés, állattenyésztés vagy név? Áh… Mindegyik eltörpül egy jó feleség mellett. Továbbmegy: „Szép, ha két jóbarát egymást kísérgeti, de még szebb, ha ezt férj és feleség teszi” (Sir 40,23). A szerző sokszor dicséri a nagyszerű kapcsolatot férj és feleség között, s hogy a házasság áldásai milyen hihetetlenek lehetnek.

Sirák fia végigvesz olyan dolgokat, amik jók. Emlékezhetünk, hogy tegnap arról beszéltünk, hogy Isten minden alkotása jó, de rosszra is használható. A 40. fejezetben még ennél is továbbmegy. Felsorol rengeteg jó dolgot, majd hozzáteszi, hogy vannak még jobbak is. Van jó, és van kitűnő. Jó élete van az önmagára támaszkodó embernek és a munkásnak, „de mindkettőnél jobban jár, aki kincset talál.” (Sir 40,18). „A bor és a zene vidítják a szívet, de a bölcsesség szeretete még inkább. A furulya és a hárfa széppé teszi a dalt, de mindkettőnél jobban a tiszta hang” (Sir 40,20-21). Van valami nagyszerű ezekben a felismerésekben. A világ tele van jó dolgokkal, a mi dolgunk viszont, hogy a legjobbakat válasszuk. Egy világban, ami tele van jó dolgokkal, nem engedhetjük, hogy ezek a legjobbak útjába álljanak. Nem engedhetjük, hogy a „jó” a legfontosabb dolgok elé kerüljön, amiknek valóban prioritást kellene élvezniük. 

A 41. fejezetben a halálról van szó. Nem tudom, hogy közülünk hányan gondolnak gyakran a halálra. Néha azonban elkerülhetetlen. Egy nagy közösségben olvassuk most közösen a Bibliát, tehát lehet, hogy van valaki közöttünk, akinek egy szerettét épp a mai napon temetik. Lehet, hogy valaki épp egy kórházi szobában ül egy szeretett személy mellett, és miközben ő a Bibliát olvassa, a beteg állapota hirtelen kritikussá válik, esetleg meghal. Ha ilyen helyzetet élsz át, tudd, hogy nem vagy egyedül. Veled imádkozunk. Érted is imádkozunk most. 

Mégis, sokan vagyunk, akik nem foglalkozunk a halállal. Nem szánunk időt rá, hogy tudatosítsuk: a halál elkerülhetetlen. A 41. fejezetben a szerző azt írja: „Halál, mily keserű dolog rád gondolni, az embernek, aki nyugton ül házában, gondtalanul él, mindenben szerencsés, s még elég erős ahhoz, hogy egyedül egyék” (Sir 41,1). Milyen keserű a halál gondolata annak, aki épp békében élhet. Másik oldalról viszont: „Halál, milyen jó, hogy elküldenek ahhoz, aki szerencsétlen, s fogytán az ereje, az elaggott őszhöz, kit gondok gyötörnek, aki zsörtölődik, s már nincsen türelme” (Sir 41,2). Ha fájdalmak és megpróbáltatások közt élünk, láthatjuk úgy, hogy a halál jó.

Másoknak a halál gondolata egy keserű emlékeztető. Viszont a szerző továbbmegy, és azt írja: „Ne ijedj meg, amikor »állj!«-t kiált a halál, ez minden elődödnek s utódodnak vége. Úr adta sorsa ez minden élőnek, miért ócsárolnád a Magasságbeli végzését, hogy ezer év vagy száz, vagy talán csak tíz? Nincs az alvilágban panasz az életért” (Sir 41,3-4). Nagyon fontos ez számunkra. Minden nap egy óriási ajándék. Mindegy, hogy egy napig, vagy száz évig, netalán ezer évig él valaki – ahogy Sirák fia írja –, egyik napot sem érdemeljük meg. Mindegyik ajándék. Ez pedig néha összetöri a szívünket. Természetesen, ha valaki meghal, mielőtt felkészülhettünk volna rá – már ha fel lehet erre készülni –, úgy érezzük magunkat, mint akit kiraboltak, vagy átvertek. Valakit elvettek tőlünk – de a mélyebb igazság az, hogy valakit kaptunk a személyében, akit nem kellett volna feltétlenül megkapnunk. Valaki négyéves és meghal, mi pedig úgy látjuk, mintha elvették volna tőlünk. Ez igaz, és valóban összetöri a szívünket. Nem vitatkozunk ezzel a tapasztalattal, de a mélyebb igazság mégiscsak az, hogy valamit kaptunk, amit nem kellett volna feltétlenül megkapnunk. Négy év valakinek az életéből, ami nem járt nekünk. Persze, ez nem teszi könnyebbé az elválást, nem lesz könnyebb a gyászunk, nem fog kevésbé összetörni a szívünk. Viszont talán, mielőtt egy szerettünk halálának napja eljönne, ránézhetünk, ahogy szemben ül velünk egy asztalnál, vagy legalább felhívhatjuk, és elmondhatjuk: „Minden nap, amit veled töltöttem, egy ajándék volt, amit meg sem érdemlek”.

Sok szülő és nagyszülő hallgat most bennünket. Milyen csodálatos lenne, ha ránézhetnétek a gyermekeitekre, és elmondhatnátok nekik, bármennyi idősek is legyenek, hogy „minden egyes nap, amit veled tölthettem, ajándék volt. Nem volt magától értetődő, hogy ezt megkapom. És éppen ezért nem akarom eltékozolni. Nem akarom megvárni azt a pillanatot, amikor már nem leszel itt, és csak arra fogok tudni gondolni, amit elveszítettem. Most akarok itt lenni veled, rád nézni, és hálával emlékezni mindarra, amit ajándékba kaptam”.

Ugyanez igaz a házastársakra is. Férjek, nézzetek rá a feleségetekre! Feleségek, nézzetek rá a férjetekre! Barátok, nézzetek rá a barátaitokra!

És mindannyian forduljunk az Úrhoz, és mondjuk neki: „Istenem, bármilyen hosszú életet szánsz is nekem, végső soron te nem elveszed tőlem az életemet, hiszen az soha nem is volt igazán az enyém. Te ajándékoztad nekem. És most, Jézushoz hasonlóan, én is azt mondhatom: »Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.« Visszaadom neked azt, amit tőled kaptam.”

Nem is tudom… Ez olyasvalami, amin sokszor gondolkodtam, hogy mennyivel másabb a halálhoz való viszonyulásunk, ha nem amiatt szomorkodunk, amit elvesztettünk egy szerettünk halálával, hanem inkább hálát adunk azért az időért, amit együtt tölthettünk. És persze vigasztalásunkra szolgál, hogy a halállal nem ér véget semmi. Csak azt mondjuk, hogy viszlát és nem örökre búcsúzunk.

Tudom, hogy ebben a közösségben most is nagyon sokan gyászolnak, sokan élnek át veszteséget. Ezért szeretném, ha tudnátok: nem vagytok egyedül. Imádkozunk értetek. Valóban imádkozunk értetek. Én minden nap imádkozom a Biblia egy év alatt podcast hallgatóiért.

Kérlek benneteket, imádkozzatok egymásért, és értem is, valamint munkatársaimért is, a szerkesztőségért!