278. nap: Erő a gyengeségben
Korszak: Visszatérés
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged. Hálát adunk mindenért. Atyánk, kérünk téged Fiadnak, Jézus Krisztusnak nevében, hogy fogadd el a mai napon a hálánkat, dicséretünket, fogadd el a dicsőséget és a tiszteletet, ami téged illet! Köszönjük, hogy ismét egy új napra virradhattunk. Köszönjük, hogy igéd által szólsz hozzánk. Köszönjük, hogy arra hívsz bennünket, hogy megújítsuk a veled való kapcsolatunkat, megújítsuk azt a szövetséget, amelyet Fiad, Jézus Krisztus vérében alapítottál. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Nehemiás könyvében haladunk tovább. Tegnap a 9. fejezetben láttuk azt a gyönyörű imát. A leviták imádkoztak, felidézve Izrael történelmét: „Uram, itt van, íme, mindaz a jóság, amit te mutattál felénk, és íme, itt vannak a mi bűneink. De megújítjuk vágyunkat, hogy megtérjünk és visszaforduljunk hozzád”. A mai, 10. fejezetben pedig megújítják a szövetséget: „szilárd szövetséget kötünk, és írásba is foglaljuk. A pecsétes íráson rajta vannak vezetőink, levitáink és papjaink” (Neh 10,1). Ezt követi az aláírók névsora.
Emlékszünk, hogy a kettészakadt királyság idején mennyire elterjedt a bálványimádás. Milyen gyorsan elfordultak Izrael fiai – akik szövetségben álltak az Úrral, az Istennel – attól, hogy hűségesek legyenek hozzá. Mintha csak azt gondolták volna: „Örököltük ugyan ezt a hitet, de akár fordulhatunk a helyi istenekhez is. Miért ne kövessük a szomszéd népek isteneit? Miért ne éljünk úgy, mint mindenki más?”
Mégis, itt a 10. fejezetben, amikor aláírják ezt a szövetséget, van egy közös döntés: „Mi hűségesek leszünk ehhez, ezt akarjuk élni. Nem a bálványimádást választjuk, nem más népek isteneit. Mi az Úrhoz, a mi Istenünkhöz akarunk tartozni. Vállaljuk mindazt, amit egy valódi kapcsolat jelent. Minden valódi kapcsolatban vannak jogaink és kötelességeink is. Mi, Isten népe, vállaljuk a kötelezettségeket is.”
A 10. fejezetben Izrael népe magára vállalja, hogy így fog élni. Meghatározzák, hogyan viszik áldozataikat a templomba, hogyan mutatják be a tizedet, az elsőszülötteket, az első terméseket. Mindezt most önként vállalják. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki az Egyházban nőtt fel, hitben nőtt fel, aztán egy ponton egyszerűen eltávolodott, elsodródott, mert nem jelentett már számára semmit. A szülei hite volt, a nagyszülei hite. De aztán, amikor mégis visszatért, minden, amit a nagyszülei valaha mondtak, amit a szülei tanítottak, egyszer csak olyanná vált számára, amit ő maga is akart. Vágyakozás tölti el: „Rendben, úgy fogok élni, ahogyan Isten kéri tőlem” – mert már ő maga is találkozott Istennel.
Mély és hiteles a megtérés, az ébredés, ami itt történik. Hiszen ez már akkor elkezdődött, amikor Ezdrás, az írástudó felállt, és elkezdte olvasni a törvény könyvének szavait. Ott indult el ez a megújulás, amikor az emberek elkezdtek így gondolkodni: „Mire hív bennünket Isten? Éljünk úgy! Ki és milyen a mi Istenünk? Jó, kegyelmes, szerető, irgalmas, és mi hozzá tartozunk. Akkor éljünk úgy, mint akik hozzá tartoznak.” Ez egy valódi fordulópont Izrael népének életében, ami egészen elképesztő.
Most áttérünk Eszter könyvére. Arról olvasunk, hogy Eszter félt, amikor belépett a király palotájába, a király jelenlétébe. Azt mondja a királyról: „Félelmetes volt. Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett…” (Eszt 5,1d). Vagyis a király első reakciója nem az volt, hogy „ó, íme, a gyönyörű királynőm, akit harminc napja nem láttam”. Az első reakciója heves harag volt. Nem Eszter eleganciája, szépsége, ereje vagy bátorsága változtatta meg ezt az érzést benne. Pedig bátorsága és az Istenbe vetett hite vitte őt oda.
Mi is történt abban a pillanatban? A szöveg azt mondja: „…a királyné összeesett. Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért” (Eszt 5,1e). Ismerős helyzet lehet, talán te is láttál már ilyet, vagy te magad reagáltál így egyszer. Amikor meglátsz valakit vagy valamilyen helyzetet, és az első reakciód negatív. Talán düh, talán keménység, mint a királyé. Aztán meglátod a másik gyengeségét és ez megolvasztja a szívedet. Lefegyverez. Kioltja a haragot, felpuhítja a szíved keménységét, és ráébredsz: „hiszen ennek az embernek segítségre van szüksége”.
Ismétlem: nem Eszter szépsége keltette fel eredetileg a király figyelmét, nem a kecsessége – pedig szépséges és bájos volt. Hanem a gyengesége. Bár tele volt bátorsággal és hittel is, de amit a király meglátott, az a törékenysége volt. Ezt a nyilvánvalóan mélyen sérült férfit, Achasvérost a szépség és a báj nem hatotta volna meg. Mert ott volt a hatalmas háreme – nem tudjuk a pontos számot, de a szépség nem olyasmi, ami megérintené a szívét. Ám az Úr tudta, mi az, ami hat rá. És megengedte, hogy Eszter gyenge legyen, hogy elájuljon a király jelenlétében, tudva, hogy ez az, ami megváltoztatja Achasvéros király szívét. Érdekes, nem?
Olyan gyakran gondoljuk azt, hogy „nekem a legjobbnak kell lennem. Tökéletesnek kell lennem. Jónak kell lennem. Szentnek kell lennem. Erősnek kell lennem. A megfelelő szavakat kell mondanom. A megfelelő dolgokat kell tennem”. Olykor elfelejtjük, hogy Isten nemcsak képes a gyengeségünkben működni, hanem akar is az által működni. Van valami rendkívül erőteljes abban, hogy Isten együtt akar dolgozni a mi gyengeségünkkel – és erre ma emlékeztetnünk kell magunkat. Mert nem Eszter királyné ereje, bája vagy szépsége volt az, ami megolvasztotta Achasvéros király szívét.
Eszter – ne felejtsük – bátor volt és tele volt hittel, szépséggel és bájjal. De az a tény tette lehetővé, hogy csoda történjen a király szívében, hogy Isten olykor a gyengeségünkkel akar dolgozni. Ennek a gonosz királynak a szívét a gyengeség indította meg, ami elsőre nem tűnik érthetőnek, de ilyenek vagyunk mi, emberek. Ez vigasztaló és bátorító számunkra: tudhatjuk, hogy Isten a mi gyengeségünkkel akar és tud is dolgozni.
Ennek emberileg talán nincs sok értelme. Mégis ilyen az Isten működése. És ez vigaszt ad. Bátorít bennünket, mert tudhatjuk: Isten a mi gyengeségünkkel is akar dolgozni.
Ezért gyengeségünkben imádkozunk. Erőnkben is imádkozunk. Hittel imádkozunk. És ma bátran imádkozunk.
Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is!









