BIY HU cover 278. nap

278. nap: Erő a gyengeségben

A szövetség megújítása.

Ezek miatt szilárd szövetséget kötünk, és írásba is foglaljuk. A pecsétes íráson rajta vannak vezetőink, levitáink és papjaink… A pecsétes íráson ott szerepelnek Hakalja fia, Nehemiás és Cidkija, Szeraja, Azarja, Jeremiás, Paschur, Amarja, Malkia, Hattus, Sebanja, Malluch, Harim, Meremot, Obadja, Dániel, Ginneton, Báruk, Mesullam, Abija, Mijamin, Maazja, Bilga, Semaja – ezek a papok.
Aztán a leviták: Azanja fia, Jesua, Henadad fiai közül Binnui, Kadmiel, továbbá testvérei: Sekanja, Hodavja, Kelita, Pelaja, Hanan, Micha, Rechob, Hasabja, Zakkur, Serebja, Sebanja, Hodija, Bani, Kenani.
A nép vezetői: Paros, Pahat-Moab, Elem, Zattu, Bani, Bunni, Azgad, Bebai, Adonija, Bigvai, Adin, Ater, Hiszkija, Azzur, Hodija, Hasum, Beszai, Harif, Anatot, Nobai, Magpias, Mesullam, Hezir, Mesezabeel, Cádok, Jaddua, Pelatja, Hanan, Anaja, Hosea, Hananja, Hasub, Hallohes, Pilha, Sobek, Rehum, Hasabna, Maaszeja, Ahija, Hanan, Anan, Malluk, Harim, Baana.

…de ugyanúgy a nép többi része is, a papok és a leviták, a kapuőrök, énekesek, templomszolgák, vagyis mind, akik az ország népeitől elkülönültek, s az Isten törvényéhez ragaszkodtak, valamint ezeknek a feleségük, a fiaik és a lányaik, mind, akik érett korúak voltak, csatlakoztak testvéreikhez és elöljáróikhoz, s átokkal és esküvel kötelezték magukat, hogy az Isten törvénye szerint élnek, amelyet Mózes, az Isten szolgája által adott, s megtartják az Úrnak, a mi Istenünknek minden parancsát, utasítását és törvényét.
Különösen: többé nem adják lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül.

Ha az ország népei árut vagy bármilyen élelmet hoznak szombati napon árulni, sem szombaton, sem más szent napon nem vesszük meg tőlük. A hetedik évben lemondunk a föld terméséről és semmiféle adósságot nem hajtunk be.

Törvénnyel kötelezzük magunkat, hogy évente egyharmad sékelt adunk Istenünk temploma javára: a kitett kenyerekre, az állandó ételáldozatokra, az állandó égőáldozatokra, a szombati áldozatokra, az újhold napjára és az ünnepekre előírt áldozatokra, a közösségi áldozatokra, az engesztelő áldozatokra, hogy kiengesztelődést szerezzenek Izraelnek – vagyis Istenünk házának különféle szükségleteire. Elhozzuk az Úr házába minden évben földünk első termését, s minden fa első gyümölcsét. Ugyanígy elsőszülött fiainkat, s állataink elsőszülötteit is, amint meg van írva a törvényben, elhozzuk barmaink és nyájaink elsőszülötteit az Isten házába a papoknak, akik Istenünk házában ellátják a szolgálatot. Ezenkívül őrleményeinknek, fáink gyümölcsének, az új bornak és az olajnak a legjavát is elhozzuk a papoknak, Istenünk házának kamráiba, földjeink tizedét pedig a levitáknak. A levitáknak maguknak kell összeszedniük a tizedet minden városban, ahol földet művelnek. Egy pap, Áron egy fia kísérje a levitákat, amikor a tizedet szedik. A leviták szolgáltassák be tizedük tizedét Istenünk házába, a kincstár kamráiba. Ezekbe a kamrákba kell Izrael fiainak és Lévi fiainak a gabona-, az újbor- és az olajjárandóságot vinni. Ott vannak a szentély edényei, a szolgálatot teljesítő papok, a kapuőrök és az énekesek is.

Sorsot vetünk – a papok, a leviták és a nép – az áldozati fának a szállítása dolgában, s a családok rendjében meghatározott időben minden évben Istenünk házához szállítjuk, hogy elégjen az Úr, a mi Istenünk oltárán a törvény előírása szerint.
Többé nem hanyagoljuk el Istenünk házát.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Fordulat a zsidók javára.

Azon a napon Achasvéros király Eszter királynénak ajándékozta Ámánnak, a zsidók ellenségének házát. Mardokeusnak meg bejárása lett a királyhoz, mert Eszter elmondta, hogy ki neki Mardokeus. A király visszavette gyűrűjét Ámántól, és Mardokeusnak adta, Eszter pedig Ámán háza élére állította Mardokeust.

Eszter újra a király elé járult, hogy beszéljen vele. Lába elé borult, sírt és könyörgött, hogy vessen véget annak a gonoszságnak és tervnek, amelyet az agagita Ámán a zsidók ellen kigondolt. A király kinyújtotta aranyjogarát, s Eszter fölemelkedett, a király elé állt, és így szólt: „Ha jónak látja a király, s ha valóban kegyet találtam előtte és kérésemet jogosnak látja a király, s én kedves vagyok a szemében, bocsásson ki írást, s vonassa vissza az agagita Hamdata fiának, Ámánnak a leveleit, amelyekben elrendelte, hogy pusztítsák ki a zsidókat a király minden tartományában. Hogyan tudnám elviselni a bajt, ami népemet fenyegeti, s hogyan lehetnék tanúja fajtám kiirtásának?” Achasvéros király így szólt Eszter királynéhoz és a zsidó Mardokeushoz: „Lám, Ámánnak a házát Eszternek ajándékoztam, őt magát meg akasztófára húzattam, mert a zsidókra emelte kezét. Írjatok a zsidók érdekében, amint jónak látjátok a király nevében, s pecsételjétek le a királyi pecséttel! Mert a király nevében írt és királyi pecséttel ellátott rendeletet nem lehet visszavonni.” Összehívták tehát a királyi írnokokat a harmadik – azaz Sziván – hónap huszonharmadik napján, és Mardokeus parancsának megfelelően írtak a zsidóknak, a szatrapáknak, az Indiától Egyiptomig terjedő százhuszonhét tartomány kormányzójának és fejedelmének – minden tartománynak a maga írásával, s minden népnek a maga nyelvén, a zsidóknak is a saját írásukkal és nyelvükön.

Achasvéros király nevében írták, és ellátták a királyi pecséttel, aztán futárokkal szétküldték az írásokat a királyi ménes lovain. A király megengedte a zsidóknak, hogy a városokban összegyűljenek, és megvédjék életüket: pusztítsák el, öljék meg és semmisítsék meg – gyermekeikkel és asszonyaikkal együtt – mind, aki a népből és a tartományból fegyveresen rájuk támad, a javaikat meg foglalják le zsákmányul.

A zsidók javára kibocsátott rendelet szövege.

És mindezt ugyanazon a napon, a tizenkettedik hónap – azaz Adar hónap – tizenharmadik napján tegyék Achasvéros király minden tartományában. A levél így hangzott: „Achasvéros nagykirály az Indiától Etiópiáig terjedő százhuszonhét tartomány szatrapáinak, a tartományok kormányzóinak és minden becsületes alattvalójának üdvözletét küldi!

Sokan, akik jótevőjük végtelen jóságából nagy kitüntetésekben részesülnek, kevélyekké válnak. Nemcsak alattvalóinknak akarnak ártani, hanem mivel nem tudják, mitévők legyenek szerencséjükben, saját jótevőjük ellen kezdenek áskálódni. Nem elégszenek meg azzal, hogy kiöljék a hálát az emberek szívéből, hanem a tapasztalatlan emberek hízelgéseitől felfuvalkodva úgy gondolják, hogy elkerülhetik a mindent látó Isten ítéletét, aki gyűlöli a gonoszokat. – Gyakran megtörténik sok hatalommal felruházott emberrel, hogy barátaik, akik az ügyek vezetésével vannak megbízva, arra izgatják őket, hogy ártatlan vért ontsanak, és így jóvátehetetlen bajt hozzanak – a gonoszság hazug cselvetéseivel – az őszintén jóindulatú uralkodókra. Ezt nemcsak a régi eseményekből láthatjuk, amelyeket ránk hagyományoztak, hanem akkor is, ha megfigyeljük, ami a szemünk előtt történik. Mennyi jogtalanság történt már azok gonoszsága folytán, akik méltatlanul kormányoztak! Ezért a jövőben is gondunk lesz rá, hogy megszilárdítsuk mindenki számára a birodalom nyugalmát és békéjét. Hasznos változtatásokat hajtunk végre, és az elénk hozott ügyeket mindig a lehető legnagyobb jóindulattal ítéljük meg.
Nagyon jól tudjátok, hogy Hamdata fiát, Ámánt – bár macedóniai volt, így teljesen idegen a perzsa vértől, és igen távol állt szelídségünktől – vendégként befogadtuk, s baráti érzelmekkel voltunk iránta, ahogy minden nép iránt szoktunk viseltetni. Addig elmentünk, hogy atyánknak neveztük, s mindenki leborult előtte, mert méltósága közvetlen a királyi trón után következett. De méltatlan volt magas méltóságára, mert arra vetemedett, hogy hatalmunkat és életünket veszélyeztesse, megmentőnket és mindenkori jótevőnket, Mardokeust és feddhetetlen uralkodótársunkat, Esztert pedig ügyes és alattomos rágalmaival egész népével együtt pusztulásra ítélje. Így remélte, hogy elszigetel minket, és a perzsák birodalmát a makedónok kezére juttathatja. Mi azonban úgy találtuk, hogy e háromszoros gonosztevő által halálra szánt zsidók nem gonosztevők, hanem igazságos törvények szerint élnek. A Magasságbelinek, a nagy élő Istennek a fiai, akinek mi és őseink ennek az országnak a fennmaradását és virágzását köszönhetjük. Éppen ezért jól tennétek, ha nem a Hamdata fia, Ámán által küldött levél szerint járnátok el, mert ennek szerzője háza népével együtt akasztófán függ Szuza kapui előtt. A mindenek Ura, Isten, gyors és méltó büntetéssel fizetett meg neki. Ennek a rendeletnek egy másolatát függesszétek ki mindenütt, és hagyjátok, hogy a zsidók nyíltan követhessék saját törvényeiket, és siessetek segítségükre azok ellen, akik a kijelölt napon, vagyis a tizenkettedik – azaz Adar – hónap tizenharmadik napján megtámadják őket és a vesztükre törnek. Ez a nap ugyanis a pusztulás napja lett volna, de a mindenek Ura, Isten, az öröm napjává változtatta a választott nép számára. Ti is ünnepeljétek meg ezt a jeles napot ünnepnapjaitok között lakomával, s legyen – most és a jövőben – számotokra és a jóakaratú perzsák számára megmenekülésetek emléke, ellenségeitek számára meg pusztulásuk emléke.

Minden város és minden vidék, amely nem követi ezeket az előírásokat, könyörtelenül a tűz és a vas martaléka lesz, s nemcsak az emberek számára válik mindörökre lakhatatlanná, hanem gyűlöletes lesz a vadak és a madarak előtt is.”

Ennek a rendeletnek a szövegét törvényként hirdették ki minden tartományban, s közzétették minden népnek, hogy a zsidók készen állnak azon a napon rá, hogy bosszút álljanak ellenségeiken. A futárok nagy sietséggel és igyekezettel indultak útnak a király parancsára, királyi paripákon. A rendeletet Szuza várában is kihirdették. Mardokeus lilába játszó bíbor és gyolcs királyi ruhában jött ki a királytól, nagy aranykoronát és bisszusból és vörös bíborból készült palástot viselt. Egész Szuza városa visszhangzott az örömtől. A zsidók számára a fény, öröm, ujjongás és diadal napja volt ez. Minden tartományban és városban, ahova a király parancsa eljutott, öröm, ujjongás, lakoma és ünnep volt a zsidók körében. Az ország népei közül sokan zsidóvá lettek. Félelem fogott el ugyanis mindenkit a zsidók miatt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Aki bedugja fülét, amikor kér a szegény,
maga is kér majd, de nem hallgatják meg.

A titkos adomány csillapítja a haragot,
és a ruhába rejtett ajándék a dühöt.

Igazságot tenni öröm az igaznak,
de nagy ijedelem a gonosztevőknek.

A belátás útjáról letérő ember
a holt lelkek közt fog megpihenni.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged. Hálát adunk mindenért. Atyánk, kérünk téged Fiadnak, Jézus Krisztusnak nevében, hogy fogadd el a mai napon a hálánkat, dicséretünket, fogadd el a dicsőséget és a tiszteletet, ami téged illet! Köszönjük, hogy ismét egy új napra virradhattunk. Köszönjük, hogy igéd által szólsz hozzánk. Köszönjük, hogy arra hívsz bennünket, hogy megújítsuk a veled való kapcsolatunkat, megújítsuk azt a szövetséget, amelyet Fiad, Jézus Krisztus vérében alapítottál. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Nehemiás könyvében haladunk tovább. Tegnap a 9. fejezetben láttuk azt a gyönyörű imát. A leviták imádkoztak, felidézve Izrael történelmét: „Uram, itt van, íme, mindaz a jóság, amit te mutattál felénk, és íme, itt vannak a mi bűneink. De megújítjuk vágyunkat, hogy megtérjünk és visszaforduljunk hozzád”. A mai, 10. fejezetben pedig megújítják a szövetséget: „szilárd szövetséget kötünk, és írásba is foglaljuk. A pecsétes íráson rajta vannak vezetőink, levitáink és papjaink” (Neh 10,1). Ezt követi az aláírók névsora.

Emlékszünk, hogy a kettészakadt királyság idején mennyire elterjedt a bálványimádás. Milyen gyorsan elfordultak Izrael fiai – akik szövetségben álltak az Úrral, az Istennel – attól, hogy hűségesek legyenek hozzá. Mintha csak azt gondolták volna: „Örököltük ugyan ezt a hitet, de akár fordulhatunk a helyi istenekhez is. Miért ne kövessük a szomszéd népek isteneit? Miért ne éljünk úgy, mint mindenki más?”

Mégis, itt a 10. fejezetben, amikor aláírják ezt a szövetséget, van egy közös döntés: „Mi hűségesek leszünk ehhez, ezt akarjuk élni. Nem a bálványimádást választjuk, nem más népek isteneit. Mi az Úrhoz, a mi Istenünkhöz akarunk tartozni. Vállaljuk mindazt, amit egy valódi kapcsolat jelent. Minden valódi kapcsolatban vannak jogaink és kötelességeink is. Mi, Isten népe, vállaljuk a kötelezettségeket is.”

A 10. fejezetben Izrael népe magára vállalja, hogy így fog élni. Meghatározzák, hogyan viszik áldozataikat a templomba, hogyan mutatják be a tizedet, az elsőszülötteket, az első terméseket. Mindezt most önként vállalják. Hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki az Egyházban nőtt fel, hitben nőtt fel, aztán egy ponton egyszerűen eltávolodott, elsodródott, mert nem jelentett már számára semmit. A szülei hite volt, a nagyszülei hite. De aztán, amikor mégis visszatért, minden, amit a nagyszülei valaha mondtak, amit a szülei tanítottak, egyszer csak olyanná vált számára, amit ő maga is akart. Vágyakozás tölti el: „Rendben, úgy fogok élni, ahogyan Isten kéri tőlem” – mert már ő maga is találkozott Istennel.

Mély és hiteles a megtérés, az ébredés, ami itt történik. Hiszen ez már akkor elkezdődött, amikor Ezdrás, az írástudó felállt, és elkezdte olvasni a törvény könyvének szavait. Ott indult el ez a megújulás, amikor az emberek elkezdtek így gondolkodni: „Mire hív bennünket Isten? Éljünk úgy! Ki és milyen a mi Istenünk? Jó, kegyelmes, szerető, irgalmas, és mi hozzá tartozunk. Akkor éljünk úgy, mint akik hozzá tartoznak.” Ez egy valódi fordulópont Izrael népének életében, ami egészen elképesztő.

Most áttérünk Eszter könyvére. Arról olvasunk, hogy Eszter félt, amikor belépett a király palotájába, a király jelenlétébe. Azt mondja a királyról: „Félelmetes volt. Amikor fölemelte villogó tekintetét és szikrázó haraggal felnézett…” (Eszt 5,1d). Vagyis a király első reakciója nem az volt, hogy „ó, íme, a gyönyörű királynőm, akit harminc napja nem láttam”. Az első reakciója heves harag volt. Nem Eszter eleganciája, szépsége, ereje vagy bátorsága változtatta meg ezt az érzést benne. Pedig bátorsága és az Istenbe vetett hite vitte őt oda.
Mi is történt abban a pillanatban? A szöveg azt mondja: „…a királyné összeesett. Akkor Isten megindította a király szívét, s fölébresztette benne a gyöngédséget. Aggódva lesietett trónjáról, karjába vette, míg magához nem tért” (Eszt 5,1e). Ismerős helyzet lehet, talán te is láttál már ilyet, vagy te magad reagáltál így egyszer. Amikor meglátsz valakit vagy valamilyen helyzetet, és az első reakciód negatív. Talán düh, talán keménység, mint a királyé. Aztán meglátod a másik gyengeségét és ez megolvasztja a szívedet. Lefegyverez. Kioltja a haragot, felpuhítja a szíved keménységét, és ráébredsz: „hiszen ennek az embernek segítségre van szüksége”.
Ismétlem: nem Eszter szépsége keltette fel eredetileg a király figyelmét, nem a kecsessége – pedig szépséges és bájos volt. Hanem a gyengesége. Bár tele volt bátorsággal és hittel is, de amit a király meglátott, az a törékenysége volt. Ezt a nyilvánvalóan mélyen sérült férfit, Achasvérost a szépség és a báj nem hatotta volna meg. Mert ott volt a hatalmas háreme – nem tudjuk a pontos számot, de a szépség nem olyasmi, ami megérintené a szívét. Ám az Úr tudta, mi az, ami hat rá. És megengedte, hogy Eszter gyenge legyen, hogy elájuljon a király jelenlétében, tudva, hogy ez az, ami megváltoztatja Achasvéros király szívét. Érdekes, nem?
Olyan gyakran gondoljuk azt, hogy „nekem a legjobbnak kell lennem. Tökéletesnek kell lennem. Jónak kell lennem. Szentnek kell lennem. Erősnek kell lennem. A megfelelő szavakat kell mondanom. A megfelelő dolgokat kell tennem”. Olykor elfelejtjük, hogy Isten nemcsak képes a gyengeségünkben működni, hanem akar is az által működni. Van valami rendkívül erőteljes abban, hogy Isten együtt akar dolgozni a mi gyengeségünkkel – és erre ma emlékeztetnünk kell magunkat. Mert nem Eszter királyné ereje, bája vagy szépsége volt az, ami megolvasztotta Achasvéros király szívét.

Eszter – ne felejtsük – bátor volt és tele volt hittel, szépséggel és bájjal. De az a tény tette lehetővé, hogy csoda történjen a király szívében, hogy Isten olykor a gyengeségünkkel akar dolgozni. Ennek a gonosz királynak a szívét a gyengeség indította meg, ami elsőre nem tűnik érthetőnek, de ilyenek vagyunk mi, emberek. Ez vigasztaló és bátorító számunkra: tudhatjuk, hogy Isten a mi gyengeségünkkel akar és tud is dolgozni.

Ennek emberileg talán nincs sok értelme. Mégis ilyen az Isten működése. És ez vigaszt ad. Bátorít bennünket, mert tudhatjuk: Isten a mi gyengeségünkkel is akar dolgozni.

Ezért gyengeségünkben imádkozunk. Erőnkben is imádkozunk. Hittel imádkozunk. És ma bátran imádkozunk.
Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.