277. nap: Épp erre az időre felkészítve

Korszak: Visszatérés

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, dicsőítünk téged. Te Ábrahám, Izsák és Jákob Istene vagy, az urak Ura, a királyok Királya, mindenki Mestere. Hozzád tartozunk, bízunk benned és hirdetjük jóságodat. Ajkaink megvallják a te jóságodat, Urunk, ebben a világban, amit te alkottál. Segíts, hogy mindig dicsőítsünk, segíts mindig, hogy hirdessük a jóságodat! Jézus nevében kérünk, segíts, hogy tiszteljünk és imádjunk téged, és hogy minden nap megköszönjük neked, hogy az Istenünk vagy. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Nagyszerű nap ez a mai! Mardokeus imája és Eszter imája is fantasztikus, de azt hiszem, néha van humor is a Szentírásban. A Példabeszédek 21. fejezete néhol kimondottan vicces, biztos igaza is van. Azt mondja: „Jobb a tető szegletében lakni” – mármint a házon kívül, a tető sarkában –, „mint közös házban egy házsártos asszonnyal” (Péld 21,9). Mondjuk nekem ilyen tapasztalatom nincs, de el tudom képzelni. Ugyanakkor én azt javaslom, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján mondjuk inkább azt, hogy egy házsártos személlyel, legyen az férj vagy feleség, bárki, aki csak a vita kedvéért vitázik. El tudom képzelni, mennyivel több béke lehet ott az eresz alatt, mint bent a házsártos személy mellett…

De térjünk vissza a mélyebb dolgokhoz, Ezdráshoz és Nehemiáshoz! Mi is van itt? Itt van újra ez a történet, amit Ezdrás öntött szavakba. Ezdrás már kioktatta az embereket, emlékeztette őket arra, mi mindent tett velük Isten. Emlékeztek? Tegnap Mózes törvényének könyveiből olvasott nekik. Oktatta őket, emlékeztette őket a történetükre: Ábrahámra, Izsákra, Jákobra. Most pedig azt halljuk, amit az Úrnak mond, ahogyan Istent emlékezteti ugyanerre a történetre. Ez annyira erőteljes, hiszen nem csupán elmondja, mi történt, de rávilágít két fontos szempontra.

Az egyik ez: „Istenünk, mindezeket a jó dolgokat te tetted.” Minden jó dolog, ami csak történt velünk az életben, neked köszönhető. Nagyon fontos, hogy ezt észrevegyük, hiszen így kell hálát adnunk Istennek minden egyes nap. Minden, ami jó dolog a te életedben, az én életemben, az mind-mind Istentől van, közvetlenül vagy közvetett módon.

A másik dolog, hogy van, amikor minden rossz, és körülöttünk semmi sem sül el jól: mindez pedig a mi hibánk. Azt hiszem, eléggé elgondolkodtató, hogy bármi rossz történik, mindig keresünk valakit, akit hibáztathatunk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de azt hiszem, mi emberi lények általában ilyenek vagyunk, ha valami rosszul sikerül: keressük, ki a hibás. Tudod, amikor azt kérdezzük: „Ki miatt történt ez?” Valószínű, mi magunk vagyunk az utolsók, akik szóba kerülünk, mint lehetséges okozói a történteknek. Kivéve, ha olyan a beállítottságunk, hogy rögtön arra gondolunk: „Ez biztos miattam volt. Egész biztos én vagyok a hibás.” – még akkor is, ha tudni lehet, hogy nem te voltál.

Mégis, van valami bölcsesség abban, ha ki tudjuk mondani a megfelelő helyzetben: „Ó, Uram, ez miattam volt. Te minden lehetőséget megadtál, és én nem éltem vele”. Ahogy Ezdrás imájában is ezek a gondolatok visszhangoznak: „Uram, minden jót tőled kaptunk, minden rossznak pedig mi magunk vagyunk az okozói, mert megengedted, hogy ellenségeink kezébe kerüljünk. Te hűséges vagy, ezért kérünk, hallgasd meg imánk! Nem azért, mert mi jók vagyunk, hanem mert te hűséges vagy!” Ez annyira szép!

Folytassuk az imádságok témáját! Ma három imát olvastunk: Ezdrásét Nehemiás könyvében, Mardokeus és Eszter imáját pedig Eszter könyvében. De még Mardokeus és Eszter imája előtt vessünk egy pillantást a böjtölő Mardokeusra! Lehet Mardokeust hibáztatni ezért az egészért, hiszen ő volt az, aki nem borult le Ámán előtt. Szóval „Mardokeus, ez mind a te hibád!” És ezt ő ki is mondja az imájában: „Te mindenről tudsz, tudod azt is, Uram, hogy nem gőgből, kevélységből vagy dicsőségvágyból tettem, hogy nem borultam le a fennhéjázó Ámán előtt. Izrael szabadulásáért szívesen megcsókoltam volna még a lába nyomát is. Azért tettem, hogy ne helyezzem ember dicsőségét Isten dicsősége fölé. Nem borulok le, Uram, senki más előtt, csak teelőtted, s ezt nem kevélységből teszem” (Eszt 4,17d-e). De szép! Hamarosan elérjük a Makkabeusok könyveit, és látni fogjuk, hogy a zsidó népet mennyi és milyen kemény kísértés éri, hogy hagyják el Isten törvényeit és emberi törvényeket helyezzenek fölé. Mardokeus elég egyértelműen megmagyarázza, hogy nem büszkeségből nem borult le Ámán előtt, hanem mert nem helyezhet emberi dicsőséget Isten dicsősége fölé. Ez az egyik dolog, amit ki kell emelnünk.

Másrészt Mardokeus Eszterhez fordul, mármint nyilván a követ segítségével, aki az üzenetet viszi. Eszter pedig válaszol: „Igen, de amint már tegnap is említettem, ha hívatlanul megyek a királyhoz, a törvény szerint meg kell halnom, kivéve, ha kinyújtja felém az arany jogarát”. Mardokeus válaszát mindenképpen idéznünk kell: „Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül” (Eszt 4,13). Vagyis egyrészt: „ne gondold, hogy azért, mert ilyen kiváltságos helyzetben vagy most, nem fogod elszenvedni azt, ami a zsidók sorsa”. Másrészt: „Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok.” (Eszt 4,14). A második fele tehát erről szól: Isten meg fogja menteni az ő népét, Isten nem fogja elhagyni azt a népet, akiket mindig újra és újra megmentett; meg fogja menteni a népét, vagy általad vagy más által, de biztos, hogy megment.

A harmadik pedig: „Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?” (Eszt 4,14). Ez olyan szép! Lássuk csak, itt van a katolikus Egyháznak, a kereszténységnek a 2000 éves története: sokan kaptak nagy hatalmat, másoknak nagy vagyonuk vagy befolyásuk volt, és voltak olyan pillanatok, amikor hajlandók voltak lemondani a hatalomról, gazdagságról, befolyásról Jézus kedvéért, mások javára, és ez így van jól, ez volt a hivatásuk.

Úgy kell ránéznünk a saját hatalmunkra, vagyonunkra, befolyásunkra, hogy megkérdezzük: Isten mit szeretne, hogyan használjam? Lehet, hogy azért jutottam el eddig a pillanatig, hogy most megváljak mindentől. Lehet, hogy azért jutottam idáig, hogy mindent kockára tegyek. Lehet, hogy Isten azért hozott engem idáig, hogy most mindent odaadjak.

Mindez arra jó, hogy felismerjük: semminek sem vagyunk tulajdonosai, csupán intézői. Minden pillanatban meg kell kérdeznem magamtól, hogy vajon nem pont erre az időre szolgál-e mindaz, amim van? Lehet, hogy az Úr emiatt helyezett ide engem?

Visszatérve Eszterhez, mindez megérinti a szívét, és így válaszol: „Rendben, áll az alku! Hirdess böjtöt, én magam is böjtölni fogok a szolgálóimmal együtt, aztán megyek a királyhoz!” Annyira szeretem! Olyan erőteljes és bátor! Ezt mondja: „Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok” (Eszt 4,16). Milyen bátor szívű ez a lány!

Ezt követi Mardokeus imája: „Tudod, hogy mindezt nem büszkeségből tettem, hanem a te dicsőségedre!” Annyira szeretem, ahogy ezt mondja: „Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsőítsük a nevedet, Uram! Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsőítenek!” (Eszt 4,17h). „Ne engedd, hogy elnémuljon azoknak ajka, akik téged dicsőítenek!”

Ez rendkívül érdekes, mert ezután Eszter imája elég hasonló, amikor képes azt mondani, hogy „ha mindannyiunkat elpusztítasz, ki marad a földön, aki dicsőít téged?” Nem mintha Istennek szüksége lenne a mi dicsőítésünkre. Ugyan. Nincs szüksége semmire. „De a nemzetek azt sem fogják tudni, ki vagy, Istenem. Nem ismerhetnek meg téged. Nem neked van szükséged arra, hogy ismerd őket, hanem nekik van szükségük arra, hogy megismerjenek téged.” Hát ez itt Eszter!

Az imája nem csak szavakból áll, hiszen leteszi a szép ruháját, és mindenét, ami „széppé” tette őt Achasvéros szemében, a világ szemében. Zsákruhát ölt, hamut, sőt trágyát tesz a fejére. A Szent István Társulat kiadásában ezt olvassuk: „Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére” (Eszt 4,17k). Viszont az eredeti görög szó itt a κόπρῳ (kopró), ami bizony ganéjt, trágyát jelent. Én inkább nem képzelem el Eszter kinézetét és a bűzt. Mindenesetre Eszter itt újra feltárja a szívét. Beszéltünk már erről pár nappal ezelőtt. Ez itt Eszter, a „Miss Perzsia” szépségverseny győztese, amivel megnyerte (szebb szó híján így kell mondanom), hogy a király szex-rabszolgája legyen. Úgy értem, ha a király hívatja, akkor megy, ha nem, akkor csak luxus körülmények között él, de tulajdonképpen aranykalitkában, ennek a férfinak a kívánsága szerint. Egészen idáig azt is mondhattuk: „Hiszen ő lett a királyné! Ez bámulatos! De szép!” – legalábbis bizonyos szemszögből nézve. Ezen a ponton viszont Eszter feltárja szívét és azt mondja: „Én ezt utálom! Igen, valóban kiválasztottak, de mire választottak ki? Arra, hogy ennek a királynak a rabszolgája legyek. Ráadásul szex-rabszolgája. Igen, ragyogó ruhákkal és ékszerekkel ékesítenek, ebben a gyönyörű palotában tartanak, de Istenem, te tudod, hogy nem is hordom ezt a koronát, csak ha nyilvánosság elé kell mennem, csak akkor aggatom magamra ezt a gazdagságot, ha el kell játszanom a királyné szerepét. Egyébként irtózom ettől, ki nem állhatom.”

Azt látjuk Eszter szívében, hogy egyáltalán nem kiváltságos a helyzete, sőt, tulajdonképpen ezalatt végig áldozat volt. És ez itt a kulcs: mindez nem keserítette meg, nem neheztel érte. Ez a valóság nem vette el az erejét. Sőt, valójában nagyon erőteljes az imája. Olyan nyílt és őszinte Isten előtt. Tehát nem kesereg, nem neheztel, nem veszíti el erejét. S bár a királyi palotában ő valóban áldozat, de nem erőtlen áldozat. Ebben a pillanatban azt mondja: kezembe veszem a sorsom. „S ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok” (Eszt 4,16), „de bízom benned”, „Ábrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!” (Eszt 4,17z).

Hű, lehet bármi kétségünk afelől, miért szeretik az emberek Eszter királynét? Ez az asszony a kívülállók szemében kiváltságos életet él – valójában pedig tudja jól, hogy fájdalmas élet ez. Mégsem hagyja, hogy a keserűség vagy a bosszankodás nyerjen teret benne, inkább Istenben bízik. Nem léphet ki teljesen a tehetetlenségből, hiszen mégiscsak kiszolgáltatott, de rájön, hogy a körülmények nem számítanak, nem számít, hol van, mert az Úr vele van. Aztán majd meglátjuk, mi következik…

Hú, micsoda nap! Micsoda ajándék, hogy hallhattuk Isten igéjét Nehemiás és Eszter könyvében! Meg a Példabeszédekben – még ha lehetséges is, hogy pont mi vagyunk a házsártos tagok a családunkban…

Imádkozzunk egymásért, én is imádkozom értetek. Kérlek, imádkozz értem is!