220. nap: A beteljesült prófécia

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk és magasztalunk téged. Köszönjük a mai napot és az igéd. Köszönjük annak lehetőségét, hogy együtt lehetünk, és hogy te folyamatosan visszahívsz magadhoz minket. Köszönjük Izajás próféta által mondott szavaid, melyek ígéretet hordoznak, és melyek a vigasztalás szavai. Ezek a szavak a pusztítás és a szörnyűség szavai is, amelyek beteljesülnek, de azt is elmondják, hogy vissza tudunk térni hozzád és te megáldasz minket. Segíts bennünket visszatérni hozzád, és áldj meg minket a mai napon is! Különösen áldd meg ennek a közösségnek a tagjait, akiknek éppen most nagy szükségük van a segítségedre! Akiknek nagy szükségük van a mi imáinkra és a te kegyelmedre! Jézus nevében kérjük, add nekik ma és minden nap a te kegyelmedet! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A mai Izajás-fejezeteket is gyakran halljuk a szentmise olvasmányaiban, meghatározó részek és ismerősek is egyben. És van még egy dolog, ami a mélyebb megértést segíti, ez pedig a szöveg tágabb bibliai kontextusa. Például a 61. fejezet így kezdődik: „Az Úr lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Iz 61,1-2). Éppen ezt a részt olvassa fel Jézus egy tekercsből a Lukács-evangélium 4. fejezetében, amikor a názáreti zsinagógába megy. És megjegyzi, hogy „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,21).

Kedves bibliaolvasó barátaim, már 220 napja olvassuk együtt a Bibliát, így tudjuk, hogy évszázadok sokasága telt el az ősidőktől fogva Izajás próféta működéséig és utána is még századok sora következik, mire Jézus belép abba a zsinagógába és kimondja, hogy a prófécia beteljesedett. Mekkora ajándék, hogy ez a prófécia, amit Lukács a 4,18-19-ben megismétel, Jézus Krisztusban beteljesedett! És miről szól? Áldásról, jó hírről a szegények és megtört szívűek számára.

Isten helyreállító művéről azt mondja Isten Messiása: eljövök, hogy „megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket” (Iz 61,2-3). A hamu a gyász jelképe, a koszorú pedig az örömé. Egy lakodalom képét látjuk. Nézzünk csak rá újra a cserékre: koszorú a hamu helyett, öröm olaja a gyászruha helyett, és a szomorúság lelke helyett ünnepi örömének. „Az igaz élet tölgyeinek nevezik majd őket” (Iz 61,3). Milyen nagy ajándékot ígér Isten az Ő népének.

Később ezt olvassuk Izajás 61. fejezetében: „Mert én, az Úr szeretem az igazságot, ám a rablást meg a gazságot gyűlölöm. Megjutalmazom őket hűségemben, és örök szövetséget kötök velük” (Iz 61,8). Újra ki szeretném emelni Isten ígéretét az örök szövetségről. Jézus az utolsó vacsorán veszi a kelyhet, szavaival és a Szentlélek erejével átváltoztatja vérének szentségévé, és azt mondja, hogy ez az új és örök szövetség vére. Ez a mi hatalmas ajándékunk.

A 62. fejezetben szintén nagy segítségünkre van a szövegkörnyezet. Itt Izajás prédikál. Az Úr nevében beszél, és azt mondja: „Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugszom, míg föl nem ragyog igazsága, mint a hajnal, és szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl. Meglátják majd a népek igazságodat, és a királyok dicsőségedet” (Iz 62,1-2). Már milyen régóta vesszük Izajás könyvét, lapjain pusztítás pusztítást követ: először az asszírok rombolnak, majd jönnek a babiloniak, és ők is megteszik a maguk részét. De itt van Izajás, a próféta is, akin keresztül Isten szól népéhez és mondja a fent idézett sorokat. Sion és Jeruzsálem támadás alatt van, Isten mégis azt mondja, hogy „A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: »én gyönyörűségem«, és országodat: »menyasszony« (Iz 62,3-4). Ezen érdemes elmélkedni: „örömét leli benned Istened” (Iz 62,5).

Térjünk át Ezekiel könyvére. A 20. fejezetben az Úr azokhoz szól, akik megjelentek a próféta előtt, hogy megkérdezzék, mit üzen nekik Isten. Itt egy olyan helyzetnek lehetünk a tanúi, amikor Isten így reagál: „Hogy merészeltetek kérdezni?!” Majd összefoglalja az életüket, Izrael népének életét, s ezt mondja: Minden nép közül benneteket választottalak ki és ti hűtlenek lettetek. Újra benneteket választottalak és megint hűtlenné váltatok. Elutasítottátok törvényeimet, nem követtétek parancsaimat. Az Úr következő megjegyzése Ezekiel egész könyvét is jellemzi, sőt mondhatjuk, hogy a próféták egész sora erről beszél: „folyvást megszegték szombatjaimat” (Ez 20,13), „mert szívük bálványaikon csüggött” (Ez 20,16).

Nem tudom észrevettétek-e, de a 20. fejezeten, és Ezekiel egész könyvén végig követhető a „szombat” jelentőségének hangsúlyozása. Annak felismerése, hogy milyen fontos volt az Úr napjának megtartása Izrael népe számára, és milyen fontos ez nekünk keresztényeknek is. Biztos említettem már az elmúlt 220 nap során, hogy a „sabbath”, a hetedik nap, nemcsak a szombatot jelöli, hanem a szövetségre is utal. Az Úristen Ezekiel által azt mondja ma, hogy a szombat az Ő szövetségének a jele, a közösségi istentiszteleté, hiszen egy családdá váltok egymással, mikor szövetséget köttök. „Szövetséget kötöttem veletek”, mondja az Úr Izrael népének, s ennek a jele a szombat. „A szombat azt jelenti, hogy a hetedik napon megpihentek, ugyanis nem vagytok többé rabszolgák. Azt jelenti, hogy ezt az időt az én imádásomra fordítjátok”. 

Ez ránk is igaz, hogy az Úr napja annak a jele, hogy kapcsolatban vagyunk Istennel. Nem mondhatjuk, hogy a szombat idejét múlt dolog, az Ószövetséghez tartozik. Igaz, hogy mi, keresztények vasárnap tartjuk az Úr napját, mert ez Jézus Krisztus feltámadásának a napja. Ez lett az „új szombat”, ez az újjáteremtés napja. De ettől még ugyanúgy a szövetség jele számunkra: a pihenésnek és az Isten imádásának napja.

Izrael népe, akikhez Ezekiel beszél, akikhez Isten szól, nemcsak egymással cselekedtek gonosz dolgokat, nemcsak egymással bántak igazságtalanul. Elsősorban az a vád ellenük, hogy nem az Úr útján jártak, és megszentségtelenítették a szombatot. Nekünk is fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy az Úr napját méltó módon tartjuk-e meg, annak két legfontosabb pillérével, az Isten imádatával és a pihenéssel. Az imádás azt jelenti, hogy megéljük, hogy Istenhez tartozunk. A pihenés pedig azt, hogy nem vagyunk szolgák. „Így élek én, így ünneplem meg az Úr napját, a vasárnapot: azt a tiszteletet adom meg Istennek, amit ő kér tőlem, és nem bosszankodva vagy a betűhöz ragaszkodva, hanem szabadon pihenek.” Nem vagy szolga, pihenhetsz. Máskor is volt erről már szó, hogy a farizeusok nem értették teljesen félre a szombat megünneplését, de éppen a szombat szíve, lényege maradt ki az ő gyakorlatukból. 

Mi ne felejtsük el megszentelni az Úr napját, mert erre vagyunk meghívva: Isten imádására és pihenésre. Nagyszerű dolog, hogy a pihenésbe belefér a családdal, a barátokkal való találkozás. De sokakat ismerek, akik magányosan töltik a hétvégéket, a vasárnapokat.

Egyedül mennek szentmisére, egyedül ülnek és egyedül imádkoznak, majd egyedül mennek haza. Ha magadra ismersz, tudd, hogy imádkozom érted és a közösség is imádkozik érted. Nem vagy egyedül, része vagy ennek a közösségnek, akik imádkozunk egymásért. Különösen imádkozunk azokban az időszakokban, amikor az egyedüllét nagy teher lehet. Imádkozzunk egymásért, imádkozzatok értem, én is imádkozom értetek. És arra kérlek, ha ilyen, egyedül lévő embert látsz a vasárnapi misén, szólítsd meg! Te is örülnél ennek, ha te lennél egyedül. Köszönöm.