188. nap: A Törvénykönyv megtalálása

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, dicsőítünk téged. Köszönjük, hogy ilyen jó Atyánk vagy, aki szeret minket a gyengeségeinkben is. Köszönjük, hogy szeretsz bennünket akkor is, amikor mi nem szeretünk – nemcsak téged nem, hanem egymást sem, vagy azokat, akiket mellénk rendeltél. Uram, te mindig szeretet vagy, szeretetre teremtettél minket, és szeretetre hívsz újra meg újra, még akkor is, amikor elfordultunk tőled. Uram, te továbbra is visszahívsz magadhoz. Tárd fel előttünk a szívedet és az igédet ma és minden nap. Jézus nevében kérünk, engedd, hogy ne csak halljuk hangodat, hanem a szívünk mélyéből hallgassunk rád! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Nos, a Példabeszédek 7. fejezeténél járunk újra. Ahogy a Példabeszédek könyvében haladunk előre, észrevehetjük, hogy a szerző gyakran használ képeket, szimbólumokat – itt például a házasságtörő asszony, vagy más néven a paráznaság képe jelenik meg. És igen, ez valóban egy konkrét bűnről, a szexuális bűnről szól – ami nyilvánvalóan valós, de ugyanakkor lehet minden más bűn szimbóluma is. Ez talán a legkézenfekvőbb példa, mivel vannak olyan kísértések – például szerencsejáték, harag, bosszúvágy vagy pletyka –, amelyeket nem mindenki él át azonos módon. De a szexuális kísértés az emberi természet egyik alapélménye. Tehát amikor a Példabeszédek 7. fejezete valóban erről a bűnről beszél, ez egyúttal metafora is minden bűnre, ami csábít, és el akar téríteni minket.

A Bibliában a házasságtörés gyakran azonos a bálványimádással. Emlékezzünk például Ozeás prófétára, és a feleségére, Gómerre, aki hűtlen volt hozzá. Ez a kapcsolat Izrael népének Isten iránti hűtlenségét jelképezte. Tehát amikor olvassuk ezeket a sorokat, megláthatjuk bennük nemcsak a csábítást, hanem azt is, hogyan működik minden bűn: elcsábítja a szívünket attól, amit igaznak ismerünk. A szerző így ír: „Mert házának ablakából kukucskál, a nyíláson át leskelődik, hátha a gyanútlan fiatalok közt meglátna egy ifjút, akinek kevés az esze” (Péld 7,6–7). És amikor besötétedik, a kísértő odamegy az ifjúhoz az utcán, ő pedig elmegy vele, amikor senki sem látja. Ez az, amit mi is gyakran teszünk a bűnnel: akkor követjük el, amikor azt hisszük, senki sem figyel, senki sem lát. A bűn anonimitása az, ami sokszor csapdába ejt minket.

Ezért is olyan fontos az elszámoltathatóság. Ha életünk nagy része – különösen a sötét, megtört részei – el vannak rejtve mások elől, akkor valójában magunk elől is elrejtjük őket. De Isten hívása nem rejtőzködésre, hanem nyíltságra és felelősségre szólít – ez az egyik módja annak, hogy a világosságban járjunk, ne a sötétségben.

Most pedig néhány gondolat a Királyok és a Krónikák második könyve kapcsán. Először is: a 2Krónikák 33. fejezetében olvassuk Manassze király történetét. Emlékezzünk: apja, Hiszkija nagyszerű király volt – legalábbis élete utolsó, bónusz tizenöt évét leszámítva. De fia, Manassze, nem volt jó király: bálványokat állított még a templomban is, és pogány isteneket imádott. Varázslást, halottidézést űzött és tűzben feláldozott néhányat a saját fiai közül is. És mégis, amikor fogságba vitték, megtért, megalázta magát, és Isten meghallgatta az imáját. Ez nagyon reményteljes üzenet számunkra: hogy még az is, aki nagyon messzire sodródott, ha őszintén visszafordul, Isten mindig kész meghallgatni őt.

Végül pedig egy gondolat Jozija királyról, akit nyolcévesen koronáztak meg, és uralkodásának 18. évében találták meg a Törvény könyvét a templomban… Ez döbbenetes. El tudjuk képzelni, hogy Izrael népe elvesztette a törvényt, ami az egész életük alapja volt? A Második Törvénykönyv 17. fejezetében olvassuk, hogy minden királynak saját példányt kellett készítenie a törvényről, és naponta olvasnia kellett. A Deuteronómium, vagyis a Második Törvénykönyv 31. fejezete szerint pedig minden hetedik évben a nép előtt nyilvánosan fel kellett olvasni. És mégis… elveszett. Elfeledték.

Ezért vagyunk most itt a 188. napon. Sokan közületek már többször olvasták a Bibliát – másoknak ez az első alkalom. De ma mi is lehetünk Jozija, aki azt mondja: „Uram, ez itt volt az orrom előtt egész életemben, és én most végre kézbevettem. Most végre megértettem. Most végre hűséges vagyok hozzád.” Isten annyira szeret téged, ő hív vissza a szavához. Ma, a 188. napon, megtaláltad Isten igéjét. Talán eddig nem tudtad, hogyan olvasd. Nem tudtad, hogyan hallgasd. De most végre itt vagy, és Isten hűséges. És ha Isten fia vagy, vagy lánya – akkor te is király vagy, vagy királynő. Te is lehetsz olyan hűséges, mint Jozija király, vagy mint egy hűséges királynő.

Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem! Imádkozzunk egymásért, mert nem akarjuk többé elveszíteni a törvény könyvét! Nem akarjuk, hogy a büszkeségünk eltávolítson minket az Úrtól. Közel akarunk lenni hozzá. Nem a sötétben akarunk járni, hanem a világosságban élni.