BIY HU cover 157. nap

157. nap: Jézus követése

Vita a farizeusi hagyományokról.

Egy alkalommal köré gyűltek a farizeusok néhány Jeruzsálemből való írástudóval együtt. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyökig, így tartják magukat a vének hagyományaihoz. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért eszik tisztátalan kézzel a kenyeret?” Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír:

Ez a nép ajkával tisztel,
ám a szíve távol van tőlem.

De hiábavalóan tisztelnek,
mert tanaik, amelyeket hirdetnek,
csak emberi parancsok.Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.” Majd így folytatta: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére.” Mózes azt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat.” És: „Aki gyalázza apját és anyját, az halállal lakoljon.” Ti viszont ezt mondjátok: Ha valaki azt mondja apjának vagy anyjának, hogy korbán, azaz áldozati ajándék az, amivel segíthetnélek, már nem engeditek meg neki, hogy valamit is tegyen apjáért vagy anyjáért. Isten szavát érvénytelenítitek hagyományotokkal, amellyel azt átadjátok. És sok ehhez hasonlót tesztek.”
Ismét magához szólította a népet. „Hallgassatok rám mindnyájan – mondta –, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Amikor a tömeg elől bement a házba, tanítványai megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme. Így felelt nekik: „Hát még ti sem értitek? Nem tudjátok, hogy ami kívülről kerül be az emberbe, nem szennyezheti be, mert nem hatol a szívébe, hanem csak a gyomrába: aztán a félreeső helyre kerül?” Ezzel tisztának minősített minden ételt. De hangoztatta, hogy ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.

III. GALILEÁN KÍVÜL
A kánaáni asszony.

Ezután elindult, és Tírusz és Szidón környékére ment. Itt betért egy házba, és nem akarta, hogy tudjanak róla. De nem maradhatott rejtekben. Egy asszony, akinek a lányát tisztátalan lélek szállta meg, hallott felőle, odasietett hozzá, és a lába elé borult. Az asszony görög volt, szírföníciai származású. Kérte, hogy űzze ki a lányából az ördögöt. Ezt mondta neki: „Hagyd jóllakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni.” De az így felelt: „Igen, Uram, de azért a kiskutyák is esznek az asztal alatt abból, amit a gyerekek elmorzsálnak.” Erre így szólt hozzá: „Ezekért a szavakért menj, az ördög elhagyta lányodat.” Amikor hazaért, lányát az ágyon fekve találta. Már elhagyta az ördög.

Egy süketnéma meggyógyítása.

Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidónon át a Galileai-tóhoz ment, Dekapolisz határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Különhívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét,
föltekintett az égre, fohászkodott és szólt: „Effata, azaz nyílj meg!” Azon nyomban meg is oldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.”

A második kenyérszaporítás.

Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. „Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

A farizeusok jelet kérnek.

Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. Lelke mélyéből felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? – mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.

A farizeusok kovásza.

Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy. Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük. Jézus észrevette, és így szólt: „Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? Van szemetek, és nem láttok, van fületek, és nem hallottok? Nem emlékeztek rá, hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” „Tizenkettőt” – felelték. „S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?” „Hét” – mondták. Erre újra kérdezte: „Még mindig nem értitek?”

A betszaidai vak meggyógyítása.

Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent.
Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!”

Péter vallomása.

Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának a környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.

Az első jövendölés a szenvedésről.

Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.”

Az önmegtagadás.

Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A JÓ PÁSZTOR

(Dávid zsoltára.)
Az Úr az én pásztorom,
nem szenvedek hiányt,

zöldellő réteken legeltet.
A nyugalom vizéhez terel,

és felüdíti lelkemet.
Az igaz úton vezérel, nevéhez híven.

Ha sötét völgyben járok is,
nem félek a bajtól, hisz te velem vagy.
Botod, pásztorbotod biztonságot ad.

Számomra asztalt terítettél,
ellenségeimnek szeme láttára.
Fejemet megkented olajjal,
s a poharam színültig töltötted.

Kegyelmed és jóságod vezet
életemnek minden napján,
s az Úr házában lakhatom örök időkön át.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked! Köszönjük, hogy Te vagy Isten, a mi pásztorunk, a jó pásztor. Köszönjük, hogy vezetsz minket, ahogy a halál árnyékának völgyén haladunk keresztül. Mert Urunk, Istenünk, ez a világ, ez az élet. A könnyek völgye, a halál árnyékának völgye. Mégis, Dáviddal együtt mondhatjuk: „nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad” (Zsolt 23,4). Urunk, Istenünk, csak akkor tudsz a jó pásztorunk lenni, ha a Te juhaid vagyunk, ha megengedjük neked, hogy vezess minket, irányíts minket és védelmezz minket! Amikor elkószálunk tőled, akkor nem csupán magunkra maradunk, nem csak sebezhetővé válunk, nem csak védelem nélkül leszünk a halál árnyékának völgyében – de azt is tudjuk, hogy Te még akkor is a keresésünkre indulsz! Az ősatyák, a próféták, még Dávid sem tudta ezt olyan bizonyossággal, ahogyan mi tudjuk, mert Te Urunk, Fiad, Jézus Krisztus által kinyilatkoztattad számunkra, hogy Te vagy az, aki megkeresi az elveszett bárányt! Te vagy az, aki – mikor mi eltévelyedünk – utánunk jössz, és teljes erőddel keresel minket, mert kijelentetted nekünk, hogy szeretsz bennünket és utánunk jössz, még akkor is, amikor elhagyunk téged! Urunk, Istenünk, légy a nyomunkban! Keress meg minket, mint a jó pásztor és vezess minket vissza, hogy az Úr házában lakhassunk örök időkön át és életünk minden napján! Ezt kérjük tőled Jézus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Márk evangéliuma! Megszámoltátok hányszor használja az ’azonnal’, ’nyomban’, ’rögtön’ határozószót? Nemcsak Jézus ilyen dinamikus, de az emberek, akik valamit kérnek, ők is késlekedés nélkül mozdulnak. Márk evangéliumában sürgető helyzeteket, gyorsan cselekvő karaktereket látunk, mert felfogják, hogy most van itt Isten királysága a Földön, Jézusban. És ennek részesei akarnak lenni!

A 7. fejezetben a farizeusok figyelik Jézus tanítványait és észreveszik, hogy nem mossák meg a kezüket a piacról jövet vagy étkezés előtt. Itt nem tisztálkodási, higiéniai kérdésről van szó, hanem a lelki tisztaságról. Ha visszaemlékszünk, az Ószövetségben az oltárnál szolgálóknak egy bizonyos módon kellett a kezüket megmosniuk. Ez rituális tisztálkodás. Ezt tovább gondolták, és arra jutottak, hogy ha jó dolog ezt megtenni az oltárnál, a templomban a papoknak, hogy megtisztítják magukat, mielőtt az oltár körüli tevékenységeket végzik, jó lenne ezt mindenkinek megtenni.  

Alapvetően nem rossz a gondolat, de innen eredt: ha a papoknak kötelességük ezt megtenni az istentisztelet előtt, tegyünk így mi is mindannyian étkezések előtt. Hiszen az étkezésre is tekinthetünk úgy, mint Isten dicséretére, s ez a jel erre emlékeztet. Fontos meglátnunk, hogy ez lényegében nem rossz gondolat, de idővel eltorzult. Leegyszerűsödött arra, hogy ha kívül megtisztítom magam, akkor már a bensőmmel nincs dolgom. Így a viselkedés már csak külsőség lett és nem a szív megtéréséhez kapcsolódott. Ez az a különbség, amire Jézus folytonosan felhívja a figyelmet: ’nem azzal van baj, hogy ezt külsőleg megteszitek, hanem hogy a bensőtök nincs összhangban a külső cselekedettel, aminek épp a bensőnk odaigazítása lenne a lényege’. És ezzel már komoly baj van: „Szépen semmibe veszitek Isten parancsát, hogy hagyományotokat állítsátok a helyére” (Mk 7,9). 

Egy példát is hoz rá: a parancsolatok között ott van a szülők tisztelete, de ha amit anyámnak és apámnak adnék, az korbán – Istennek szentelt felajánlás – akkor nem kell nekik adnom. A Szentírásban végig teljesen egyértelmű tanítás, hogy gondoskodnunk kell idős szüleinkről. Gondoskodunk a kiszolgáltatott emberekről, főleg, ha azok a rokonaink, különösen, ha ők is gondoskodtak rólunk, amikor gyermekek voltunk. Össze vagyunk kapcsolva, kötelességünk egymásról gondoskodni! 

Jézus idejében gyakran előfordult, hogy azt mondták: ’itt ez a pénzösszeg, amit arra költhetnék, hogy gondoskodjam a szüleimről, de Istennek szentelem. Drága szüleim, ahelyett, hogy ebből rólatok gondoskodnék, tudjátok meg, hogy nevetekben a Templomnak adományoztam. Nem kell rólatok gondoskodnom, mert a Templomnak adományoztam, de a nevetekben tettem’. Ezzel gyakorlatilag kivonták magukat a szolgálat kötelessége, a parancs teljesítése alól. Így már talán megértjük, hogy miről beszél Jézus.

Isten sok mindenről egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy mire kér bennünket, mit és hogyan tegyünk meg. De ehelyett Isten parancsának egy vátozatát tesszük meg, ezzel kikerülve a parancsnak való engedelmeskedést. Ezzel mi is folytonosan küzdünk, legyen az isteni vagy egyházi rendelkezés, aminek bensőleg kellene engedelmeskedni. ’Tudom, hogy ezt és ezt kéne tennem, de…’ 

Térjünk csak vissza a szülőkhöz! Mondjuk, a szüleid még élnek és tudod, mi lenne a helyes, amit velük kapcsolatban meg kell tenned. Lehet, hogy nem neked kell ellátnod őket, mert ki tudja, mik a körülmények. Lehet, hogy éppen ápoló személyzetre van szükségük, és nem te vagy ott. De azt mindenképp megteheted, hogy meglátogatod, felhívod őket és legalább telefonon töltesz velük időt. Ez jó lenne, lehet, hogy ezt is nagyra értékelnék. De inkább úgy döntesz, hogy valami mást teszel, amire esetleg nincs is szükségük, és arra mondod, hogy az a jó. Ezt tesszük a lelki életünkben, a családi életünkben: könnyen tudunk valamit egy másik cselekedettel helyettesíteni, ami nem a feladatunk vagy nem arra vagyunk hívva, ahelyett, hogy pontosan azt tennénk, amire hívva vagyunk. Jézus épp erre figyelmezetet, amikor kísértésbe esnénk, hogy ilyesmit tegyünk.

Továbblépve a szír-föníciai asszony történetére, amely sokunkat zavarba ejthet: itt van ez az asszony, aki görög, nem zsidó, Izrael határain kívül találkozik Jézussal. Más vallású, és feltehetőleg nem zsidók a felmenői. Esetében nem az a lényegi elem, hogy nem zsidó. Ez a kulcsa történetnek. Mert Jézus nem túl kedvesen szól hozzá. Egyáltalán nem. Van egy démontól megszállott lánya, Jézus mégis azt mondja neki, hogy „Hagyd jóllakni előbb a gyermekeket. Nem való ugyanis elvenni a gyerekektől a kenyeret, és a kiskutyának dobni” (Mk 7,27). 

Erre felháborodhatnánk: kutyának nevezi az asszonyt?! Igen is meg nem is. A mi fordításunkban a kiskutyák sértő is lehet, de lehet csupán egy körülírás, amit úgy értek, hogy Jézus nem azt mondja a nőre, hogy ’te egy kutya vagy’. Azt mondja, hogy nem helyes a gyerekek kenyerét a kutyáknak dobni. Ebben az esetben  a görög szó ’kölyökkutyát’ jelent, a házikedvencet. Jézus azt mondja, hogy amikor arról van szó, hogy ki egyen a családban, akkor – bár szeretjük a kisállatainkat – jobban szeretjük a gyerekeinket. Ezért a gyerekeknek adunk először enni.  Tehát nem annyira sértésről van itt szó, mint inkább arról, hogy elmondja, mi akar tenni. Mert Jézus elsősorban a zsidók megmentésére jött. Erről van itt szó. Nem kizárólag a zsidókat jött megmenteni, ami teljesen világos abból, ahogyan Jézus beszél és cselekszik. Rendszeresen elmegy azokhoz is, akik a zsidó közösségeken kívül vannak, ugyanakkor hangsúlyozza, ahogyan János evangéliumában halljuk, hogy „az üdvösség a zsidóktól ered” (Jn 4,22), de rajtuk keresztül az egész világ részesül benne. Az egész világnak szól a megváltás, amibe a szírföníciai asszony és a lánya is beletartozik. De ez mindannak beteljesedéséből fog bekövetkezni, amiről olvastunk, amit a zsidó nép átélt az Ószövetségben. Tehát Jézus nem azt mondja az asszonynak, hogy ’én értetek nem jöttem’, hanem, hogy ’elsők a zsidók, utánuk jöttök ti’. 

Ami nagyon jó ebben a történetben, hogy az asszony, bár Jézus visszautasítónak tűnik, alázatosan kitart a kérésében. Egyetért azzal, hogy nem tartoznak a család gyermekei közé. De tud valamit Jézusról: tudja, hogy Istentől jött, és tud valamit Istenről, mivel a zsidók között él. Tudja, hogy Isten szereti az övéit, mindazokat, akik hozzá tartoznak. És még az asztal alatt lévő kutyák is esznek abból, amit a gyerekek elmorzsálnak. 

Ez egy harc az alázat és a jogosultság érzése között. A nőben nincs ennek a jogosultság-érzésének nyoma sem. Nem gondolja, hogy megérdemelné az ételt, azaz a lánya a gyógyítást. Egyszerűen azt mondja: ’Tudom, hogy meg tudod tenni. Megtennéd?’ Jézus azt mondja: ’Elsősorban a zsidókhoz jöttem’. – ’Igen, tudom, válaszolja az asszony, de bízom benne, hogy van elég maradék, és bízom a jóságodban, hogy adsz a bőség túláradásából’. Az alázata pedig megindító. 

Mert ugye mi, akik most együtt olvassuk a Bibliát, a legtöbben nem vagyunk születésünk szerint zsidók. Mi is idegenek vagyunk, úgy, mint a nő. Mi is úgy közeledünk Istenhez. Nem a ’megérdemeljük’ jogán, hanem úgy, hogy nem vagyunk érdemesek Isten kegyelmére. Mi csupán Isten ingyenes ajándékának befogadói vagyunk, amit nem köteles nekünk adni. Ezért a szírföníciai asszony hitében magunkra ismerhetünk.

Istenhez nem közeledhetünk büszkeséggel, feljogosítva érezve magunkat. Mindig úgy kell közelednünk hozzá, mint ez az asszony, mert nem érdemlünk semmit, de kitartóan kérhetünk. ’Kitartok a kérésben, mert tudom, hogy nem érdemlem meg, de ismerem a szíved. Te jó dolgokat akarsz. Gyógyítani akarsz, táplálni akarsz. Saját tulajdonoddá akarsz tenni minket’. Pontosan ezt teszi itt Jézus.

Tovább olvasva látjuk, amint Jézus egy süketnémát és egy vakot gyógyít meg. Mindkét esetben megérinti az embereket és úgy gyógyítja meg őket. Ez segít erősen hinnünk a szentségek erejében. Erről beszél Tertulliánus, az egyháztörténelem 2.-3. századában élt laikus teológus. Azt mondja, hogy a test a sarokpontja a megváltásnak. A valóságos kegyelem, Isten élete az anyagai világ dolgai által lesz a miénk. Az anyagi világ jó önmagában, ahogy van.  De Isten a testen keresztül közli az Ő Lelkét, kegyelmét – az anyagi világon keresztül. Ez a valódi oka a megtestesülésnek. A megtestesült Isten egy lesz közülünk, testté lesz. 

Isten azt is mondhatta volna, hogy ’kijelentem, mindannyian meg vagytok váltva’. Kijelenthette volna egy lélegzetvétellel vagy gondolattal, hogy meg vagyunk váltva. De Ő a megváltást saját testében hozta el számunkra: életével, halálával és feltámadása által. A megváltást mi is a saját testünkben kaptuk meg. Ahogy a keresztségben ránk öntötték a vizet, vagy alámerültünk a vízben és a többi szentség által is tesz valamit Jézus. A saját Testét és Vérét adja nekünk anyagokon, kenyéren és boron keresztül, ami az Ő testévé és vérévé válik. 

Itt pedig, ahol meggyógyít egy süketnémát és vakot, megérinti őket. A nyálát használja és az ujjait. Ilyen értelemben lesz a test a megváltás sarokpontja: a lelki kegyelem materiális dolgokon keresztül jut el hozzánk. Az anyagi valóságok önmagukban nem hatékonyak. Isten kegyelme az, ami rajtuk keresztül működve erőteljessé teszi őket. 

Továbbhaladva beszélhetünk a négyezer ember jóllakatásáról. Ez nem ugyanaz a történet, ahol Jézus ötezernek ad enni. Van néhány különbség, amire érdemes odafigyelnünk. Az elmúlt alkalommal Jézus megkérdezte: Milyen ennivalónk van? ’Itt van egy fiú öt kenyérrel és két hallal’ – volt a válasz. A mai olvasmányban Jézus azt kérdezi a tanítványaitól:  „Hány kenyeretek van?”(Mk 8,5), tehát arra kéri őket, hogy a saját ételüket adják oda. ’Van valamitek? Rendben. Adjátok oda’. Előzőleg azt kérdezi, hogy mit találtak másoknál. Most arra hívja őket, hogy felajánlják, amijük van. Erről már volt szó korábban: mi odaadjuk Istennek, amink van, Ő elveszi, megáldja és szétosztja, visszaadja nekünk, hogy az Ő dicsőségére használjuk és a körülöttünk élő emberek hasznára. 

A mai példában ez még személyesebbé válik. A te saját ételed szaporodott meg. Jézusnak emlékeztetni kell őket erre. Ezt a tanítványok és mi is olyan gyorsan elfelejtjük. Jézus még azt is mondja: ’Nem értitek? Nem emlékeztek a két halra, az öt kenyérre és az ötezer emberre? Hány kosár maradék is lett? És mi van a hét kenyérrel és a négyezerrel, hány kosár telt itt meg?’ „Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek?” (Mk 17,8). 

Mindannyiunkkal ez a helyzet. Isten meg tudja ezt tenni mindannyiunk életében. Oly sokféle módon kinyilatkoztatja nekünk magát, mi meg megyünk tovább a következő dologra és elfelejtjük. Sok emberről tudom, aki együtt olvassa most velünk a Bibliát, hogy jegyzeteket készít, hogy ne felejtse el. Egyik közülük még az első két hónap során írt nekem, hogy minden napról egy sort visz magával, mert ismerte magát, tudta, hogy akárcsak a tanítványok, ő is el fogja felejteni.

Amiről még most említést teszek, azt később, Máté evangéliumánál jobban kifejtjük. Arról van szó, amikor Jézus a tanítványait Fülöp Cezáreájába viszi és megkérdezi tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” (Mk 8,27). Ők erre több nevet mondanak: ’Keresztelő János, Illés, egyike a prófétáknak’. „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy” (Mk 8,29). Jézus ezt helyben hagyja és később elmondja nekik, hogy „az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta” (Mk 31-32).  Majd jön Péter szemrehányása – erről később beszélünk –, mire Jézus azt mondja: „Távozz tőlem sátán” (Mk 8,33) A sátán a vádló, az akadályozó. ’Te egy buktató vagy számomra, nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem emberi módon’ – ezt mondja Péternek. Igen, Péter egy akadály, mert szemrehányást tesz Jézusnak. Képzeljük csak el, hogy a mesterét korholja úgy, hogy közben azt gondolja róla, hogy Ő a Messiás. És mégis azt mondja, hogy ez nem történhet meg, ’Isten megtiltja, hogy veled ez történjék’. 

Erről is még beszélünk Máté 16. fejezeténél, de annyit mondok, hogy Jézus nagyon világossá teszi, hogy ’Én vagyok, aki Vagyok. Én vagyok a Messiás, Én vagyok a Krisztus’ és az Emberfiának sokat kell szenvednie, meghal, de harmadnapra feltámad’. És nyíltan tudomásukra hozza azt is, hogy „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mk 8,34). 

Ez nagyon fontos, különösen a mi korunk számára! Az egész Biblia-olvasásunknak a lényege, hogy egy bibliai látásmódot alakítsunk ki. A bibliai látásmód pedig az, hogy Jézus tanítványai szenvedni fognak Jézusért. Nem fogunk beleilleni a világba. Később azt mondja Jézus: „Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja”(Mk 8,38).   

Tudjátok, a kultúránk, a világ hányszor gondolja azt, hogy amiben mi keresztények hiszünk az elavult és a tudatlanság szüleménye? És hányszor van, hogy mi magunk, a keresztények, inkább hajlandók vagyunk a világgal menni, mint Jézussal? Pedig ez nekünk létfontosságú, hiszen nem egy keresztény világban, hanem egy posztkeresztény világban élünk. [Posztkeresztény, vagyis kereszténység utáni világban – a szerk.]

Mikor még keresztény világ volt, amikor legalább a nyugati világ nagy része keresztény volt, a körülöttünk élők hasonlóan látták a világot és a hitük is hasonló volt, akkor talán nem volt ennyire nehéz. Vagy nem feltétlenül kockáztattál sokat azzal, ha azt mondtad: ’én azt hiszem, amit a Biblia tanít. Azt hiszem, amit Jézus tanít erről vagy arról a kérdésről’. De egy olyan világban, ami mindezt maga mögött hagyta, már vannak olyan családok, akik nem beszélnek egymással, mert egy részük azt hiszi el, amit a világ tanít, másik részük pedig Isten tanítását követi. 

Jézus azt mondja: ’Én sokat fogok szenvedni. Olyan emberek miatt fogok szenvedni, akiknek elsőként kellett volna felismerni engem.  Szenvedni fogok, megfeszítenek és meghalok.  És ha ti követni akartok, ti is ezen az ösvényen fogtok járni’. Ez a meghívás, és ez a feltétele a tanítványságnak. Enélkül nem tartozhatunk Jézushoz. Hiába próbáljuk megváltoztatni Jézus szavait, bármennyire is próbáljuk megváltoztatni, amit az Egyház mindig is tanított, nem fog segíteni. Ami segít, az a kegyelem. Ami segít, az a bátorság. Ami segít, az a bibliai világlátás, amiért mindannyian imádkozunk. Ha hallgatjuk Isten szavait, remélhetőleg nemcsak a világlátásunkat formálja a Biblia, hanem a szívünk is élesedik, erősödik, bátrabbá lesz és így merészen és szeretetteljesen tudjuk hirdetni Krisztust annak a világnak, aki elfelejtette ki, Ő.

Ezért szükségünk van az imára. Imádkoznunk kell egymásért. Imádkoznunk kell önmagunkért is.

Én imádkozom értetek. Kérlek, imádkozzatok értem is, és a Zarándok.ma szerkesztőségéről se feledkezzetek el.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.