Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Lelkiség

13 bibliai vers Isten jóságáról

Isten jó. Sok tekintetben jó hozzánk. Isten feltétel nélkül szeret minket, és mindig meghallgatja gondolatainkat és imáinkat. Megóv minket a rossztól, a bajtól. Isten mindennap jó hozzánk életünk kis és nagy dolgaiban.

Más szempontból is jó hozzánk, még ha nem is mindig vesszük észre. Sokszor imádkozunk előléptetésért, egy kapcsolatért vagy azért, hogy valamilyen körülmény a kívánságunk szerint alakuljon. Néha azonban nem olyan válaszokat kapunk, mint amit szeretnénk. Ez frusztráló lehet, de ne hagyjuk, hogy megtörjön. Isten tudja, hogy mi a jó nekünk, és amikor nem azt kapjuk meg, amit akarunk, az gyakran áldás álruhában. Néha nem jó az időzítés, máskor pedig egyszerűen nem így kell lennie. Akárhogy legyen is, a mi Atyánk mindenkinél jobban tudja, hogy mi a legjobb számunkra. Ahelyett, hogy megrendülnénk, hálásnak kell lennünk, hogy jó a mi Istenünk.

Ismerjék meg ezt a 13 bibliai verset Isten jóságáról:

„Igen, ó Uram, Istenem, Te Isten vagy, és a te szavad igazság. Magad tetted szolgádnak ezeket az ígéreteket.”
2Sám 7,28

„Milyen jó az Isten az igazakhoz, az Úr mindazokhoz, akiknek tiszta a szívük.”
Zsolt 73,1

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.

„Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.”
Zsolt 73,28

„Mivel Isten a nap és a pajzs, ő dicsőséget ad és kegyelmet. Nem tagad meg semmi jót azoktól, akik tiszta szívvel élnek.”
Zsolt 84,12

„A jót keressétek és ne a rosszat, hogy éljetek! Akkor valóban veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint most állítjátok.”
Ám 5,14

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen és járj alázatosan a te Isteneddel.”
Mik 6,8

„De szóra sem tartom érdemesnek életem, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus Krisztus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.”
ApCsel 20,24

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.

„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.”
Róm 12,2

„Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.”
Fil 2,13

„A jótékonyságról és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert az ilyen áldozat kedves Istennek.”
Zsid 13,16

„Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba emberek tudatlanságát.”
1Pt 2,15

„Jobb ugyanis, hogy ha Isten úgy akarja, akkor inkább a jótetteitekért szenvedjetek, mintsem gonoszságaitokért.”
1Pt 3,17

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.

„Kedvesem, ne a rosszat utánozd, hanem a jót. Aki a jót teszi, az az Istentől van, aki a rosszat teszi, az nem látta az Istent.”
3Jn 1,11

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: infochretienne.com

Hozzászólás Facebook fiókkal (böngészőbe való bejelentkezés után)
Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2023. A év, évközi 34. vasárnap, Krisztus Király vasárnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért,...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2023. A év, évközi 33. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok +

2021 októberében Ferenc pápa meghirdette a püspöki szinódus 16. rendes közgyűlésének témáját: „Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés”. A szinódusi folyamat célkitűzése a mai...

Zarándok podcast

Egykor még Budapestről is ki volt tiltva a sokak által kedvelt Laci atya, azaz Varga László kaposvári megyéspüspök. A Zarándok Podcastben hivatásáról, életéről és...