100 éve született Cziffra György
1921. november 5-én született Budapesten Cziffra György, a 20. század egyik legjelentősebb zongoraművésze. Csodagyerek volt, a jeles zeneszerző és pianista, Dohnányi Ernő tanítványaként kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián. Ekkor még nem volt kilenc éves. Nagy sikerű koncerteket adott (emellett bárokban is zongorázott), karrierjét a háború – a katonai szolgálat és a szovjet hadifogság – szakította félbe. Hazatérve éjszakai bárok zongoristájaként tartotta el családját, aztán 1950-ben úgy döntött: külföldre távozik a családjával. Az illegális határátlépési kísérlet miatt börtönbüntetésre ítélték, 1953-ban szabadult – ekkortól indult igazi zenei karrierje. Ismét koncertezett, méghozzá nagy sikerrel, 1955-ben Liszt-díjjal jutalmazták. Az 1956-os szabadságharc az ő életében is fordulatot hozott: az ideiglenesen szabad határon átjutva Bécsbe ment családjával, majd Franciaországban telepedett le. A világ zenei életében hamarosan a legnagyobbak között emlegették, nagy sikerű koncerteket adott világszerte. Franciaországban halt meg, 1994-ben.
Cziffra György – bár francia állampolgár volt – mindig magyarnak vallotta magát. És hívő embernek. A hetvenes évek végén jelent meg Franciaországban Ágyúk és virágok című önéletrajzi könyve, amelyet néhány év múlva idehaza is kiadtak. A könyv egyik legszebb része a Párizstól nem messze fekvő település, Senlis régi királyi kápolnájának felújításáról szól.
A hetvenes évek elején Cziffra megvásárolta a rossz állapotban lévő, középkori kápolnát, amely Szent Frambourg nevét viselte. Elhatározta, fölújítja az egykori királyi kápolnát, amelyben korábban autószerelő műhely működött. A felújításhoz sok pénz kellett, a terv megvalósítására alapítványt hozott létre. S ekkor történt egy kisebb csoda – a könyvnek ezzel a részletével emlékezünk Cziffra Györgyre.
„Ebben az időben Párizsban laktunk. A dolgozószobám – ahol két hangverseny közt gyakoroltam – ablaka a lakótelep templomára nyílt. Egy este, munka után, nem mentem el szokás szerint az esti ájtatosságra, de később benéztem néhány percre a templomba, hogy ott magamba szálljak. Szükségem volt arra, hogy imádkozzam és eltöprengjek. Odahaza újabb halomnyi számla várt, annyi nullával, hogy felnyögök, ha csak rágondolok. Hívő vagyok, s általában nem imádkozom soha másért, mint enyéim egészségéért és boldogságáért. De ezen a napon Szalézi Szent Ferencet, a templom védőszentjét arra kértem, adjon erőt a további munkára, mert ha csoda nem történik, nem tudok eleget tenni a vállalkozás fojtogató, egyre súlyosabb követelményeinek. Munkaütemem olyan erős volt, hogy már egészségem is megérezte. Vagy a hangversenyeim számát kell csökkenteni, amit nem tehettem meg, vagy…. Amikor hazaértem, Soleika (Cz. Gy. felesége) különös újsággal fogadott. Valaki távollétemben telefonált, hogy közölje, birtokában van két régi, gyönyörű színes üvegablak, abban a méretben, amire nekünk szükségünk lenne a helyreállítás után. Ajándékba akarja adni ezeket az ablaktáblákat a királyi kápolnának. Elmentünk megnézni őket, csodálatosak voltak. Az egyik ablak Magyarországi Szent Erzsébetet ábrázolta, a másik Szalézi Szent Ferencet.
– Mégiscsak különös – mondta Soleika, mikor már hazafelé mentünk -, hogy véletlenül éppen egy olyan ablakra akadtunk, amely Magyarországi Szent Erzsébetet ábrázolja….
…. és Szalézi Szent Ferencet – mormogtam elgondolkozva.
– Még különösebb, ha meggondoljuk – fűzte hozzá a feleségem -, hogy ez többféleképpen is összefüggéseket jelez. Szent Erzsébet a mi eredeti hazánk egyik patrónája, ami pedig Szalézi Szent Ferencet illeti…. éppen szemben lakunk azzal a templommal, amelyet neki szenteltek. Egyébként pedig a Szent Erzsébet legendáját, ezt a híres oratóriumot, éppen Liszt írta, akinek mi jövendő hangversenytermünket szentelni akarjuk, és ami a legkülönösebb, az az, hogy ezt az oratóriumot éppen a Szalézi Szent Ferenc templomban játszották a szerző vezényletével. Ehhez mit szólsz?
– Nem tudom, még mit jelent ennek a sok körülménynek találkozása, de valóban elgondolkodtató a dolog – feleltem, és eszembe jutott múlt esti elkeseredett betérésem a templomba.
Micsoda egybeesések találkoznak itt össze, akár a boltívek bordái annak a kápolnának a csúcsíveiben! Szent Frambourg, a kápolna patrónusa, abból az Auvergne-ből származik, ahová minden évben el szoktam utazni, hogy a fiam intenciójára létrejött La Chaise-Dieu fesztiválon részt vegyek. A háború alatt a szemem láttára bombáztak le egy kápolnát, ahol néhány perccel korábban, a romos toronyban szólaltattam meg a harmóniumot, s már szinte azt hittem, a zene kiválthatja a romboló erőket. Vigaszomra szolgál most, ha azt látom, hogy egy másik kápolna újjászületik a zene által és a zenéért.
Ezek után az események gyorsan követték egymást Százszámra jelentkeztek az alapítványhoz hozzájárulni akarók. Jelenleg már több ezren vannak. Egy váratlan állami segély is lehetővé tette a munkálatok meggyorsítását.”
A felújítás 1977-re befejeződött, s a régi kápolna – Liszt Ferenc auditórium – azóta koncertek, kiállítások színhelye.
