1. nap: Kezdetben – Biblia egy év alatt podcast

Ima

Mennyei Atyánk,

hálát adunk Neked, mert megteremtettél minket, és jónak láttad mindazt, amit alkottál.
Köszönjük a világosságot, amellyel elűzöd a sötétséget,
a földet, amely otthont ad nekünk,
és az élet leheletét, amellyel részesévé tettél a Te teremtő szeretetednek.

Add, hogy a mai napon is felismerjük kezed munkáját a világban,
és tisztelettel, felelősséggel viseljük gondját mindannak, amit ránk bíztál.
Taníts meg úgy dolgozni, pihenni és szeretni,
ahogy Te magad tetted a teremtés napjaiban.

Segíts, hogy soha ne feledjük: a mi méltóságunk Tőled való —
mert a Te képmásodra teremtettél bennünket.
Töltsd el szívünket hálaadással, örömmel és békével,
hogy életünkkel dicsérjük dicsőségedet,
mint ahogy az egek is hirdetik kezed művét.

Ámen.

Elmélkedés

Ahogy most csendben magunk elé idézzük a Teremtés első pillanatait, láthatjuk, hogy Isten mindent szeretetből hozott létre —a világosságot, a földet, az életet, és végül az embert, saját képmására.

Nem véletlen, hogy a Zsoltáros is így énekel: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, az égbolt vallja kezének művét.” Most engedjük, hogy ez a teremtő szeretet szólítson meg minket is. Ahogyan már a bevezetésben is említettem, A Biblia egy év alatt podcastben a szentírás olvasását követő ima után után egy elmélkedés, tanítás következik. Most ezzel folytatjuk.

Az ókori Keleten, Mezopotámiában élő népeknek szintén voltak teremtéstörténeteik. Miben más a bibliai?

A Bibliában az Isten minden előzmény nélkül a semmiből teremti a világot. A ’bara’ héber ige egyetlen jelentése: Isten által a semmiből teremteni!

Más népeknél az ember teremtését megelőzi az istenek közötti háborúság, erőszak, sőt szexuális erőszak. Előfordul, hogy a legyőzött istenek feldarabolt testrészeiből jön létre a világ és az emberek.

A Katolikus Katekizmus bevezetője ezzel szemben leszögezi, hogy Isten az Ő tiszta jóságából teremti a világot: „Az önmagában végtelenül tökéletes és boldog Isten tisztán jóságából elhatározott terve szerint, szabad akaratból megteremtette az embert, hogy boldog életének részesévé tegye.” (KEK 1.)

Itt Isten abból a célból teremti az embert, hogy megajándékozza a saját boldog életével!

Más teremtéstörténetekben az ember az istenek rabszolgája vagy játékszere, amivel szórakoznak. Az istenek rabszolgaként dolgoztatják az embereket, mert ők nem szeretnek dolgozni.

A Bibliai Istennek nincs szüksége erre. Nem magányos és nem unatkozik. Isten végtelenül boldog és tökéletes önmagában.

A bibliai Isten saját képére és hasonlatosságára teremti az embert – más vallások nem állítanak ilyet. Pontosan ebből az Isten-képmási létből fakad az ember elidegeníthetetlen méltósága! Nem attól függ a méltóságunk, hogy mennyire vagyunk tökéletesek vagy kiválóak! A bibliai szemlélet szerint fogyatékos ember, az anyaméhben fejlődő magzat vagy a kómában lévő személy is teljes emberi méltósággal bír! Csak azért, mert Isten képmása.

Itt Isten nem irtózik a munkától: ő maga dolgozik, ő maga teremt! Isten világában a munka nem büntetés. Részben erre teremt minket, ez a három cél egyike: „Dolgozz, mint én!” (Erre utal, hogy a kertet „művelni és őrizni” kell (Ter 2,15), illetve uralkodni felette (Ter 1,28). „Pihenj, mint én!” (A hetedik napon.) „Szeress, mint én!” (Az Isten- és emberszeretet az alap, és ehhez immár emberi segítőtársa is van Éva személyében.)

Az első két fejezet egy-egy teremtéstörténetet mond el. Az első teremtéstörténet a nagy, kozmikus képet mutatja meg. A második teremtéstörténet ráközelít az ember teremtésére, és arról mond el sokkal többet.

A két Teremtéstörténet a héber költészet nyelvén jelenik meg előttünk, amely sűrített, szimbolikus és drámai. Az első teremtéstörténet első 3 napja a kozmikus kereteket jelöli ki (tér, idő, föld), a második három nap arról szól, hogy Isten hogyan tölti be a kereteket. Mivel költői szöveget olvasunk, senki ne lepődjön meg azon, hogy előbb van világosság, mint nap, hold és csillagok. Létezik olyan magyarázat, hogy a világosság az Istenhez tartozó szellemvilág teremtésére utal, a sötétség pedig az Isten ellen fellázadt szellemvilágot jelenti. Sötétséget nem is teremt Isten, csak szétválasztja a világosságot a sötétségtől!

A második teremtéstörténet középpontjában az ember teremtése áll, amely a férfi teremtésével kezdődik. De elhangzik Istentől a kulcsmondat: „Nem jó az embernek egyedül lenni. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18). A „segítő” (héber: ’ezer’) nem alávetettet jelent, hanem partnert. A héber szó huszonegyszer szerepel az Ószövetségben, ebből tizenkilencszer Istenre vonatkozik: Isten az én segítőm. A mellérendeltség abból is látszik, hogy Isten Ádám oldalából alkotja meg Évát: hogy egymás mellett járjanak, egymást átöleljék, egymást karjaikkal védelmezzék!

Ádám felujjong, amikor meglátja Évát és felismeri, hogy alapvetően azonos vele: „Ez már hús a húsomból és csont a csontomból… Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz!” (Ter 2,23-24)

Nem szégyenkeznek egymás előtt, mert még nincs szégyen, nincs diszharmónia. Még minden jó!

A két teremtéstörténet a végtelenül jó és tökéletes Isten szeretetének története, aki szabad akaratából úgy határozott, hogy saját életében részesít minket!

Egy jó világban élünk, amit Isten teremtett, de ami összetört és rossz irányba fordult. Holnap ezzel folytatjuk!

Kedves testvérek,

ahogy a mai napon végiggondoltuk a teremtés csodáját, újra megtapasztalhattuk, hogy Isten szeretete nem múlt el — minden nap újrakezdi velünk a teremtést. Ő nemcsak kezdetben szólt, hanem ma is szól hozzánk: világosságot akar gyújtani bennünk, és új életet akar teremteni ott is, ahol sötétség vagy üresség van.

Kívánom, hogy ez a felismerés erősítse meg bennetek a hitet, a hála lelkületét és a reményt, hogy Isten ma is munkálkodik bennünk és általunk.

Köszönöm, hogy együtt imádkoztunk és hallgattuk Isten igéjét.

Tartsatok velünk holnap is, amikor tovább haladunk a Szentírás útján — hogy egy év alatt, napról napra, egyre közelebb kerüljünk ahhoz, aki mindent jónak teremtett.