Woelki biboros 1

Woelki bíboros: “A meg nem élt hit halott hit!”

Úrnapján tartott prédikáció: “Hit nélkül az élet elveszti mélységét. Ezt valljuk ma az úrnapi körmenetben. A Legszentebbel járunk együtt, Jézus Krisztussal közösen megyünk végig az utcákon…”

A kath.net portál teljes terjedelemben közölte Rainer Maria Woelki bíborosnak, a kölni érseknek a 2022. évi Úrnapján alkalmából június 16-án Kölnben, a Roncalliplatzon tartott prédikációját:

„Krisztusban szeretett testvéreim,

a pandémia két éve után ma végre ismét úgy ünnepelhetjük az Úrnapját, ahogyan azt régtől fogva megszoktuk a főegyházmegyénkben, ahogyan ismertük és szerettük megülni ezt az ünnepet. Nagyon sokan gyűltünk össze ismét a Roncalliplatzon – nem távolról érkezett zarándokokként, hanem itt élő nagy közösségként -, hogy az Úrnapja alkalmából ünnepeljük a Szent Eucharisztiát. Az ünnepség utáni körmeneten a hagyományoknak megfelelően pedig – ugyanúgy, mint a világjárvány előtt – ismét végig visszük az Oltáriszentséget városunk utcáin. Mai körmenetünk nem hasonlít azokhoz a tömegeseményekhez, felvonulásokhoz vagy a tüntetésekhez, amelyeket a városunk mindennapi életéből ismerünk. Nem, ma, az Úrnapján nem azért megyünk végig az utcákon, hogy magunkat mutogassuk, hanem hogy magát az Urat mutassuk meg. Nem az a célunk most, hogy magunk számára elérjünk valamit, hanem hogy dicsőítsük azt, aki közöttünk van az élet kenyerében. Ezért nem tiltakozó szólamokat skandálunk ezen az ünnepen, hanem imádkozunk és dicsőítő, hálaadó és Krisztusnak hódoló énekeket éneklünk. De vajon a közel 750 éves hagyományokkal bíró kölni úrnapi körmenet még mindig aktualitás üzenetet közvetít? Amikor elrendelték Úrnapjának megünneplését és a körmenet elterjedt az egész egyházban, a világ még keresztény volt.

Napjainkban egészen másképpen áll a helyzet. Multikulturális, sokvallású társadalomban élünk, amely egyre inkább szekuláris jelleget ölt. Olyan társadalomban élünk, amely a hitet és a vallást ki akarja szorítani a közéletből, és pusztán magánügynek tekinti. Hát persze!

A hit egy nagyon személyes dolog. De nem korlátozódhat csak arra, ami a szívünkben van. És a hitet sem lehet mindössze a templom falai közé szorítani. Nem, a hit az egész életünket áthatja, annak minden dimenziójában, beleértve a munkát és a szabadidő eltöltését, a házasságot, a családi életet, az iskolát és a tanulmányokat is. Még a közéletet, az államot és a társadalmat is magában foglalja. Mindig és mindenhol keresztények vagyunk, és azt éljük, amiben hiszünk. Mert hát a hit és az élet összetartozik. A meg nem élt hit halott hit! Hit nélkül pedig az élet elveszti mélységét. Ezt valljuk ma az úrnapi körmenetben. Az Oltáriszentséggel, Jézus Krisztussal megyünk végig az utcákon, érintve az üzleteket és irodaházakat, az otthonainkat és azokat a helyeket, ahol a szabadidőnket töltjük el, a politikai és társadalmi életünk helyszíneit, és azokat a nevezetességeket is, amelyeket a világ minden tájáról a gyönyörű városunkba érkezők látogatnak és szeretnek. Magunkkal visszük Őt létünk minden területére, hogy megáldja és megszentelje azokat, nemcsak ma, Úrnapja ünnepén, hanem mindig, hogy velünk maradjon minden nap – a munkában és a szabadidőben, a nehézségekben és a pihenésben, az örömben és a szenvedésben. Így a mai körmenetünk életünk jelképévé válik. Zarándokként élünk ezen a Földön. Tudjuk, hogy nincs állandó lakásunk itt, annak ellenére, hogy lakásokkal és házakkal rendelkezhetünk. Tudjuk, hogy nemcsak az idő múlik el, hanem a saját életünk és ez a világ is. Ezért nem ragaszkodunk kétségbeesetten a mulandó dolgokhoz, amelyek csak az elmúlásba rántanak vissza minket. E világ dolgait zarándokként használjuk, és ezért is engedhetjük el őket újra meg újra. Ez őrzi meg a szívünk szabadságát.

A körmenetünk, Krisztusban szeretett testvéreim, nem egy céltalan sétálgatás.

A körmenetünk sokkal inkább egyetlen cél felé halad. Az életünk is egy olyan cél felé halad, amelyért érdemes élni és meghalni. Ez a cél nem üres ígéret. Nem egy délibáb, hanem maga a valóság.

Ez a cél a földi zarándokutunk során el van rejtve, és köztünk valóságosan jelen van.  Ez a cél maga az Úr, aki a körmenet középpontjában áll. Ha belé kapaszkodunk, nem téveszthetjük el a célt. Ő közöttünk van, és ugyanakkor mi feléje tartunk, hogy örökké vele éljünk Isten örömében.

A körmenetben együtt megyünk végig városunk utcáin. Ezt az utat egy közösségben tesszük meg. Egyénként nem lehet körmenetet tartani. Bár mindannyiunknak személyes kihívást jelent a földi zarándokút, a keresztény zarándoklat csak abban a közösségben lehetséges, amelyhez Krisztus csatlakozik azáltal, hogy magát az élet kenyereként adja nekünk. Pál apostol leírja, hogy ez a közösség mennyire bensőséges: „S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10, 16-17). Amikor az eucharisztikus kenyér formájában elkísérjük az Urat ezen a körmeneten, megvalljuk, hogy mi együtt az ő teste, az ő egyháza vagyunk, de egyenként vagyunk ennek a testnek a tagjai. Így válik mai úrnapi körmenetünk életünk jelképévé, mintegy a boldogságba, a tökéletességbe, az Istennel való örömbe tartó keresztény földi zarándoklatunk világban történő leképződésévé. Az Úr, aki ezt az utat előkészítette számunkra, nem hagy minket magunkra. Ő velünk jár, ő a biztosíték arra, hogy el fogjuk érni a célt. Ezért ünnepeljük őt, aki velünk van az élet kenyerében, ünnepeljük a vele való közösségünket, és ezért visszük el a városunkba a hitünket és azt az örömöt, amit ő ad nekünk. Mert ezekben az órákban újra és teljes szívünkből tudjuk és valljuk: egyedül csak benne találja meg életünk a legmélyebb teljességet és emberségünk a legmagasabb szintű, Isten által rendelt szerepének betöltését.

Ámen.

Fordította: Horváth Ádám
Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük