Veres Andras puspok MKPK Medium

Veres András: az egyház lépett a visszaélésekkel szemben, a társadalom nagy része hallgat

A legkisebbek ellen elkövetett súlyos bűnökkel szemben az egyház össztársadalmi példát kívánt mutatni a kiskorúak védelméről a Vatikánban rendezett tanácskozással – közölte Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, aki Ferenc pápának a találkozót lezáró vasárnapi beszéde után nyilatkozott az MTI-nek.

Veres András győri megyéspüspök hangsúlyozta: Ferenc pápa záróbeszéde egyaránt szólt az egyházhoz és a társadalomhoz.

Ferenc pápa leszögezte hogy az egyház saját erkölcsi meggyőződésével elkötelezte magát a legszükségesebb és legfontosabb lépésekre a törvénykezés terén is – mondta el az MKPK elnöke. Hozzátette, hogy az egyház a visszaélésekkel való nagyon tudatos szembefordulással példát is kíván mutatni, mivel “az emberiség történelmét végigkísérő súlyos bűnről van szó, amely nagyon komoly össztársadalmi fellépést kíván”.

Veres András hangsúlyozta, hogy ez a politikusok és más társadalmi vezetők megszólítását és bevonását jelenti a visszaélésekkel szemben.

Megjegyezte, hogy az egyház elkötelezettségét bizonyítja, hogy a minden kultúrát többé-kevésbé átszövő jelenségről Ferenc pápa akarata szerint a püspöki konferenciák vezetői három és fél napon át szinódusnak (az egyházat érintő jelentős kérdéseket megvitató püspöki tanácskozás) is beillő találkozót tartottak.

Veres András szerint az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a kiskorúakkal szembeni visszaélés az egyházi személyeket és egyházi intézményeket nagyon kis számban érinti az össztársadalmi megjelenéséhez képest. “Az egyházzal szembeni össztársadalmi érzékenység viszont annál erősebb, ezért az egyháznak, egészen biztosan a sajtó nyomására is szembe kellett nézni a kérdéssel” – hangoztatta

“Az egyházban lelki megújulás kezd kialakulni, mivel az egyház a pápa vezetésével mert ezzel szembe nézni, miközben a társadalom nagy része hallgat, az egyházon kívüli visszaélésekről nem akar tudomást vetni, becsukja szemét-fülét” – vélekedett az MKPK elnöke.

A püspöki találkozón több egykori áldozat is beszámolt az elszenvedett erőszakról. Veres András érzelmileg megrendítőnek nevezte a tanúvallomásokat. “A beszámolók után teljes csöndben vonultunk ki, mivel egyszerűen nem tudott senki szóhoz jutni, de a látásmódunkat is tágították jelezve, mennyire odafigyelőnek kell lenni az ilyen bűncselekményeket illetően, sokkal többet kell fordítani a papok lelki nevelésére is”.

Elmondta, a világ minden részéből érkezett püspökök felszólalásai felhívták a figyelmet arra, hogy tenni kell korunk és társadalmunk “szexuális túlfűtöttségével” szemben is, amely sokféleképpen megmutatkozik az internettől egészen az Ázsiát és más kontinenseket sújtó szexturizmusig.

“Az embereknek ez nincs a tudatában, nem akarják elismerni hogy micsoda bűncselekmény részesei ezáltal. Ezért nekünk püspököknek azon kicsik szószólóivá kell válnunk, akiket vagy régen aláztak meg ebben a bűnben, vagy most vannak kitéve ennek a veszélynek” – jelentette ki Veres püspök.
Ferenc pápát idézve kifejtette, az egyháznak ezeknek a gyermekeknek a kiáltó hangjává kell válnia. Megjegyezte, hogy az egyházi visszaélések jelentős többsége a múltban történt, az elkövetők nagyon idősek vagy már meghaltak. Elmondta, a püspöki tanácskozáson elhangzott, hogy “korszakhoz is igazodott, az 1968-as nagy szexuális forradalomhoz kötődött ez a jelenség, és azóta is érezzük a hatását”.

“Hála Istennek – azt kell mondani a nagy szomorúság közepette – Magyarországra nem nagyon jellemző az ilyenfajta bűncselekmény, ami szerintem a kultúránkból is következik. A családok statisztikai felmérései is azt mutatják, hogy a magyar ember családban gondolkodik, a gyermek az érték, azt védeni kell. Ilyen kulturális háttérben kevésbé fordulnak elő visszaélések, ahol viszont szükség van erre, ott megtesszük a lépéseket” – jelentette ki az MKPK elnöke.

Elmondta, hogy Ferenc pápa szombaton új vatikáni törvények életbe léptetését jelentette be, valamint a Hittani Kongregáció hamarosan útmutatást (vademecum) közöl, amely további segítséget nyújt majd a püspöki konferenciáknak és püspököknek a visszaélési ügyeket érintő eljárásban.

Forrás: MTI

Kapcsolódó tartalom

  • Mi a három előnye annak, ha egy kis egyházközség tagja vagy

    A modern fogyasztásközpontú világban a megaegyházak gyakran nagy épületekkel, hivalkodó felszereltségükkel és híveik hatalmas tömegével hívják fel magukra a figyelmet. Ugyanakkor a kisebb egyházi közösséghez tartozásnak vannak egészen sajátos áldásai. A Bibliából ez nagyon világosan ki is derül: nincs semmi szégyellni való azon, ha valaki kisebb, vagy mondjuk inkább azt, normális méretű helyi egyházközséghez tartozik….

  • Millió ok, hogy hálásak legyünk

    Kora reggel volt a kórház büféjében. A nagy erkélyablakon csak úgy ömlött be a fény, körülöttünk akkora volt a nyüzsgés, mint egy hangyabolyban. Gőzölgő kávéscsészék mellett ültünk és csevegtünk: az iskolakezdésről (nagyon meleg volt, de a kicsik örültek a tanáraiknak), a nagyok előtt álló új központi egyetemi felvételi rendszerről (nem lesz egyszerű…); aztán persze az…

  • 10 tanács egy öregedő, bűnbánó bűnöstől

    Ezzel a tíz tanáccsal, amelyeket egy pap hosszú élete során szűrt le magának, Robert McTeigue jezsuita atya az öregedésről, a boldogságról és a prioritásokról mondja el gondolatait. Ön hogyan reagálna, ha ezt hallaná: „Figyelj csak, mondok valamit – az öregedés nem a puhányoknak való!” Vagy mit szól ehhez a megjegyzéshez: „Aranyévek”?!? HAHAHA!!!” Ezeket a gyöngyszemeket…

  • Jézus pere

    2025. április 7-én a PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék, a Polgári Jogi Tanszék és a Pécsi Egyetemi Lelkészség közös szervezésében került sor egy rendkívül érdekes és gondolatébresztő előadásra „Jézus pere” címmel. A meghívott előadó, Prof. Dr. Sáry Pál (Miskolci Egyetem ÁJK, Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet, Római Jogi Tanszék) átfogó elemzését nyújtotta a történelem egyik…

  • Ferenc pápa nem utazik Dubaiba

    Ferenc pápa dubai utazása az első olyan alkalom lett volna, amikor egy pápa részt vesz egy világméretű klímakonferencián.  A pápa egészsége azonban ezt az utazást nem teszi lehetővé, és az egyházfő lemondta az utazást. Matteo Bruni vatikáni szóvivő kedden este bejelentette, hogy az orvosok arra kérték a Szentatyát, ne vállalja a COP28 elnevezésű klímakonferencián való…

  • Megkísértve – Gondolatok nagyböjt 1. vasárnapján

    Sebestyén Péter atya gondolatai nagyböjt 1. vasárnapján.Az evangélium ide kattintva olvasható. 1. Erre felnyílt a szemük, és észrevették, hogy mezítelenek…(Ter 2,7–9; 3,1–7) Mózes első könyvének elején kétféle teremtéstörténetet is találunk. Feltűnő a kettő közötti stílusbeli különbség. Az első a papi kódex. Isten-Elohim a világmindenség alkotója. A könyv kozmikus viszonylatokban vetíti elénk a hatnapos teremtéstörténetet. A hangsúly itt…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.