Vasarnapi rahangolo 2025. C ev Evkozi 28. vasarnap c

Vasárnapi ráhangoló: A kegyelem nem fizetős szolgáltatás

Az évközi 28. vasárnap olvasmánya a Királyok második könyvéből Námán, az arám hadvezér történetét idézi, aki Elizeus próféta szavára hétszer alámerül a Jordánban, és megtisztul leprájából. Gyógyulásáért hálából ajándékot akart adni a prófétának, ám Elizeus visszautasította: a csoda nem az ő érdeme volt, hanem Istené.

Heiter Robert Gottfried atya elmélkedésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kegyelmet nem lehet megvásárolni, megérdemelni vagy kimérni. Az ember sokszor mégis szeretné viszonozni a jót, mert nehezen viseli a kiszolgáltatottságot – pedig a hitben éppen ez a bizalom és az elfogadás kap kulcsszerepet.

„Az Isten nagyvonalúsága nem mérhető emberi kategóriákban”

– mondja az atya. A kegyelem mindig ajándék, amit nem teljesítményért, hanem Isten szeretetéből kapunk. A papok és a hívek számára is fontos felismerés, hogy a szolgálat nem üzlet, hanem eszköz az isteni szeretet közvetítésére. Elizeus példája figyelmeztetés: aki Istentől kapott ajándékot továbbad, annak sem kérnie, sem elfogadnia nem szabad semmit cserébe.

Az atya személyes történetein keresztül rámutat: az ember természetes vágya, hogy „tartozásait” lerója, még a lelki ajándékok után is. De a hit nem üzleti viszony, hanem szeretetkapcsolat, amelyben a rászorultság nem megaláz, hanem felemel.

„Eljön az idő, amikor már nem mi uraljuk a helyzetet, és jó, ha akkor lesz valaki, aki fogja a kezünket” – mondja Gottfried atya. – „Ha idejében felismerjük, hogy a szeretetben gyökerező kiszolgáltatottság nem szégyen, hanem kegyelem, akkor a legnagyobb ajándékot már meg is kaptuk.”

Kapcsolódó tartalom

  • Kezdődik a vége

    Mármint a háborúnak. Vagyis dehogy. Inkább kezdődik a béke. Már távolról látszik, három éve. Olyan távolról, mint az alfalusi helységtáblán a láthatatlan felirat: itt kezdődik Borzont vége… Persze miután megkötötték a szerződést. Sikerült a nagy átverés, a nagy „reszet”. Frissült az állapot. Közölték is a médiában a hírt. Ami Ukrajna gyarmatosításáról szól. Ötszáz milliárd dollár….

  • „A halottak estéje is az élők estéje”

    Amikor Mindenszentek alkonyán sötétbe borul a világ, halottak napja előestéjén mécsest gyújtunk halottainkért. A temetőkben fények lobognak, otthonainkban gyertya ég. Lux aeterna….. az örök világosság fényeskedjék nekik, mondjuk magunkban, s az emlékezés szomorúságában is tudjuk-érezzük, hogy szeretteinktől nem váltunk el végleg, a búcsú csak ideiglenes. Természetes, hogy fájdalom lakozik az emberben, ha előrement szeretteire gondol….

  • Ferenc pápa három megtérésre hív nagyböjtben

    Az idei nagyböjtben, amely március 5-én szerdán veszi kezdetét, Ferenc pápa három megtérésre hívja a katolikusokat: keljenek útra, zarándokoljanak testvéreikkel és reménykedjenek az örök életben. A pápa minden évben nagyböjti üzenetet intéz a hívekhez, útmutatást adva nekik, hogyan éljék meg a húsvét előtti negyven napot. Egy héttel kórházba kerülése előtt, február 6-án írta alá Ferenc…

  • Finomkodunk

    Évek óta figyelem a jelenségek folyását. Egyre hajmeresztőbb fordulatokat vesznek a dolgok, miközben minket is alakítanak. Megértőbbek, elnézőbbek, megbocsátóbbak, részrehajlóbbak leszünk. Dübörög az érzékenyítés, s közben már azt is fülön csípjük, aki hangját felemelni merészeli. Mindent át kell beszélni. Bizottságokat kell alakítani. Fel kell jelenteni. Ki kell vizsgálni. Szankciókat kell alkalmazni. El kell különíteni. Át…

  • Oregon: március 10. az abortuszszolgáltatók megbecsülésének napja

    Az Egyesült Államokban, Oregon államban új ünnepet vezettek be: Tina Kotek kormányzó kihirdette, hogy március 10-e ezentúl az Abortuszszolgáltatók Megbecsülésének Napja lesz. A hirdetmény szövege Oregont az abortuszt kérők biztonságos menedékeként említette, a kormányzó pedig nyilatkozatában elmondta, hogy államukban ez a beavatkozás az egészségügyi ellátás része, és a megbecsült szolgáltatók továbbra is akadályoztatás és megfélemlítés…

  • Bätzing püspök és a németországi egyház reménytelensége

    „Az egyház történetében bizonyára ritkán volt tapasztalható ennél nagyobb reménytelenség és az Evangélium erejébe vetett hit ekkora hiánya.“ Már Luther Márton is megmondta a Biblia németre fordítása közben, hogy csak arra kell figyelni, hogyan beszél a nép. Azt valószínűleg álmában sem gondolta volna a reformátor, hogy az e mondatával felvázolt módszert 500 évvel később egy…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás