Útravaló Szentháromság hetére
Jézusban Isten megmutatja, hogy mit jelent konkrétan kereszténynek lenni! Krisztus földi életében állandóan az Atyáról beszélt. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Krisztus a MODELL. Nem tud élni az Atya nélkül, állandóan az Ő kedvét és akaratát keresi, figyeli. Állandóan kapcsolatban van vele.
Fontosabb, hogy kapcsolatban álljunk, mint hogy személyesen hibátlanok legyünk! S ezt a kapcsolatot a közöttünk élő, állandóan mozgásban levő Szentlélek garantálja, AKIT Jézus megígér. És mindig küldi azoknak, akik ki mernek lépni önmagukból, nem ülnek otthon, van bátorságuk kockáztatni, vagyis igazán élni!
Aki a Szentlélek sugallataira figyel, annak soha sem kell félnie, még a legnehezebb periódusokban sem. Isten mindig tudja, mikor van szükségünk a Szentlélek megvilágosító erejére, vigasztalására.
Vannak krízishelyzetek életünkben. Ez nem baj. Aki krízisben van, tudnia kell, hogy fejlődésben van. A krízisek jelzések, hogy alapvetően jó úton vagyunk, csak éppen kicsit elbizonytalanodtunk. Biztosan érezte már mindenki életében, hogy nem megy az imádság, s ha megy, akkor sem érzi, hogy hasznára lenne. Ezekben a pillanatokban sem szabad elfelednünk soha, hogy Atyánk nem hagy magunkra, az Ő kezében vagyunk. És ott vagyunk a legjobb helyen. Erről beszél mindig Jézus, és ezt értjük meg igazán a Szentlélekben. Ő a megvilágosító. Ő jelen van mindennapi életünkben, Ő lelkesít, s amikor fellélegzünk a nehézség idején, Benne lélegzünk fel. Ő sugallta szent János apostolnak azt a gyönyörű szép mondatot: Isten világosság, és nincs benne sötétség. S ha Istenben élünk, világosságban élünk, és mindent megértünk fokozatosan.
Istent is fokozatosan ismerjük meg. Olvasunk az Atyáról, akit nem láthatunk, Aki láthatatlan. Láthatóvá válik Fiában. Érthetővé válik a Szentlélekben. De csak akkor történik meg ez a fokozatosság, ha nem hagyjuk abba az Ő szemlélését, keresését! Ez már ima: nézem Őt, keresem arcát!
Próbálgathatom ezt a jövő héten!
Sajgó Balázs atya
a Gyulafehérvári Caritas lelkiigazgatója