Szentek elete 01.05 Torres Morales Szent Genoveva scaled

Torres Morales Szent Genovéva: A törékenységből lett menedék – Szentek élete

Torres Morales Szent Genovéva – rendalapítónő

* Almenara, Spanyolország, 1870. január 3. + Zaragoza, Spanyolország, 1956. január 5.

Spanyolországban született, Almenaraban 1870. január 3-án.

Nyolcéves korára mindkét szülője és öt testvére közül négy meghalt. Öccséről neki kellett gondoskodnia. Tizenhárom éves volt, amikor egyik lábát térdtől amputálták, ettől kezdve csak mankóval tudott közlekedni. Valenciában a Szeretet Kármelitái által vezetett Irgalmasság Házába fogadták be.

1894-ben Genovéva megalapította az Angyali Társulatot a magányos nők és leányok védelmére és lelki gondozására, valamint éjszakai szentségimádásra. Az anyaházat Zaragozában rendezték be. 1953-ban kaptak pápai jóváhagyást. Ekkor vették föl a Jézus Szívéről és a Szent Angyalokról nevezett Kongregáció nevet.

Genovéva 1956. január 5-én Spanyolországban, Zaragozában halt meg.

Kapcsolódó tartalom

  • Így hangzik egy fiatal férfi hálaadó imája a nőkért

    Az már mindenkinek evidens, hogy ezen a napon a nőket ünnepeljük. Van aki pazar virágcsokor fényképével üdvözli virtuálisan a nőket, míg mások egy szál virággal fejezik ki csodálatukat és szeretetüket. Egy fiatalember nem mindennapi Facebook bejegyzésén akadt meg a szemünk. Bereczki Szilárd a nőkért mondott hálaadó imádságát osztotta meg a közösségi hálózaton. Íme: “Mennyei Atyám! Hála…

  • Ez maga a csoda

    Magyarázkodnom kell mindjárt az elején – nem vallási, teológiai értelemben használtam a címben a csoda kifejezést, hanem a leghétköznapibb módon, ahogyan a mindennapi beszédben szoktunk elámulni valamin. Elnézést kérek a szigorúbb olvasóktól –, de úgy tele van a lelkem, hogy meg szeretném osztani Önökkel azt, amit olvastam. Remélem, Önök között is lesz olyan olvasó, aki…

  • Papok ideje

    Barsi Balázs OFM az idei Nagyböjt 5. vasárnapján a papságról elmélkedett. Idézett Robert Sarah bíboros és XVI. Benedek emeritus pápa cölibátusról írt könyvéből egy érdekes adatot. A görög ortodox egyház a papi hivatások krízisét vizsgálva rendelt egy tanulmányt, hogy kiderítse: 11 ezer ortodox papja közül miért csak háromezer házas. A szakértők kiderítették, hogy a legfőbb ok…

  • Lemond Marx bíboros, münchen-freisingi érsek

    A katolikus egyház zűrzavaros németországi helyzetében újabb fejlemény következett be: Reinhard Marx bíboros, München és Freising 67 éves érseke, a pápai bíborosi tanács tagja felajánlotta lemondását Ferenc pápának. Az érsekség június 4-én tette közzé személyes nyilatkozatát és a pápához írott levelét. A bíboros, aki egészen a múlt évig a német püspöki konferencia elnöke volt, úgy…

  • 12 tanács a jó házassághoz

    Imára mindig szükségünk van. A legjobb az, ha a házastársak együtt imádkoznak, amint ezt Richard Fitzgibbons katolikus pszichiáter írja. Richard Fitzgibbons katolikus pszichiáter, a Philadelphiához (USA) közeli Institute for Marital Healing igazgatója tizenkét tanáccsal szolgál a házasság megerősítésére. Belső magatartásunkról szól, amit fejleszthetünk. 1) A megbocsátás csökkenti bosszúságunkat, amit akkor érzünk, amikor magunkat és házastársunkat…

  • Szent Sebestyén: A hit védelmezője a nyilak esőjében is – Szentek élete

    Szent Sebestyén – testőrtiszt, vértanú +Róma, 288 körül A vértanúként tisztelt Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Számos testvérület és kézműves-céh tisztelte védőszentjeként. A művészet Sebestyén vértanúságát sokszor választotta témájául, és számtalan változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően. A…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.